Evoking Winds
Conjunction Of Spheres

(szerzői • 2021)
Necron
2022. január 12.
0
Pontszám
9

Mindig is az év végi szünetet kedveltem leginkább, mert az embertelen hajtásban végre egy kis nyugalom áll be. Az embernek a téli időszakban lehetősége van a meghitt befelé fordulásra, pihenésre, otthonos légkörre. Ilyenkor szinte mindenkire jellemző, hogy előveszi azokat a zenéket, könyveket, amire sosem volt idő a hétköznapok rohanásában. Szinte már tékozlóan bánva az üres percekkel még arra is sor kerülhet, hogy az ember körbe nézzen újabb zenei finomságok után. Történetesen így akadt meg a szemem a legnagyobb videómegosztó portálon a fehérorosz Evoking Winds együttesen. A jellegzetes Moonroots logó és a borító is csábító hívogatással kacsintott rám, hogy bizony fussunk össze egy kattintás erejéig és majd elválik, hogy lesz e folytatása a dolognak. Bizony lett foganatja, mert ismét egy eddig számomra ismeretlen, de igen figyelemreméltó atmoszferikus, dallamos death/black csapattal sikerült megismerkednem.

A zenekart 2008-ban alakította a két közeli barát Artyom Prishchepov és Ivan Sereda. Hosszú évekig komponáltak muzsikákat leginkább saját örömükre és inspirálódásukra. Aztán egy évtized elteltével a két jó barát alkotta formáció Jaroslav Korotkin (énekes, basszusgitáros), Szergej Shulzhenko (billentyűk és hangszerelés), Dmitrij Sarychau (gitáros) és Alekszandr Cserepanov (ének) csatlakozásával zenekarrá nőtte ki magát. Jelenleg a tagok szerte a világban élnek: Fehéroroszországban, USA-ban, Kínában, Oroszországban – és online dolgoznak együtt. Eddig három albumot jelentettek meg: a 2008-as Towards Homestead, 2013-ban megjelent Silent Dawn, a 2015-ös Conjunction of Spheres-t. A banda aktuális döntése nyomán, most újra keverték az albumokat, és ingyenesen elérhetővé tették a zenekar Bandcamp oldalán, illetve ismertetőként a népszerű videómegosztó portálon, ahol nekem is volt szerencsém velük találkozni.

Az Evoking Winds zenéjüket úgy aposztrofálják, hogy „ahol atmoszferikus metál találkozik a folklór fantáziával. Viharos ütemek keveréke az epikus hangulattal és Kelet-Európa sötét meséinek egészséges mértékű adagjával”. A tagok többsége Kelet-Európából származik, így a régiókban elterjedt folklór, mesék, legendák mindig is ihletet adtak számukra. Zenei utazásukat tiszta folklór témákkal kezdték:  ősi fehérorosz, orosz és ukrán dalok adták a debütáló Towards Homestead alapját. Ahogy haladtak előre, a hagyományos motívumok helyett inkább a sötét tündérmesék kezdték el  inspirálni őket. Rájöttek, hogy szeretik felfedezni a sötét fantázia teremtett világait. Ugye a világnak ezen tájéka bővelkedik a hitelesen sötét mesékben, így bőven van ihletforrás. Zenekar számára a második album, a Silent Dawn jelenti a határvonalat a való világ és a misztikum között. Végül a fantáziavilágok felfedezése vezetett el a 2014-től kezdődő korszak szövegeinek fő témáihoz. Felfedezték Andrzej Sapkowski The Witcher című történetét. Ezen ihletforrás nyomán született meg a 2015-ös Conjunction of Spheres lemez is. A korong szövegvilága a fantasy környezet mellet, filozófiai gondolatokat is tartalmaz. Mégpedig az emberről, aki valami nagyobb előtt áll. Az ember döntései, annak következményeiről, valamint az így elért eredmények szükségességének a bizonytalanságáról. Annak ellenére, hogy egy karakter vagy név sem szerepel a dalokban, az inspiráció és a gondolatmenet nagyban korrelál a The Witcher-ben található gondolatokkal. Az említett korongok mellett az Evoking Winds öt lemezt vett fel. A következő album megjelenése márciusra várható. Tizenöt számot tartalmaz és egyfajta tisztelgés a Heroes of Might and Magic (II és III) előtt. Korábban már kis példányszámban, helyi terjesztésben megjelent, de hamarosan mindenki számára elérhető lesz ez a lemez is.

