Hangpróba - 2024. április

Alapvető problémim vannak a műfajjal, engem ugyanis világ életemben irritált és hát szerintem az egyik legkevesebb mozgásteret ez adja az itt alkotóknak. Ettől függetlenül kivételesen hallottam most értékelhető dolgokat is a kötelező galloppok és szintiszőnyegek közpette. Voltak jó hangszeres összjátékok, amikor kicsit elfelejtik hozni a kötelezőt. Az ének persze gyötrelmesen erőltetett és ez az a fajta pátosz, amivel ölni lehet és nem felemelni, amire amúgy hivatott lenne a használata. Hiába na, a műfaji keretek nem teszik lehetővé, hogy élvezni tudjam.
Nem szeretem a stílust, ezért nehezemre esik megítélni, de szerintem ez egy kliséhalmaz. Engem kifejezetten idegesített
Ha nem tudnék elaludni és kellene valami háttérzaj, hogy ez bekövetkezzen, akkor betenném, de magamtól nap közben biztos, hogy valami vérbővebb dolgot hallgatnék.
Nekem ez dallamosabb, annál, mint amit kedvelek. A szinti elnyomja a gitárt és a dobot is, ami hangzásában is nagyon kvlt, de akkor meg miért olyan tiszta a szinti? A vokál is előre van tolva. Sok ötletet, vagy egyediséget nem hallottam, de igazából a múltból is a középszerűséget hozza. Egy Craft hogyan tudja hozni a BM minden atribútumát úgy, hogy közben modern és megfelel a kor igényeinek?
Unatkoztam. Meglehetősen unatkoztam. Remek példa, hogy hangzattanilag parádés, meg vannak fasza álló harmóniák (Naga megfejtései nem az enyémek), de ha az egész lelketlen és csak úgy sorakoznak egymás után a papíron mutatós hangjegyek, de a valóságban a nullához konvergál a hangulat, akkor igazából ez még mindig egy nem túl vaskos lemez a szumma után.
Elsőre a Biesy jutott eszembe róla (az első lemez), ahol mindig azt éreztem, hogy valami beszorult a csőbe és nem jött ki minden. Mostanában a lengyeleknél több alkalommal is ezt érzem. Mintha lenne egy kis egyhelyben topogás annak ellenére, hogy hallom a kreativitást, hallom a zeneiséget, csak a hozzám vezető utat nem találják. Nem érzem elég nagy ívűnek ezt a lemezt, holott szerintem az lett volna a cél.
Jól hallhatóan UK termék, ami se nem pozitívum, se nem negatívum, csak megállapítás. Jellegtelen ez számomra és nem tesz neki jót, hogy szanaszét van pofázva az egész lemez, ráadásul az is teljesen egy hangnemben. Zeneileg sem tesznek hozzá sokat, hogy javuljon a helyzet ami azt illeti. Ez a folyamatosan szól valami már az első track alatt felbaszott és mivel minden track elég egyforma folyamatosan idegben is tartott a lemez. Közép tájon van egy kis levegő, de ott se történik semmi igazából és azt is szétjátszák. "Kussoljatok már egy fél percre!"
Elsőre csak meglepett és szimplán érdekesnek találtam, aztán ahogy ástam bele magam úgy lett egyre izgalmasabb és szerteágazóbb. Igazi kaland és ahogy naga is írja egy olyan ajtót nyit meg, amit csak kevesen ismernek. Még barátkozunk, ismerkedünk, mert sok rétege van és nem adja magát könnyen.
Voltak ennél sokkal hullámzóbb lemezeik is, példának okáért az előző nekem csalódás volt. Ez itt most összeszedett, változatos, nincsenek unalmas, csak indokoltan visszafogott részek. Jók a dallammenetek, a szerkezetek, jobban illeszkedik a zene és az ének. Határozottan fejlődtek az elmúlt időkben. Ezt a fajta pátoszos, már-már hatásvadász éneket meg egészen kedvelem. Borító pirospontért kiált. A levezető tételt elhagytam volna, mert bár aranyos a bácsi mondókája, de elég lett volna fele ennyi terjedelemben is. Nem is értem hogy tudott ez a címadó lenni.
Teljes iránytévesztés. Metal szempontból értelmezhetetlen, az oldal szellemisége szempontjából is eléggé. Kocsmazene, abból is az alja. Szirupos, ragacsos negédes giccs.
Billegtem a 6.5 és a 7 között, de felfelé mentem inkább, mert ugyan kliséhalmaz ez is csak más területen, ellenben nem idegesített, mert közelebbi a stílus. Vannak ebben a témában jobbak, bőven vannak, de tölteléknek elkattog. Amolyan a közétkeztetésben is jól lehet lakni, csak gourmet csemegékre ne ácsingózzon senki.
Az előző év egyik kiemelkedő alkotása a maga mezőnyében. Hosszú lemez, de mégsem unalamas, fenn tudja tartani a figyelmet, jó érzékkel emlékeztetnek a YOB borúsabb tételeire és hozzák az amúgy jellemzően az amcsiktól megszokott nihilben agonizálást. Verőfényes napsütésben nem feltétlenül működik a lemez, de nem is oda szánták. A nyitótétel remek példa rá, hogy hogyan kell addig fenntartani egy témát, hogy még ne legyen túl hosszan kitartott, ergo unalmas, valamint hogyan kell pár hangot variálni úgy, hogy az bár repetitív, mégsem vált ki allergiás reakciókat, hanem lassan körbeölel - s húz le a mélységes mélybe jelen esetben. Nem való mindenkinek, mert nehéz teher, de én minden pillanatát örömmel veszem a hátamra és hagyom, hogy az utolsó lélegzetvételt is kipréselje belőlem.
A borító 2 pont lenne, ha lehetne pontozni. A zene meg annyi, hogy nagy bajok nincsenek itt, de izgalmak se nagyon. Középszer nemzetközi szinten, kicsit jobbak a hazai átlagnál. Engem mondjuk nem nagyon zavar a hangzás és a sátánkodás ellentmondása, ha cserébe nem a szinti nyom el mindent, mint a körben máshol, ahol cserébe meg ott a kása sound.
