Freya
Fight As One

(Upstate Records • 2023)
boymester
2023. október 11.
0
Pontszám
6.5

Nem tartozik a kedvenc stílusaim közé a hardcore, ez azért eddigi írásaim során biztosan átjött a kedves Olvasóknak. Ez nem azért van, mert ne tartanám erősnek ezt a vonalat, csupán ritkán szoktunk egy húron pendülni. Akadnak azonban olyan pillanatok, élethelyzetek, amikor kifejezetten megkívánok egy jó kis ökölrázós zúzást, természetesen a legjavából válogatva, ha már ennyire keveset találkozunk. Ma mindenképp egy ilyen napra ébredtem, nagy szerencséjére a promós leveleit már hónapok óta arcomba toló Freya zenekarnak. Erre mondhatjuk, hogy az igények és a szolgáltatás tökéletes kombinációja jött létre, mert az amerikai zenekar a vegytiszta, modern hc-t műveli már több, mint 20 éve. Túlzottan aktívnak nem nevezhetjük őket, mivel a hozzám került, nemrég hivatalosan is megjelent Fight As One a hatodik nagylemezük a sorban. Rendszerint kihagynak maguknak 3-4 év pihenőt, már ha annak nevezhetjük az intenzív turnézásokat, amik során szépen romokba döntenek minden lebujt. Persze mindez alap, ha azt nézzük, hogy maga a formáció egy valódi HC legenda, az Earth Crisis hamvaiból született, történetük során pedig a műfaj legismertebb, legnagyobb hatással bíró tagjaival volt szerencséjük dolgozni. A régi jó szokások most sem maradtak el, így illusztris vendégekből ezúttal sem lesz hiány. Azt sem érdemes a szőnyeg alá söpörni, hogy a Flight As One a csapat számára is érezhetően egy “vissza a gyökerekhez” típusú album, mivel a már említett Earth Crisis lemezei és az első kiadványaik voltak olyan rövidek, mint ez az új dalcsokor.

A produkció összesen 28 percet ölel fel és ebbe az időbe kíván becsomagolni minden meglévő energiát a banda. Elmondásuk szerint dühösek az utóbbi évek egyre inkább a káosz irányába mutató eseményei miatt, tehetetlenséget és frusztrációt éreznek a megállíthatatlanul közelgő, végső pusztulás víziója okán. Mindez elgondolkodtató a maga módján és a lehangoló témák ellenére azért különösebb mélységeket nem kell várnunk a tételektől, nem marad ki belőlük a tipikus HC-hoz párosítható tökösség és bajtársiasság érzet sem. Mint írtam, nagyjából a megfelelő hangulatban talált meg magának a Flight As One erőfitogtatása, de még így sem tudott maradéktalanul meggyőzni. A banda tehát az utolsó, hosszabb és kísérletezőbb kiadványa után egy nagy hátraarccal kívánja folytatni a pályafutását, aminek megvan az a sajnálatos eredménye is, hogy valóban egy 20 évvel ezelőtti lemez hatását kelti. Jól szól, ülnek a combos groove-ok, Karl Buechnernek (Apocalypse Tribe, Earth Crisis, Path Of Resistance, 1000 Drops Of Venom) minden oka megvan a félelemre azzal kapcsolatban, hogy a felvételek végére bevérzik a torka és apró húscafatokat köhög fel, Dirk Verbeurennek, akinek fél napjába kerülne felsorolni minden zenekart, amiben megfordult, pedig nagyon hatásos kalapálásai vannak, az ő lüktető játéka tud a legjobban beszippantani.

Mégis nagyon nehéz lenne egyetlen konkrét okot mondanom azzal kapcsolatban, hogy miért ezt a lemezt vegye elő az, aki egy belevaló hardcore cuccra vágyik. A tagok korábbi anyagai, vagy akár a szerepeltetett vendégek bandái sokkal emlékezetesebb kiadványokkal bombázták már meg a közönséget, a Flight As One pedig csak arra tűnik alkalmasnak, hogy kitöltsön egy szemzavaró, apró rést a klasszikusok között a polcon. Akadnak nagyon szórakoztató megmozdulásai, de többnyire megmarad a tisztességes középszerűségnél. Még a beugrók szerepeltetése sem vet feltétlenül jó fényt a végereményre, mivel rendszerint azok a dalok az izgalmasabbak, ahol kiegészül a csapat. Jamey Jasta jelenléte például a Sense Of Doomot helyezi más megvilágításba, a címadóban pedig a Madball dühöngője, Freddy Cricien kap komolyabb feladatokat. Ezen kívül néhány egészen jó, együtt üvölthető sorra kaphatjuk fel a fejünket, de ezek sajnos nem szerepelnek minden szerzeményben.

Biztosan nem ez a kiadvány lesz az év hardcore messiása, de a műfajt régóta fogyasztóknak csalódást sem fog okozni. Indítsátok el, rúgjatok ki egy házfalat, aztán tegyétek el valahova jó messzire. Ha megmarad a feszültség a hallgatás után is, akkor öblögessétek le a Pain Of Thruth új lemezével, amivel végül teljesen random találkoztam össze és a veteránokat pillanatok alatt felemésztő energiájával sikerült kielégítenie a hardcore iránti vágyaimat.

Hell Vill #19 Hell Vill #19
június 13.
Bring Me the Horizon Bring Me the Horizon
június 16.
Hatebreed, Crowbar Hatebreed, Crowbar
június 17.