Néhány évvel ezelőtt úgy faltam a magukat atmszférikus black metalnak hirdető zenekarok kiadványait, mint ahogy a hirtelen, intenzív havazás nyeli el az amúgy is megszürkült világ maradék színeit, aztán ez a lelkesedés szépen alábbhagyott. Az elvitethatatlan, hogy a műfaj jelenleg is rengeteg jó lemezt képes kitermelni magából, de teszi mindezt olyan embertelen mennyiségben, hogy akarva-akaratlanul is hasonlóvá, egysíkúvá válnak egy idő után, az pedig nem túl pozitív, ha az ember azt sem tudja már épp melyik előadó kiadványát hallgatja. Fagyos táj a borítón, egy kacifántosabb logó, pár ügyesen megszólaltatott dallam és gyakorlatilag kész a remekmű, de igazán érdekeset, magával ragadót alkotni már nem egyszerű feladat ebben a nyilvánvalóan telített, túlcsordult közegben. Az Elderwind azonban mégis elérte azt az ingerküszöböt, hogy szót ejtsek róla, méghozzá azért, mert ha ugyanúgy zsánerlemezről is beszélünk, annak mindenképp a magas színvonalát képviseli. Első körben szokás szerint a promók közül a borítójával hívta fel a figyelmemet, amin legalább már annyit csavartak, hogy a dermedt világ helyett a forróságot vették alapul egy szörnyű tűzvihar ábrázolásával. Menekülő állatok, elszabadult pokol: mi ez, ha nem egy meghívó közös keringőre?
Ugyanakkor a zene az megmaradt a hagyományoknál: hol villámgyors témákkal, hol lassú, akusztikába hajló lassulásokkal kényeztet a nem túl combos, de a kitételeknek megfelelő vokál mellett. Az ének általánossága, sablonossága annak függvényében okozott némileg csalódást, hogy ezen a lemezen Alexander Shirochenko hangját hallhatjuk, akivel már az Elderwindet alapító Vyacheslav Oboskalov gitáros együtt dolgozott egy nagy kedvencemen, a Gherzen 1917 című albumán. A felismerés és összefüggések felfedezése után aztán gyorsan ki is próbáltam verni a fejemből a másik zenekart, hiszen teljesen más témakörrel, hangulatvilággal rendelkeznek. Míg az említett lemez a hétköznapi emberek szenvedéseit, a létkérdéseket feszegette a nagy háborúra való utalás ellenére is, addig az Elderwind kilép ebből a makrovilágból és globális léptékben gondolkodik. Ennek kulcsfontosságú része egyébként a borító is, hiszen az utóbbi évek nagy tűzvészeire, a környezeti kataklizmákra utal a legnyilvánvalóbban. Ilyen témavilág kerül elő dalszövegek terén is, még ha kicsit direkt, nem túl kreatív módon is.
Amiben viszont igazán erős a zenekar, azok a remek harmóniák, a nagyszerűen adagolt billentyűk. Kifejezetten kedvelem, ha black metalon belül nem tudják le annyival a szintit, hogy valaki ráhasal a hangszerre, vagy két-három hangot nyomogat folyamatosan a dal elejétől a végéig. Itt hol előtérbe kerül, hol szépen a háttérbe vonul minden ilyen hang, ráadásul többféleképp képesek kiszolgálni az összképet. Néha a pátosz emelésére jelenik meg a már említett szőnyeg felfogásban, máskor meg vízcseppek módjára hull a hallójáratunkba a finomságot és a hangulatot előtérbe helyezve. Néhány helyen csipetnyi kórussal, tiszta énekkel is feldobják a végeredményt, ami kifejezetten jót tesz a lemeznek.
Az Elderwind tehát nem rendelkezik világmegváltó szándékkal, azonban profi zenészek szívvel-lélekkel és őszinteséggel készített atmoszférikus dalcsokra, amit a műfaj rajongóinak csuklóból lehet ajánlani. Szépség, fenyegető pusztulás, monumentális képek és dallamok járják át a Fires minden egyes percét, bár sokkal könnyebben tudnék párosítani hozzá egy olyan erdőképet, ahol a tűz már elvégezte a pusztítást, füst is csak elvétve gomolyog és mindent maga alá temet roppant súlyával az élet kihunyása után maradt nagybetűs CSEND.
Oboskalov munkásságát azért nem árt követni sem, hiszen az itt fő dalszerző, gitáros arc még csak 33 éves. A projekt minden eddigi anyagát meghallgathatjátok a bandcamp oldaluk segítségével.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