Zenei szempontból a tavalyi év legkiemelkedőbb power anyaga volt, már amit végig tudtam hallgatni. Az ének minőségére sem panaszkodnék, néhol még a dögunalmas sablonokból is sikerült fogósabb dallamokat összepakolni. A műfaj kedvelőinek ez alap lesz.
Óvatos 8-as két hallgatás után, mert totál elvetemült. Nagyon belevesztem, még mehet feljebb.
Első tétel: ez érdekes is lehet. Aztán a másodiknál rájöttem, hogy ez ennyi lesz. Idegesítő még ebben a mennyiségben is.
Lásd még: kritika, valamint tavalyi toplistám...
Egészen jó heavy/power dalok lennének, sok helyen epikus, olykor himnikus beütéssel, minőségi hangszeres előadásban. Viszont a magasabb tartományban elővezetett ének számomra sajnos az összes tételt hazavágja. A falat kaparom az énekes hangjától. Így sajnos az újrahallgatási faktor sincs meg! Kár érte.
Brutálisan jó, gyors, remek riffeket és ötleteket tartalmazó thrash zúzda az amcsi veteránoktól.
Középkori hangulatot idéző ds album. Továbbra sem jön be a stílus, teljesen elmegy mellettem, pedig fülessel hallgattam. Mindig várom, hogy jöjjön már valami izgalom, de teljesen leszedál engem ez a zene.
Nagyon tetszik a hangulata ennek a - mondhatni - retró hangulatú black metal albumnak! Végig lekötötte a figyelmemet. Izgalmas dalszerkezetek, stílushoz illő hangzás, a történelmi koncepciót alátámasztó, csodás borító, remekül megkomponált dalok! Nagyon jó black metal lemez!
A svéd death/black veterán alapbanda idei lemeze nekem nagyon tetszik. Pontosan olyan, mint amilyenre számítottam, és amit vártam tőlük. Igaz, semmi kiemelkedő, de azért nem is tucatszámba menő anyag. Hallatszik a rutin és a profizmus, szerintem egy Nechrophobic lemeznek ilyennek kell lennie!
Csodálatos hangulat, fantasztikus, egyedi megoldások, lélekbe markoló hangok. Remek atmoszferikus black metal anyagot varázsolt a hangfalakba a lengyel banda! Imádom ezt a fajta zenei kinyilatkoztatást!
Elsőre tucat alkotásnak hatott, de jobban belefülelve vannak benne nagyon finom megoldások, érdekes, döngölős, fejrázós részek. Nyilván nem korszakalkotó album, de én jól éreztem magam a hallgatása közben.
Ez a lemez engem elvitt egy ismeretlen dimenzióba. Az első néhány tétel tekintetében volt egy kis Thy Catafalque utánérzésem, de ezt nem negatívumként említem meg. Ez az album egy remek underground hanggyűjtemény, köszönöm az ajánlónak, hogy megismerhettem! Inkább száz ilyen egyedi művészet, mint némely power-heavy tökönrúgott visítós istennyila tucat giccsparádé (természetesen tisztelet az elenyésző kivételnek)!
Nekem az album első fele jobban bejön. Ezen dalokban fajsúlyosabbak a death metal részek. A végére nyúzott kínlódás benyomását keltik a doom-ba forduló tételek. Egyébként a stílus kedvelőinek ez egy nagyon is tetszetős anyag lehet, érdemes rászánni az időt! A szép borító miatt felfelé kerekítettem.
Kevés értékelhető dolgot véltem felfedezni ezen az EP-n. Az egyik a hangszeres tudás, a másik a borító. Ez a zene valami borzalom! Amerikai sramli rock, a kultúrát tükröző népi hangszerrel. Senki sem fogja nekem a hallgatására szánt időt visszaadni!
Ez egy igencsak jóra sikeredett tech-death alkotás a kanadai csapat boszorkány konyhájából. Többszöri hallgatást igényel, hogy igazán működni tudjon, viszont rengeteg finom apróságot és meglepetést tartogat. Szeretem a stílust, és hála az égnek, több más, hasonló stílusban alkotó bandával ellentétben itt az öncélúságnak nyoma sincs. Remek album!
Nem mozgok túl komfortosan a stíluson belül, de azt kell mondjam, ez egy fasza death!doom alkotás. Igazi mocsok, súlyos döngölések, letaglózóan mázsás riffek. Tetszik!
Szeretem a zenéjüket, de hazai pályán a Sear Bliss, az Ahriman és a Bornholm az abszolút dobogósok ebben a stílusban. Mindezek fényében, elismerve a lemez erényeit adom a pontokat.
Bár ugyanazokból a témákból, énekdallamokból, riffekből, pátoszból építkezik, amelyekből már ezer lemezen hallottunk hasonlót (vagy éppen ugyanazt!), mégis azt mondom, hogy a Sacred Outcry epikus power metal lemeze saját képére gyúrta a már mások által régóta megmunkált és ezáltal közkinccsé tétetett matériát. Bizonyos énekdallamok hallatán konkrétan tudtam, hogy ezt ugyanebben a formában már többször is hallottam, de ettől el kell tekinteni. Ahogy összerakták, amilyen vehemenciával és odaadással játsszanak, amilyen jó az énekes, és amilyen sodrása van az anyagnak, illetve fülbemászó melódiái a daloknak, az mind magáért beszél. Jó helyen és jó időben ebből még klasszikus is lehetett volna.
Semmi újra és meglepőre nem szabad számítani ettől a lemeztől, és ezt már a borító is egyértelműsíti. Zavarja ez az elkötelezett old-school thrashereket? Fikarcnyit sem. Van a bandában energia? Annyi, hogy majd’ a fejemre szakad az egész tömbház! Van a dalokban spiritusz? Szinte minden ruhám lángra kapott tőle, a thrash pólóimat kivéve. Remek szólók, gyilkos riffek és egyik józanító pofon a másik után. 100% izzó thrash metal, 0% kompromisszum.
A maga műfajában kellemes háttérhallgatnivaló. Nagyobb változatosságnak jobban örültem volna, de ha nagyon megerőltetem magam, el tudok benne merülni.
