Alig két évvel ezelőtt méltattam a francia Epitaphe zenekart kifejezetten izgalmas és egyedi death/doom muzsikája miatt, hiszen egy kísérletektől sem mentes, sajátos felfogást képviseltek már a kezdetetkől fogva. Az sem volt véletlen, hogy produkciójukat igen komoly nevekhez hasonlítottam, mivel legszívesebben egy borítékba helyezve postáznám minden Esoteric rajongónak eddigi kiadványaikat. Ez az álnevek, kezdőbetűk mögé rejtőzött horda vett rá arra is, hogy végre érdemben foglalkozzak az Aesthetic Death kiadó friss promós csomagjával az igen szűkös időkeretem ellenére is. Az istálló ahhoz az egyre szegényesebb listához tartozik, akik még mindig lelkesen küldik a fizikai példányokat a lemezekből, így külön öröm, hogy az Epithape elkövetői által létrehozott Eventide néven futó friss projekt bemutatkozó lemeze nem csak egy adathalmazként szerepel valamelyik eszközömön, hanem tapintható formában is a tulajdonomat képezheti. Ha nem is megszállott módon, de igencsak rajongok a magas minőségű, fület kényeztető lemezekért, melyek úgymond az ‘audiofil” énemet is képesek kielégíteni. A tiszta metal és sajátos korlátai ennek időnként gátat tudnak szabni, úgyhogy mindig vevő vagyok az olyan különlegességekre is, mint amilyennek a Waterline mondható.
A death/doom huligánok “szerelemgyereke” ugyanis messze áll a hagyományos fémzenétől még akkor is, ha találkozhatunk benne torzított gitárhangokkal. Ez a produkció egy zenekari próbákból, improvizációkból évek alatt összegyűlt ötlettár, amit egységes formába öntöttek, műgonddal csiszolgattak, hogy aztán örömére szolgáljon annak, aki szeret elveszni a hangok apró nüanszainak útvesztőjében. Az Eventide rengeteg dolgot magába foglal: akad itt dark ambient, drone vonulat, de bőven képviselteti magát az elektronika és a noir hangulattal megfűszerezett jazz. Mindez természetesen egységessé kovácsolva, gyönyörűen felépítve tételről tételre. Az élőben rögzített album hangzásába sem lehetne belekötni, mivel akárcsak az Epithape esetében, a produkció mellett ott bábáskodott Greg Chandler (Esoteric) is.
A szerénynek mondható 43 perces lemezt kísérleti jellege ellenére nem feszítik szét az ötlet-foszlányok, végig simán, gördülékenyen működik, sokszor inkább a minimalizmusra támaszkodva, hogy ami van, az bőséggel kifuthassa magát és elérje célját. Ez a cél egyértelmű: egy könnyed belső utazás biztosítása a hallgatónak, aki szívesen elmerül a fák és ködfátyol között átszűrődő napsugarak táncának látványában, aki békére vágyik, de nem veti meg az egymásba gabalyodó természeti jelenségekből áradó láthatatlan feszültséget sem. Ennek megfelelően a fülünkbe csepegtetett természeti hangok, kellemes akusztikus pengetések, billentyűk realisztikus érzetet keltve terülnek szét a lemezen, amibe fokozatosan szövődik bele a drone vonalat behozó, láthatatlan feszültséget generáló gitár. Nagyszerű példa erre már a nyitó Eventide is, ami negyedórás játékideje ellenére igazán pihentetőnek hat.
A nyitány kimért tempóban építkezik és kapaszkodóként egy távolról érkező, magasan szálló tiszta énekkel vonz magához. A tisztaság, egyértelműség mellett azonban megjelenik egyfajta ködös misztérium, fényes melankólia is, amihez nagyban hozzájárul a szaxofon többszöri megjelenése. Az Eventide voltaképp egy, az erdőben oszló tetem, melyből a legszebb virágok nőnek és amit buja, illatos fű vesz körül. Hasonló módon kezdődik a Waterline is, de a 7 perces tétel elég gyorsan saját arculatot teremt magának a tempó fokozásával és a megjelenő trip-hop szerű elektronikával. Felerősödik a noir hangulat is, ami a ködös erdőséget egy kiürült utcaképre cseréli le. A váltás ellenére a tétel ésszerű folytatása a lemeznek, ami így cseppet sem válik unalmassá. Egy rövid zongorabetét, az Adrift készíti elő a 18 perces, a kiadvány csúcsát jelentő Sphere című tételt.
A monstrum búcsút int a fáknak, fejünk fölé tornyosuló házaknak és kivezet minket az oly ismerős térből a kozmoszba, ahol a magány nem fájdalmat, szomorúságot hoz számunkra, hanem időtlen megnyugvást és lelki békét. Kellemes pihenőt nyújthat az éppen arra rászorulóknak ez a kiadvány, rengeteg érzelmi húrt megpendítve úgy, hogy nem válik tolakodóvá. Az album elején hallható tiszta énekből többet is el tudtam volna viselni.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
