Epistheme

Descending Patterns (2014)

 
    Bár nem vagyok író, szakavatott tollforgató, azért egy tisztességes recenzió fogalmával mégis tisztában vagyok. Ha már TE, kedves olvasó, nekiugrassz ezeknek a hosszú soroknak (vagy csak meglesed a pontszámot és mész tovább), megérdemled a minimális retorikai esztétikumot. A szicíliai Epistheme bemutatkozó lemezénél azonban nem kis kihívással kellett szembenéznem: el kellett kerülnöm a dalonként, momentumonként elkerülhetetlennek tűnő folyamatos hasonlítgatást és szóismétlést. Essünk hát túl már az elején és leírom a kulcsfogalmat az olaszok bemutatkozásához: Opeth. Méghozzá a Deliverance, Ghost Reveries korabeli zenekar, de sokszor dallamról dallamra felidézve. Riccardo Liberti basszer alapította még az első lemezes hordát valamikor 2010-ben, de igazán tavaly állt össze belőlük egy ötfogatú zenekar, akik egész ügyesen kevergetik a jól bevált recept alapján készült progresszív/extrém metal levesüket. Persze azért messze nem érnek a nagy példakép nyomába, de amit összehoznak, legalább becsületesnek, jó iparosmunkának mondható, ha már a kreativitás elől a 70-es évekbe menekülő Åkerfeldt formáció nem rukkol elő ilyesmivel. A svéd veteránok mellett azért itt-ott emlékeztetett a Descending Patterns a Pain Of Salvation Scarsick c. lemezére, de ez tényleg csak nyomokban fordul elő.
    Mit kapunk tehát? Extrém vokált fogós zakatolásokkal, izomszaggal (sajnos nem az igazi hörgés, inkább amolyan metalcore féle üvöltős-morgós), belassult akusztikus elszállásokat jazzes futamokkal, no meg az elmaradhatatlan bund-sikálást csak a miheztartás végett. A low-budget esszencia szerencsére nem a lemez hangzásában érvényesül, inkább a dalok érdekességén, a tiszta ének mivoltában és a nem túl eredeti ötletek sokaságában (a borítóról meg inkább egy szót se). Luca Correnti egyébként egy egész változatos hanggal megáldott énekes, de hogy ezt bizonyítsa, ahhoz erőseb dalokra is szükségük lenne. Ennek ellenére hamar elszáll az a rövidke 38 perc, amit 7 dalával elvesz az életünkből az Epistheme, az említett stílus hiányában szenvedőknek pedig még örömet is képes lesz okozni. A dalok a lemez vége felé a hosszukkal egyetemben érdekesebbé válnak, de nehéz köztük igazán kiugrót találni és kiemelni, a legjobb talán az 5-ös Blind Side, mert nagyon emlékeztet a szebb időket megélt Holdvárosra…

    Itt pedig a teljes kiadvány meghallgatható:

április 03.,
május 04.,
május 05.,