Dungeon-synth hangszínek, lo-fi black metal, itt-ott Emperoros harmóniák a háttérben, Darkthrone-os keret, okkult hangulat, szóval minden adott egy potenciálisan izgalmas anyaghoz. Már csak az ötleteken áll vagy bukik a dolog. Szerintem a Departure Chandeliernek nincs szégyellnivalója e téren. Igyekszik változatos maradni, még ha azt mérsékelten is teszi, és nem ragaszkodik a közhely-sémákhoz, időnként még ki is tekint a skatulyákból.
Határozott és meggyőző zeneiség egy death metal lemezen: ez számomra mindig ünnepnap. Lehengerlő nótákkal, ürügyek és mellébeszélés nélkül. Egyszerűen nincs kérdés, két-három hallgatás után kirajzolódnak a kapaszkodók, és onnantól szilárdul meg szépen minden dal. Minél többet hallgatom, annál egyértelműbb a dolog.
Elképesztő az itt hallható hangulatteremtés. Olyan befogadhatóvá tesznek a dalok, hogy szivacsként szívja be az elmém a lemez minden pillanatát. Még szép, hogy utazás során kezdtem el hallgatni. Egyből ráéreztem, erőltetni sem kellett.
A „sodcasting” angol szó új jelentést kapott számomra, annyi különbséggel, hogy a saját szobámban saját magam zavarom vele. Az arányokat hírből sem ismerik. Nem tetszett.
Ilyet még sosem hallottam! Úgy állok előtte, mint a ma született bárány, méghozzá tátott szájjal. Az érdes, savas, szúrós zenei kakofóniából, sűrű szögesdrótok közül szűrődnek ki a dallamok (vagy arra emlékeztető foszlányok). Ismerkedem, ízlelgetem, ámulok, borzongok, ódzkodom tőle és vonzódom hozzá – egyszerre fáj és gyógyít. A Corrections House jutott elsőre eszembe róla, de igazából semmihez sem tudom hasonlítani. A 4-ik szerzeménybe mintha egy avantgárd, elborult jazz duó agymenései is belecsapódtak volna. A szövegek pedig nagyon is a helyén vannak, a zenéhez méltóan szokatlanok és elérik a kellő hatást. Varsás Gábornak volt már egy Jég című lemeze Jari Pitkanennel, ami nekem nagyon bejött. Ez az ember vízióval rendelkezik, és ezt képes a művészet nyelvére fordítani.
Nagyon jó arányban vannak az igazi súlyosságok (mint pl. a Hvølja – kedvenc!) és a szép, lágy doom tételek. A tiszta ének is nagyon tetszik. Nem emlékszem, hogy hallottam volna a Hamferð-től bármit is korábban. Néhány igazán jó funeral doom dallam is helyet kapott, eszembe juttatva pár kedvencemet; időnként valóban visszafogottabban zenélnek, de összességében nagyon kellemes hallgatnivaló.
Rég hallottam ekkora műanyag vackot! Érzelem- és hangulatmentes, sekélyes, bugyuta, értéktelen, teljesen ötlettelen és felesleges hangtermék. A százforintos boltok alsó polcain ragadt silány plasztiktárgyak mögé beesve: ez a legelőkelőbb hely, ahol ezt az EP-t el tudom képzelni.
Az Apogean lemeze nem intézhető el annyival, hogy tisztességes iparosmunka – a kanadaiak jól ráéreztek arra, mitől lesz több egy brutális/technikás death metal album az átlagostól. Több tucatnyi hangulati elem színezi az anyagot, és ezeknek megvan a kohézióteremtő szerepük, ezáltal összetapasztva mintsem szétzilálva a feltűnően változatos korongot. Igényes darab!
Bődületesen masszív! Szőnyeget teker a földkéregből ez a lemez, és csak úgy roppanunk össze a súlya alatt. Örültem, hogy néha rákapcsolnak a tempóra, mert ezzel nemcsak a repertoár bővül, de a korong lendülete, íve is más. Én is hosszúnak érzem, talán mintegy 10 percet kellett volna összesen lefaragni belőle. Nem a lemez hossza a probléma, hanem a csúcspontok után kitartott hosszú ereszkedők során kissé alábbhagy a hallgató lelkesedése. Minimálisan, megjegyzem, mert ebben a hatalmas szörnyetegben bőven van kraft.
Tökéletesen hozza a „korrekt” jelzőnek megfelelő szintet. Sem többet, sem kevesebbet. Ha a black metal olyan műfaj lenne, ahol ritkábban jut az ember kiemelkedő lemezhez, ez is felértékelődne. De el vagyunk kényeztetve, így az időnként felbukkanó szép dallamok ellenére is elszürkül az anyag.
Hiába tavaly májusi lemez, én valamikor az idei év elején akadtam rá - pedig ha ez már tavaly megtörténik, minden bizonnyal az év végi top20-as listámon is előkelő helyet kapott volna. Zseniális lemez, a heavy/power stílus tavalyi egyik legjobb lemeze - szinte minden oldal szerint is - a Metal Archives-on a 11 kritikából 95%-os értékelés egészen elképesztő - nagyon ritkán lehet azon az oldalon az elmúlt időben ilyet látni. Az énekes másik bandájának (a többiből), a Warrior Path-nak a The Mad King lemezét is be akartam ajánlani, mikor megjelent, csak aztán elfelejtődött. Daniel Heiman hangja minden tartományban fantasztikus, nem visítja szét a lemezt, de ha kell, odateszi magát és megmutatja, hogy mi is van benne (amit egyébként már megtett a két ugyancsak zseniális Lost Horizon lemezen is anno 2001-ben és 2003-ban). A dalok összetettek, bitang jó harmóniák, hangszeres játék hallható a lemezen, az utolsó, majdnem 15 perces címadó dal pedig valóban igazi heavy/power metal esszencia, a legmagasabb szintekről. Ritkán adok maximális pontot - amit mindig szoktam is mondani, de ez az album megérdemli.