Természetesen nem egyszerű három album zenei munkásságát egyszerre bemutatni. Így a legutolsó, Conjunction of Spheres albumról ejtenék pár kedvcsináló gondolatot.  Magát a lemezt 2015-ben rögzítették, de ezt a lemezt tették közzé 2021 év végén, így mondhatni ennek van a leginkább aktualitása. A melodikus death metál vonal dominánsabban érvényesül a dalokban (a vokál terén is), mintsem a black metal jellegzetességek. Nagyon hangulatos egyveleget produkálnak a dallamos billentyű és gitártémák. A középtempós szerzemények, mint pl. a Tapestry of Time, vagy a Forgotten Realms gazdagon áradnak dallamokban és kellemes éteri pillanatokban. A dinamikusabb, pergősebb nóták, mint pl. a Snowslide, The Mirror (pt. I-II.) vagy az instrumentális The Journeyman is szintén elegánsan teszik a dolgukat. Általuk kellő lendülettel teli és melódiákban gazdag pillanatokban részesülhetünk.  Annak ellenére, hogy kellemes összhatása hatása van a daloknak, a szikár riffek, blast beat-ek mindvégig jelen vannak. Nem bontja meg a túlzóan fülbemászó részek a dalok szerkezetét. A billentyű játék mellett még akusztikus gitár betétek is megfűszerezik a dalokat. Így minden kötelező hangulati elem a rendelkezésre áll,  hogy élvezzük ezt az igazán jó, epikus hangvételű alkotást. A kilenc szerzemény kapcsán általánosan elmondhatom, hogy a nóták elejétől a végéig egy jól kijelölt vonalon haladnak. Semmi kicsavart, erőltetett megoldást nem hallottam. Szépen áramlanak, és teszik a dolgukat. Az elődjeihez hasonlóan a Conjunction of Spheres egy roppant kellemes hallgatni való.  

Ami a fizikai terjesztést, a marketinget, a közösségi média és a modern világ minden más fontos feladatát illeti, azokat jelen pillanatban a csapat nem kezeli.  Részükről, ennek egyszerű oka van: szeretnének szabadon zenélni, és új dalokat elkészíteni. A projekt szórakozásnak indult és a tagok továbbra is szeretnék tisztán örömüket lelni a zenélésben. Olyan muzsikát csinálni, kötöttségek nélkül, amit szeretnének. Tehát sajnálatos módon, a csapat Bandcamp és videómegosztó csatornáján kívül más információs forrás nem áll róluk rendelkezésre. Szerintem, legalább egy közösségi média felület létre lehetne hozni, ahol követhető lenne a banda aktivitása. Ettől függetlenül a banda megismerése számomra nagy élménynek bizonyult. Nagyon szépen kidolgozott, élvezetes dalokat ismerhetünk meg a csapat által.

Érdekesnek tartom, hogy egy ilyen profi muzsika a „háttérben” marad, mikor sokkal kevésbé érdemes csapatok meg az előtérben tündökölhetnek. Annak ellenére, hogy a tagok nem „kereskedelmi” projektként kezelik az Evoking Winds-et, ezeket a lemezeket szívesen birtokolnám fizikai formátumban is. Sajnálom, hogy a csapat nem fordít erre erőforrást.  Bátran ajánlom azoknak, akik kedvelik a dallamos, epikus hangvételű black/death metált, hogy keresse fel a zenekar bandcamp oldalát, vagy hallgasson bele a videómegosztó portálon a dalaikba. Nem fogja csalódás érni őket!

Hexvessel Hexvessel
április 24.