Valami történt 1996-ban, ami stílusformálóan hatott a black metal érára. A mára már ironikussá vált Ulver pályafutásának második nagylemezeként megjelentetett Kveldssanger korong elindított valamit a műfajon belül. Ugyanis ez egy tisztán akusztikus gitárokon előadott lemez volt. Ennek ellenére korán sem állt távol az addig már kialakult az „északi” fekete fém által képviselt atmoszférától. Kveldssanger számos zenekarra volt hatással. Köztük olyan legendákra is, mint az Empyrium. Ez a történeti visszatekintés korán sem mellékes a Haavard esetében. Mivel mind a legendás Kveldssanger albumnak, és a Haavard nevet viselő neo-folk projektnek Håvard Jørgensen gitáros énekes az ötletgazdája. A muzsikus a norvég black metal jelentős alakja. Håvard nevéhez olyan bandák köthetők, mint a Satyricon, Ulver, Dold Vorde Ensd Navn. Noha a muzsikus egy időre belefáradt a stílusba mégis szerepelt bizonyos formációkban, mint pl. a Myrkur – M (2015) és a Mausoleum (2016) élő lemezén is.
Amikor ismét fellángolt benne a zene sötétebb oldala iránti szenvedély, Jørgensen úgy döntött, hogy felveszi annak a gyönyörű szálnak a végét, amelyet Kveldssanger hagyott maga mögött és folytatja ezt az akusztikus zenei utazását a Haavard szólóprojektjével. (Oly mértékben veszi komolyan ez a szólómunka a Kveldssanger örökségét, hogy a kiadványon helyet kapott egy Kveldssang II című szerzemény is). Ami tovább viszi ezt az egyedülálló művészi megközelítést, mely feltárja azokat az epikus és magasztos dallamokat, amelyek mélyen gyökereznek a szülőföldje folklór és korszak romantikus kompozíciójában, ami az északi black metal velejárója és annak a szerves részét képzik. A zene nagyon letisztult, és noha távol áll a fekete fémtől, de hangulatában mégiscsak közel áll hozzá. Valóban a nóták lágysága, szépsége könnyen becsaphat minket. A kiadványra úgy tekinthetünk, mint egy „hiányzó láncszem” a folklór ihletésű zene modern értelmezése és a black metal között. A szerzeményeken keresztül megelevenedik a norvég táj szépsége. Az album által képviselt muzikális irány egyfajta utazás a sötét skandináv zene lüktető szívébe.
A tisztán instrumentális zene valójában egy igen nagy kihívás, hiszen könnyen belesüppedhet az unalom ingoványába, vagy éppenséggel a túltolt cifrázgatás nem hagy helyet a zenében történő lemélyedésnek. Håvard Jørgensen a projektjével bátran nézett szembe ezzel a nehézséggel és remekül vette ezt a nem könnyű akadályt! Mindenből patikamérlegen kimért adagot kapunk. Remekül oldotta meg, hogy a melódiák és a nóták dinamikája ne oltsák ki egymást. A korongon helyet kapott tizenhárom szerzemény egy nóta, a Mot Soleglad, kivételével színtiszta akusztikus zenei utazás a fjordok, a kristálytiszta hófedte fenyvesek, vízesések világába. Azonban ezek a szerzemények egy elég hosszadalmas alkotói munka eredményeként születtek meg. Håvard a dalokat 2014-2018 között szerezte. A felvétel utolsó munkálataira 2020-ban került sor. Tehát nem egy hirtelen kreatív szikrából kipattant lángocska testesül meg ebben a projektben. Továbbá ennek a megvalósításában szép számmal vettek rész vendégmuzsikusok is. Akik mind hozzájárultak ahhoz, hogy a zene a kellő minőségben és komplexitásában szólaljon meg.
A dalok egy roppant érett és összetett zeneszerzői tevékenységről tesznek tanúságok. A lágy harmóniák egymás kezébe adják a következő taktust. Szépen áramlanak a tételek a melódiáról-melódiára. Minden hangszer ott és akkor szólal meg, ahogy azt a dal szerkezete megkívánja. Nyilván az akusztikus gitár adja a nóták gerincét, ami megtámogatnak olyan hangszerek, mint például a cselló, hegedű, fuvola, furulya és természetesen billentyűk is. Ez utóbbi nagyban kiveszi a részét a filmzenei hatás megvalósításából. Néhol az volt az érzésem, hogy egy természetfilm aláfestő zenéjét hallhatom. Természetesen ez is volt a projekt célja. Zenei formában történő megfestése a mesés északi tájnak. Ellenben be kell, hogy valljam nem minden esetbe éreztem azt a természet szépségét reprezentáló kellemesen szomorkás, melankolikus, ugyanakkor magasztos és fennkölt hangulatot, mint mondjuk a Váli, vagy a Nebelung zenéjében. Például az Emmanuelle című tétel dalszerkezete és a benne szereplő harmonika sem ezt a hangulatot ébresztett fel bennem. Valahogy eklektikusnak éreztem ezt a megoldást. Bár ki kell hogy emeljem, itt sem csorbul a zenen szépsége és éteri magassága! Alapvetően magukkal ragadnak a számokban hallható az akusztikus gitárnak a csilingelő hangja, melyek úgy tükröződik vissza ezen a tizenhárom szerzeményen, mint a frissen esett havon a lemenő nap fénye. Ez összességében le is írja az album hangulatát, mely Jørgensen hazájának a természeti szépségeiének a bűvöletében született meg.
A Haavard kiváló hangulattal és zenei profizmussal rendelkező album. Így a téli időszakban nagyon kellemes hallgatni való lehet, akár otthon, vagy a természetben eltöltött hosszú séta alkalmával. A hangzása kiváló. Minden hangszer szépen tagoltan szól. Amit hiányoltam, hogy csak egy számban hallhattunk éneket Kristoffer „Garm” Rygg vendégszereplésével. Szerintem ez sokat adhatott volna koronghoz. Összességében véve nagyon kellemes és minőségi neo-folk alkotás, mely rengeteg mély és magasztos pillanatot tartalmaz a maga romantikus vetületével. A lemezt Váli, Nebelung, Neun Welten, Musk Ox, October Falls rajongóknak kifejezetten ajánlom! Az kiadvány a neves Prophecy Records gondozásában látott napvilágot. Ahogy a kiadótól megszokhattuk az album a külső megjelenésében korán sem alulmaradó sztenderd CD formátum mellett a nagyon impozáns, gyűjtői példányok formájában is elérhető. Mindemellett az album beszerezhető digitális formátumban is a Haavard bandcamp oldaláról.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