Ez egy közel hibátlan thrash metal lemez. Nagyon tetszett, ütős, lendületes számok, bitang gitárszólók, dobolás, minden, ami szükségeltetik egy élvezetes thrash lemezhez. Az ének is teljesen jó, egyáltalán nem idegesítő. Többnyire Kreater, esetleg Slayer vibe-ok jönnek az album hallgatása közben, de persze más bandák is eszébe juthatnak a hallgatónak. Látom, hogy ennek a régi bandának is ez még csak a harmadik lemeze, de hát ez annyira nem is csoda, mikor a pályafutásuk felében inaktívak voltak. Viszont ez a lemez meghozta az előző kettőhöz is a kedvem, főleg úgy, hogy az első, 1990-es Spectrum of Death elég jó értékeléseket kapott, ahogy nézem.
Az előző körös elég jó ds lemez után most megint itt van egy olyan, ahol szinte semmi számottevő nem történik, unalmas, egysíkú, együgyű, stb. Meghallgattam kétszer-háromszor, de kb. minek.
Többnyire inkább untatott, mintsem szórakoztatott vagy érdekelt volna. Talán egyetlen szám tetszett igazán, a negyedikként érkező Accipitridae, azt többször is meghallgattam. A többi az elmegy, közepes kategória. Igen, melodikusabb a szokásosnál, eléggé előtérben van a szinti, de ez a förmedvény hangzás, keverés számomra sokat elvesz belőle. De hát biztos így trve.
Emlékeztem, hogy az előző lemezt is pontoztam anno a HP-n, de annyira nem ragadt meg - most újra belehallgatva is azt kell mondjam, hogy ez az album nekem jobban tetszik attól. Az előzőeket nem ismerem, de az itteni számok nagy része remek, kellően dallamos, pörgős tétel, mint a címadó, a Stormcrow, a Shadows of the Brightest Night, stb.
Nem volt rossz, meghallgattam kétszer-háromszor. A lemez a második felétől elvitt, a Deathdreamer-Hollow-Autonomy-Gardermoen négyes tetszett. Az utolsó, még az életről is lehozós szám viszont nem kellett volna - az nagyon nem jött be és nem is illett a lemezre - nem is a hangulati faktor miatt, de engem idegesített ez a lengyel szavalás a végén.
Nem szeretem a stílust, sosem szerettem az idegesítő rikácsolós vokált, így ezt sem nekem találták ki. A hangzása jó, a zenei részek sem rosszak, de ettől még engem többnyire idegesített, illetve számomra unalmas is lett egy idő után.
Valamivel hallgathatóbb, mint az előzőleg beajánlott lemezek, ennek ellenére ez is kb. ugyanaz a kategória. Öncélú, többnyire idegesítő zajkeltés (amiből szerencsére már jó ideje nem igen volt beajánlva - és remélhetőleg nem is nagyon lesz), borzalmas vokállal és gyermeteg szövegekkel - amik tartalmaz(hat)nának valamicske mondanivalót, de nem ilyen gyermeteg tálalással. Ez lehet, hogy a szerzőnek megfelelő produktum, ő tudja.
Borzasztóan untatott ez a világfájdalmat sugárzó, terjesztő hömpölygés (az olyan dalok különösen, mint például a Hvolja). Amely számokban alig van doomos rész, azok tartoznak a jobbak közé, de hol van ez az Iotunn lemezéhez képest...ég és föld a kettő - hiába ugyanaz az énekes. Direkt meghallgattam újra azt is és hát igen, ott tökéletes összhangban vannak a "nyavalygós" énekrészek a hörgéssel, károgással nem úgy, mint itt. Annak a lemeznek az első két száma lemossa ezt az egész lemezt.
Üdítő volt ezt hallgatni. Ötletes, érdekes koncepcióval rendelkező instrumentális, country-s/rockos jellegű dalok, melyekben a bendzsó kerül elsődlegesen előtérbe - remek zenei tudással. Egyáltalán nem hiányzott nekem ebből ének. Attól, mert benne van az EP címében a Bloodbath, nem feltétlen értem, hogy mitől és miért kéne a svédekhez "hasonlítani" -- semmiért. Nem nagyon szoktam ezt mondani, de érdekes ajánlás.
Kb. olyan, mint a többi, a középszer kategóriában. A hangszeres rész elég jó, itt-ott még változatosnak is mondható a skálázásokkal, a vokál viszont piszokmód monoton és unalmas kb. 2-3 szám után.
Valamilyen szinten rosszabbra számítottam, de volt benne számomra is élvezhető dal - igaz, nem sok: a harmadik, Hole in My Head és az utolsó tételek tetszettek a legjobban. Viszont a lemez túlságosan hosszú, a három több mint 10 perces dal feleslegesen elnyújtott. Zeneileg hol érdekes, hol unalmas, de úgy összességében annyira nem idegesített, mint gondoltam, hogy fog némelyik stílusmegjelölés láttán.
Nem rossz, de semmi egetrengető, kiemelkedő nincs benne. Standard black metal a jobb fajtából, jó hangzással, de hamar unalmassá, egysíkúvá válik.
Értem én, csak nem érzem, de nagyon nem.Maradok semleges.
Először 7 pontot akartaqm adni, de megtetszett és már nagyon sokadszor megy le. Érzem hogy kifogkopni a lejátszóból, de most beleragadt.
Korrekt anyag, de meglepetés nem volt.Illetve talán az utolsó szám, de arra meg nem vágytam.
Borzasztóan untatott , a rikácsolás beteg kifejezetten idegesítő.
Kérem vissza a rá pazarolt időmet!!
Sokszor lement az elmult pár hétben, nem volt azonos a tetszési indexe, de 7és 9 pont között ugrált, ami nem rossz. kap most 8at, de lehet hogy később többet adnék, most ennyi.Viszont m indenképp hallgatásra érdemes anyag.
Egy picit hosszabb a kelleténél, de minden más szempontból egy K...va jó anyag.Lenyom, letapos a mocsokba.
Pink black Metal :), ez jó :)
TE JÓ ÉG, ezt hogy nem vettem észre eddig. Kb az évtized power metal lemeze, sok rétegből építkezik, nem egyszer hallgatós. Az énekes kb úgy a metál legjobbjai közt van. A fizikai hordozók árát rendesen megkérik, de azért ezt be kell szereznem.
Itt is leüvöltik a fejemet, de nagyon jó értelemben. Reggeli kávé helyett is működik.
A legutóbbi Gondolin Records eresztésből egyértelmű kedvenc. Már a magnóban pörög a kazetta..
Valami ilyesminek képzelném el a Darkthrone visszatérését a raw black metalhoz.
El lehet vele lenni, de nem lesz visszatérő. A korábbiakhoz képest tényleg kicsit sótlanabb.
Minden elismerésem, ezt a fajta hangulati erőt hiányolom a mai modern black cuccokból, itt aztán minden a helyén van. A borító szintén telitalálat.
Nem nekem zenélnek, untam is eléggé...
Ez nekem inkább érdekes volt, mint szórakoztató. Semmiképpen sem gagyi, sőt a szövegeket amúgy imádtam.
Egy korábbi lemezüket lepontoztam itt jó pár éve, most javitom magam, jó cucc ez.
Ennek így ebben a formában nem sok értelme van. A metál rész konkrétan 1 pontos, bloodbath távolról sincs. A Benjo kap 5 pontot, átlag 3 a vége.
Kockasága ellenére egész szórakoztató volt. Nem lesz visszatérő, de egynek jó volt.
Nem mondom, hogy rossz, de nekem főleg az éneken csúszik el az egész. Túlságosan leüvölti az egész lemezt a srác valahogy mindig azt éreztem, hogy maradj egy kicsit csöndben, légyszi...
Próbáltam megszeretni, de valahogy nem megy. A belassulós részek elmentek, de valahogy unalmas az egész. A hangzás ki van csiszolva, de minek? Nincs benne lélek. Se gonosz, se jó. Nagyon hasonló világa van az új Sear Bliss dalnak, ám az apró eltérések, jó témák, arányosabb keverés valahogy az egekbe emeli azt ehhez képest.
Erős power metal lemez, de kicsit fárasztó a hossza. De a címadó dal az igazi mestermunka - na, ilyen a műfaj krémje-java.
Egynek elment. De már féltávnál kicsit ráuntam.
Kellemes lassú tempójú neo-klasszikus dungeon synth lemez. Nekem bejött a maga álmoskás, misztikus és kissé savanyú melakóliát sugárzó légköre -- néhol egész álomszerű.
Nyers melodikus black metal és a korai Darkthrone stílus keveréke. Ez nálam az abszolút nyerő kombó!
Engem sokkolt mennyire lapos lett eme lemez. Hozták a saját stílusuk, de emellett nagyon jellegtelen.
Progos atmoblack lemez, ami szerencsére tartogatott pár megoldást amivel elkerülhették az unalomba fulladás veszélyét. Ez leginkább a post-rock elemek felhasználásával valósult meg, amivel a lemez tempója az átlaghoz képest lassabb, ami mellett szépen kidomborodott egy kísérteties és nyomasztó atmoszféra. Sajnos az album címe is találóan írja le a lemez egyes részeit: néhol nekem túl "üres" volt a hangzás és kicsit kizökkentette a lemezt az atmoszféra építéséből. Kezdetnek nem rossz, de szerintem ez a projekt még tud hova kibontakozni.
Sajnálom, de egyszerűen egy post-hardcore lemez nekem ennyit ér maximum. Zavarnak a vokálok, pedig az instrumentális tudást önmagában többre tudnám értékelni. De egy lemezt minden komponensével együtt kell értékelni. (És amúgy is tök unalmas.)
Az utolsó három számért megérte ezt meghallgatni, azaz a cybergrind és a noise/doom számok azok amiért igazán megéri meghallgatni. A többi elég "eh" volt nekem.
Nem igazán jött át az érzelmesség ebből a lemezből, s számomra a legemlékezetesebb eleme a feröeri nyelv használata volt... Ez így nálam csak ennyi pontot ért.
Talán nem a giccs a jó jelző erre... bennem csak egy nagybetűs MIÉRT fogalmazódott meg. No meg, van itt több probléma is ezzel az anyaggal. Leginkább az, hogy igazi hangszer nincs benne egy csepp se, ez mind egy MIDI-ben programozott borzalom, plasztik és silány hangzású "hangszereléssel". Másrészt, én az alapkoncepciót sem érzem megvalósultnak, mert a metal része még csak-csak helyén van, de a bluegrass nagyon csak nyomokban (ami nem feltétlen lenne baj, mert gyűlölöm a műfajt) -- de az ilyenfajta konceptuális baki szerintem elfogadhatatlan. Megyek is, és inkább meghallgatom a Taake-től a "Myr"-t, hogy igazi bendzsót halljak.
Meglepően jó tech-death lemez. Általában sohasem kívánom ezt a stílust, de ez mégis egy jó élmény volt. Szerencsére nem a virtuozitás, hanem inkább a hangulat vezérli a lemezt és ami még jobb: van benne kellő számú pihenő (kis ambient / synth szekciók itt-ott).
Post-sludge műfajban tálalt türelempróba. Nem azt mondom, hogy nincsenek rajta jó tételek (a "Hole in My Head" eléggé szaggatós), de a javarésze alatt csak azt éreztem, hogy sok az időhúzás. Történetesen az utolsó tétel nevetségesen hosszú. Az idétlen torzító végig a vokálokon tette fel az i-re a pontot: pocsék, egyhangúvá teszi a lemezt mert túlságosan az előtérbe tették a mixben.
Jó kis mid-tempo melodikus black metal. Kifejezetten élvezetes hallgatnivaló munka közben, ám állítom, hogy a társaság igazi erőssége a koncertezés.
Majdnem elfelejtettem a pontot, pedig még tetszett is. Az énekes hangját dicsérni olyan lenne, mintha azt elemezném, hogy a Ferrarik gyorsak. Viszont néha túl van tekerve kicsit. Ezt leszámítva bazi jó heavy lemez ez. Kétlábdob, dögös gitárszólók, és az a fajta monoton, de mégis harmóniát építő basszusgitározás, ami nekem kell a metalba. A merch orgián azért besírok. :-D
Valóban kliséhalmaz, de az ilyenre nem tudok nem bólogatni. A tika-tika thrash nekem az, ami Dumbledore-nak a kötésminták.
Nagyon erős hangulati töltettel indul ez a lemez számomra, aztán a közepe egy kicsit egysíkúvá válik. Na nem mintha rossznak tartanám. Távoli havas tájakat látok magam előtt, ahogy a fehér lovas a varázsbotjával szeli át a mezőt. A háttérben hegyek, hosszú haját fújja a szél. Orkok horkannak fel a láttán, de ő sziklaszilárdan néz a szemükbe. Azok elbizonytalanodnak, majd vicsorogva behúzódnak a barlang biztonságába a napfény elől. A kazetta nálam is a polcon díszeleg természetesen.
Rusnya és kopott. De működik.
Amit a Frosthoz írtam, itt csap át a másik irányban. Ezek is keresztköpködők, csak itt megvan az a kosz és szakadék megszólalás, ami hitelesebbé teszi a végeredményt. Sokkal természetesebb ez a hangzás. Vannak nagyon jó álló harmóniák is, és bizarr dallamok. A Shadows Of The Brightest Night hangzattanilag hatalmas. Ekkora körmeneteket régen hallottam már. A többi része egy kicsit ellapul.
Először csak az tűnt fel, hogy hihetetlenül jó a hangzás, aztán az, hogy hihetetlenül jók a témák, aztán hogy brutálul ott vannak a harmóniák. Nameg nagyon jó a dobos gyerek. Mondom nézzünk már ezeknek utána. Aha, Massemord, Odraza, Mord'A Stigmata, Mgla. Régi jó emlékek a lengyelektől. Súlyos hiány van Magyarországon az ilyen szintű zenei esszenciákból. Persze a lengyelek nem olyan bénák, mint mi, pikk-pakk felhúztak pár kajak kiadót ezekre a zenékre kiélezve. Amely bandák meg nálunk próbálkoznak ilyennel (mert azért van egy - kettő) csak tengődnek. A metal dalok szimplán csak állati jók, de a Waves of Concrete és a címadó Hollow letaglózó. A borítójuk meg tökéletesen megtámasztja ezt a post - psychedelic urbánus shoegaze hangulatot, ami néha kilő a szélvész black metalba is. Szóval ezt a zenét nekem írták, köszönet az ajánlónak! Ki ajánlotta? Eltelt egy hét, és realizálódott bennem, hogy annyira mégsem 100%-os. Vannak töltelékrészek, ennek ellenére kiemelkedő.
A zenei közhelyszótárból lézervágóval kivagdosott, és fröccsöntő szerszámmal elkészített 100%-ban tömegcucc. Zeneileg semmire nem emlékszem belőle, csak az idegesítően töltött hangképre, annyira jellegtelenül semmilyen. Mindig mindenhol szól minden. Igazi dobhártyagyilkolás ez számomra. Nem értem a Bandcamp tagek között a "shoegaze" szót. ???!!!???
Aki azt hiszi, hogy ezeket a zajokat nagyon egyszerű előállítani, az nagyobbat nem is tévedhetne. Ismerek sok próbálkozót, akiknek a produktuma próbájakor 10 másodperc alatt dobtam el a fejhallgatót. Varsás úr ezt a vonalat finomítgatja hosszú évek óta. Mellette a metalnak egy olyan érdekes szobájába nyitott be, aminek az ajtaját sokan meg sem találták eddig. Igazi újító, vérfrissítő művészet az övé, sok ilyen kéne idehaza. Néha túl ipari a számomra, de ez csak ízlés kérdése. Emiatt kilencet szántam neki, de mivel a saját hiányomként élem ezt meg (sosem tudtam az indusztriál vonalra ráharapni), ezért elismerésem is belevéve 10-nél nem adhatok kevesebbet.
Vegyesek az érzéseim ezzel a lemezzel kapcsolatban. A második fele jobban bejön, de ha minden dal olyan lenne, mint a Glæman vagy a Hvølja, akkor ennél joval többet toltam volna rá. Az anyanyelvi ének használatát mindig üdvözlöm, itt is nagyon izgalmas, hogy dánul szól. Amúgy minden germán - azon belül a skandináv - nyelv passzol a metalhoz. A néha túl pátoszos ének viszont annyira nem jön be. Nyilván nagy énekhang ez, de lehetne okosabban tálalni. Az öltönyös színpadi kiállás viszont nagy poén. Illik ehhez a súlyos és ütős doom bandához.
Majdnem olyan ócska, mint a Korpiklaani. Az ilyet én porszívózás vagy flexelés közben szeretem hallgatni. Giccsjelző kiakadva. Lényegében nem létezik a metalban olyan, amit jobban utálnék ennél. :-D Bocsánat, az őszinteség hosszú távon kifizetődő. Egy pozitívuma, hogy rövid.
Lement, semmire nem emlékszem belőle.
Olyan, mint egy beszedált Lord Mantis. A borító gyomorforgatóan jó. Fujj...
A Frost nekem ugyanaz a black metalban, mint a tudományos életben egy kutató, akinek dicsérik a szorgalmát. Korábbi munkahelyemen egy kollégánál ez jött rendre elő, és eleinte nem értettem, hogy miért esik ez neki rosszul. Aztán leesett. Egy jó kutató anélkül, hogy megfeszülne, tud magának hírnevet szerezni, mert a megérzései bekattintják a nagy ötleteket. Ezek hiányában szokták dicsérni a szorgalmat. A Frost ugyanez. Dicsérhetjük a szorgalmukat és a kitartásukat, hogy majd 30 éve itt vannak, de számomra ez az egyetlen pozitívuma a praxisuknak. Komolyan nem értem, hogy a black metalon belül miért a hollywoodi megszólalásra alapoznak még bizonyos bandák, és akkor sátáááán... Ez a kettő nekem mindig ütötte egymást. Vannak a kedvenceim között sátánozós csapatok, de azoknál általában átjön egyfajta beleszarós érzés is. A Frost meg a Pink black metal megfelelője. Nagyon sötétek és rosszak vagyunk, de azért kicsiszolt és fénylő minden, ami szól. Ez rettenetes ellentmondás és hiteltelenség szerintem. Néha vannak jó harmóniameneteik, ez tény, de ezt is belevéve számomra ez a szürke és igzalommentes középszer. Az előző lemezüktől sem vertem a seggemet a földhöz.
Ritkán hallgatok már ilyet, de ez kifejezetten igényes power lemez, remek énekkel. Minőségi anyag.
Ez is olyan lemez, amit amúgy nem vennék elő, mert nem kenyerem a stílus, baromi ritkán érzem, hogy thrash-t kell hallgatnom, viszont ha éppen jó hangulatomban kap el, akkor tud szórakoztatni. Feszes, pörgős, profi cucc, over the top borítóval, ami nem érdemel plusz pontot, de legalább vicces. Lol, most nézem, hogy az utolsó pure thrash album, amit kb. ilyen kedvvel hallgattam, az a Death Angel Humanicide-ja volt 2019-ből. Hogy repül az idő...
Gondolom így az autentikus, meg a nosztalgikus, meg a hű, meg a trve, de basszameg, mi ez a mocsok kásás keverés? Mi ez a gitárhangzás? Azt hittem, egy-két szám alatt meg fogom szokni, de nem sikerült, egyre jobban bosszantott. Sőt, még mintha nem is lenne egységes albumon belül se az, hogy mi mennyire van lekeverve, vagy éppen előrehúzva. Tiszta katyvasz az egész. Aztán lehet, hogy koromnál fogva én már olyan anyagokon edzettem és szocializáltam a hallójárataimat a metal műfajain belül, ahol szépen igényesen el vannak különítve a layerek és könnyebben befogadható és feldolgozható a hangszerek összessége, szóval nem mondom, hogy nem velem van a baj, de ez így akkor is idegesít, nem pedig hangulatba hoz. Meg amúgy se érzem a nagy trouvaille-t a zenében. Viszont eszembe juttatta, Ridley Scott Napoleonjának rendezőije mikor jön már?
Lement jó párszor az elmúlt hetekben, de nem érzem, hogy hosszú távú játékosa lenne az idei mezőnynek. A minőségével nincs gondom, meg igazából autentikus Necrophobic korong ez is, de a korábbiakat én is erősebbnek és maradandóbbnak érzem.
Szerintem ez volt az idei év első metallemeze, amire nagyon ráfüggtem a januári leak kezdetén, és akkor azt hittem, már itt borítékolható, hogy a polák dinamikus duónál senki nem fog jobb black metalt a világra szabadítani idén. Elbizakodott elgondolás volt ez a részemről akkor. Zsigerig ható, alattomosan a tudatba fészkelődő album a Hollow, de az idő múlásával egyre ritkán támadt kedvem hozzá, plusz aztán rájöttem, vannak itt számomra "bőven" erősebb fekete matériák is a 2024-es év kínálatban.
Jó régen hallgattam hasonló post-hardcore-t, annyira nem kenyerem a műfaj, de ez most rendesen betalált. Kurva jól átjön az üzenet és az érzelmek, passzolnak a -gaze részek is, van egyfajta sodrása és hullámzása a lemeznek. A női ének itt-ott nem hiányzott volna, ha kimarad, máshol viszont nagyon jól illeszkedett az adott számhoz. Igazából több és hangsúlyosabb blackgaze szegmenst el tudtam volna még képzelni, akkor lehetne egy tökéletes lemez számomra, de mondom, így is átjött. Kösz az ajánlónak, valszeg amúgy radaron kívül került volna. A borító is nyami.
Nagybetűs hangulat. Néhol ugyan nekem túlságosan is szétesik és erősek a stílusváltások, de az atmoszféra-teremtésben zseniális.
Az előző lemezükre csak haloványan emlékszem, nem hagyott bennem maradandó nyomot, de az idei anyaguk piszkosul erősnek és tartósnak mutatkozik pár hallgatás után.
Fura, hogy ezt senki nem hozta még fel, hát megteszem én. 99% biztos vagyok benne, hogy ez egy AI által létrehozott végtermék, amiben semmi, de semmi sincs, ami organikus vagy igaz lenne. AI a borító, AI a zene, a mix, minden, így nem beszélhetünk sem hangszeres tudásról, sem kreatív ötletekről. Ha tényleges, hús-vér személyek állnának az EP mögött, azt mondanám, jobban megérné belemélyednem, de ez így egy érzelmektől mentes, nullákból és egyesekből álló bithalmaz, amit nem vagyok hajlandó értékelni. Ide jutunk, ha a gép írja majd az emberek helyett a zenét.
Megvan a The Artisan Era által képviselt finomra polírozott és tökéletesre csiszolt jellege az albumnak persze, de a zenei nyálveretésen kívül itt egyrészt nagyon erősen átjön a koncepció, amihez tökéletes támaszt nyújt ez a zsáner, másrészt szerintem brutál változatos az egész lemez. Változatosabb, mint a legtöbb tech-death, amit mostanság hallottam. Igazából, hogy így belegondolok, ez a legjobb tech-death lemez, amit idén hallottam. A műfaj híveinek szerintem ez mennyei csemege.
Nem kenyerem még mindig ez a stílus, és néhol tényleg fárasztó tud lenni (meg talán annyire nem is izgalmas számomra), de amúgy nem igazán találok olyan fogást rajta, amibe bele tudnék kötni. De a célközönség nem én vagyok.
(Tomi) Szeretem az izgalmas megoldásokat, ami nem standard.
(Tomi) Eddig ez az amit többször elő fogok venni! Pont olyan hosszú, hogy ne legyen unalmas szöveg nélkül és annyira passzolnak a hangszerek, hogy akár hosszabb is lehetne. Szeretem az ilyen zenéket!
(Tomi) Az album első negyede tetszett, de sajnos számomra ellaposodott. Az ávezetők jók voltak ugyan, de idegennek éreztem a stílushoz. Mutat progresszivitást, de nekem nem adta !
(Tomi) Kellemes doom muzsika. Egyedül a dalok hosszával nem voltam kibékülve. Nem fogok zene kritikát írni, inkább "mezei" hallgató füllel próbálok pontozni.
(Tomi) A Frost kicsit közelebb áll hozzám, a származás miatt! Hosszú ideje nem jelent meg új anyag és nagyon örültem. Oda-vissza hallgatós album üresjárat nélkül. Nekem ez az abszolút favorit!

Ajánlott lemezek

Vélemény, hozzászólás?

Hangpróba – 2024. április (29 komment)

  • boymester boymester szerint:

    King: egyszer elküldtem neked ezt a lemezt (Sacred Outcry) facebookon a megjelenése után, ha jól emlékszem:) Mondjuk jó szokásom szerint még vagy 5-10 másik albummal egyetemben.

  • ensomhet ensomhet szerint:

    A Hamferð zenekartól ezt a napfogyatkozásos videót láttátok? Szerintem nagy ötlet, jó hogy megcsinálták!

  • BlackZone BlackZone szerint:

    Nem gondoltam volna, hogy én aki már igen ritkán jár erre én leszek az első, aki befejezi a kört. 🙂

  • Emp Emp szerint:

    Akinek a lengyel vonalról a Hauntologistból hiányzik valami, tegyen egy próbát a friss Blaze of Perdition lemezzel, ha van kedve. Nekem bejött. Koszosabb, vadabb, talán nem maradt benn az a szikra sem ami hiányozhat Darkside-ék új lemezéből (bár ahogy korábban írtam, nekem ez is tetszik).

    • BlackZone BlackZone szerint:

      Első hallgatásra azt mondom, hogy az utóbbi évek szédelgése után magukra találtak. Éppen itt is volt az ideje! Az más kérdés, hogy ezzel egy időben jött ki az új Selbst, ami finoman szólva is nálam eddig év BM lemeze. jah és a Kvadrat is elég penge lett!

    • Emp Emp szerint:

      köszi az ajánlásokat, csekkolom mindkettőt! 🙂 Egy jó blekkmetál album sosem rossz! 😀

  • mike666 mike666 szerint:

    A morbid sainthez általam belinkelt youtube link ritka fosul szól valamiért, ha tehetitek, hallgassátok valamelyik streaming cuccon. Én apple musicon tolom és ég és föld a különbség

    • Morcos Morcos szerint:

      Nagy különbségek vannak a különféle streaming szolgáltatók által kínált hangminőségben. Viszont ami miatt az szarul szól az csak annyi, hogy videóként van fent YouTube-on (ezért utálom az ilyen egyben felpakolt lemezeket, mert ha videóként van fent akkor az oldal tömörít). A hivatalos YouTube Music stream szerintem okés.

  • ensomhet ensomhet szerint:

    A Svalbard elég felemásan teljesít, pl. ezt a korábbi dalt imádom tőlük, igaz a témaválasztás is sokat jelent:

    Valamint ez a lezárások-környéki kis koncertjük is tetszett akkoriban:

    (Valamint lesznek majd Alcest előtt november 20-án a Dürer Kertben.)

    • Nagaarum Nagaarum szerint:

      Nebasz, hogy ezek ugyanazok. Nem is tudtam, hogy kik ezek, csak rányomtam. Utána néztam rá, hogy az ajánlások között vannak.
      Ez a két YT video eléggé fasza zenéket rejt, a HPs lemez meg egy rakás szar. Szóval most megleptél, és értetlenül állok én is a dolog előtt.

  • Nagaarum Nagaarum szerint:

    Kíváncsiságból megnéztem: a huszonötödik helyen áll hátulról a bendzsós EP a 4743-ból. Kíváncsi vagyok, a kör végére merre mozdul. 😀
    Viszont vannak a lista végén nulla pontosak, egész pontosan a 2020. március 28-i kör szereplői. Az mitől van?

  • Emp Emp szerint:

    Amúgy a Necrophobic friss lemeze nekem is tök nagy csalódás…

  • dimmurtal dimmurtal szerint:

    Kb. két havonta az én ajánlásom marad ki. A manóba! Tudom, hogy tök véletlen, de egy kicsit bosszantó! Amúgy vannak pikáns alkotások a mostani felhozatalban is! 🙂

  • Emp Emp szerint:

    Frankó lemez a Hauntologist, viszont nagyon erősen kiérződnek a készítők belőle. Jellegzetes jegyeit viseli Darkside-nak, ahogy a többi bandája is. Ez egyfelől jó, mert markáns és karakteres a játéka, másfelől faramuci módon kicsit pont elvesz az egyéniségből. A Mgla és a Kriegsmaschine lemezek is pont nagyon hasonlóan ugyan ilyen jók, mint a Hauntologist.

  • boymester boymester szerint:

    A körben a mocskos thrash metalban utazó kaposvári Mozso zenekar képviselteti magát, ha ideérnek estig:) Aztán még ki tudja…

    • Avatar Mozso Tomi szerint:

      Üdv. megérkeztünk, köszönjük a meghívást 🤘🤘

    • boymester boymester szerint:

      Fel lehet kötni a tornacipőt, elég kemény zenék is bekerültek:) De akad thrash és könnyedebb power cucc is:) Tetszetős.

  • Husky Husky szerint:

    Négy nap négy ajánlás? Az látszik hogy döglődik a HP, de ennyire? A csúszkára is csak addig volt szükség amíg engem meg még egy tucat pontozót el nem távolítottatok! Nembaj, jóvanezígy… 😏

    • Nagaarum Nagaarum szerint:

      Februárban volt csúszka 17 pontozóval. Ez nem azt mutatja, hogy döglődik. Azóta talált magára, amióta nem vagy itt. Egy csomó arc lett visszahívva, akik amiatt mentek el, amit páran ti itt leműveltetek. 👙 <= igen, ez itt egy bikini.

    • King King szerint:

      Naga: Azért annyit pontosítsunk, hogy az új formátumra meghívott pontozók közül páran visszajöttek, de a nagy része nem pontoz, max. egyszer-egyszer ajánl, illetve érdekesmód vannak olyanok is, akik az új formátum előtt rendszeresen pontoztak, azóta meg egyáltalán nem – pedig ott vannak a meghívottak között (a vendégzenész meghívottakat én nem veszem bele ezekbe). Én is jöhetnék most olyannal, hogy privát üzenetben kifejtették már nekem páran a véleményüket az új formátumról, illetve arról, ahogy ez annak idején le lett zongorázva, de nem teszem.

    • verfereg verfereg szerint:

      Általában egy ember életét nem a HP-n való pontozás teszi ki, és van az úgy, hogy ez már rohadtul nem fér bele időben (mint mondjuk az elmúlt időszakban nekem), de ez nem azt jelenti, hogy a jövőben nem lesznek majd többen is. Nem értem miért vagy ennyire ráfeszülve erre az egész dologra. 😀

    • dimmurtal dimmurtal szerint:

      Három nap, kilenc ajánlás – eddig. Ez a kör 04.02-án indult el! 🙂 Jó szórakozást! 🙂

    • mike666 mike666 szerint:

      Dimmurtal, megelőztél. És köszönjük Huskynak, hogy figyelmeztetett, ne felejtsünk el ajánlani

    • Nagaarum Nagaarum szerint:

      Zsír, ahogy látom, még egy, és megvan a 13 ajánlás. 🐔

Palaye Royale Palaye Royale
május 29.
Sting Sting
május 30.