Sacrilegious Impalement
First Three Nails (compilation) (2015)


    Mégis mit várhat az ember egy olyan zenekartól, akiknek nyers fordításban annyit tesz a neve, hogy Szentségtelen Karóba Húzás? Főleg ha ez a zenekar északon tanyázik, Finnország békés, barátságos keblén bontogatva szárnyait. Természetesen a névhez kapcsolódó nyers, agresszív, ugyanakkor ugyanolyan primitív és kő egyszerű black metalt amolyan „kinyomom a szemed, mer’ nem tetszik,” felfogásban. Valahogy így tudom elképzelni a Sacrilegious Impalement munkásságát, akik a Satanath leírása szerint az ősi black új reménységei, szerintem meg meglehetősen tucat zenekar ehhez mért hozzáállással.
    Jelen kritikám sem egy albumról szól, hanem egy válogatásról, ami megpróbálja feleleveníteni a dicső demós korszakot a nagy múltú zenekarral (2006-ben indultak), tehát szisztematikusan kiragadtak pár dalt a korai anyagaikról és albumnyi hosszban azt a rajongók elé tolták némi krumplicukorka reményében. Egy valódi ritkaságnál egy-egy ilyen lemez igazi kincset érhet, itt viszont alig van olyan tétel, ami ne szerepelt volna a kezdetek óta megjelent 3 nagylemez valamelyikén, vagy ne lenne elérhető a világ bármely szegletében. A válogatás címe legalább ötletes, ugyanis a az albumok előtt egy demó és két EP látott napvilágot, ami az első három szegnek felel meg, ezek után könnyű értelmezni a puritán borítót is. Tehát nem egy ritkaság, föld alá bújtatott rémálom került most a kezeim közé és miután a szomorú tényeket tudomásul vettem, már csak valami jó karcos hangzásban bízhattam. Azonban a hangok sem úgy szólaltak meg, mintha a lejátszó tű a friss őszi szántásokat szelné keresztül, megadva a teljességet a retrót ígérő emeletes hazugságnak, mivel a lemez egész jól szól. Vagy újra felvettek mindent, vagy eredetileg is így voltak a dalok, akkor viszont végképp nem értem… Annyira agyoncsiszolt és steril hangzásról szerencsére azért nem beszélhetünk, a banda nagy erénye végül is a megszólalás, még ha nem is az amit vártam. Nyers és sötét erők helyett inkább élőnek tűnnek a hangok, erőszakosnak és arcba mászónak, ami egy-egy robbanásnál megadja azt a pluszt, amiért érdemes belefülelni a zenekar kiadványába.
    A lemezen változatos hosszban, apró hangzásbeli különbségekkel sorakoznak tehát ezek az „ősi”, már tíz éves dalok, amik közül először a Total Annihilation teríti ki nyíltan az asztalra, hogy mire számítsunk. A dal ropogós, menetelős black metal tétel, érthető károgással, ami időnként még változatos is tud lenni. A folytatásban a Holy Terror már képes gyorsabb tempókat produkálni, a gonosz témák pedig szépen kisöprik az agyunkból az atmoszférikus black metal dömping utolsó felidézhető foszlányait, szigorúan a sablonosság keretein belül maradva, természetesen. Az indokolatlanul hosszú, egyébként jól induló Eternal Agonies azonban erre már nem képes, ahogy az én figyelmem is lankadt a dal végére. A zenekar nevéül is szolgáló Sacrilegious Impalement már egy 2007-es EP-ről származik és meglehetősen gyorsabb, ügyesebb az első három dalnál. A sötétség itt már nem csak söpröget az agyunkban, hanem szőnyegbombázást hajt végre több tonnányi szurokkal teli hordóval. A lemez talán leghatásosabb dala. A visszafogottabb Infinite Darkness sajnos még a hörgések ellenére is azt a megérzésemet kezdte erősíteni, hogy a zenekar időnként képes villanni, majd beletemetkezik a múltidézésbe és a lerágott csontok újbóli ízlelgetésébe. A több, mint hat perces Prophet Of Misanthropy ennek megfelelően képes ismét magasabbra helyezni a lécet és kellő sötétségbe borítani az elmét, utána viszont megint meghallgathatjuk az Eternal Agoniest kissé kevésbé kásás minőségben. A lemezt a World In Ashes és Behead The Infants Of God zárja, amik már modernem hangvételben szólalnak meg, de a maguk korlátai között mindkettő kellemes darab.
    Nem pótol égbe kiáltó hiányt a lemez és legkevésbé sem próbálkozik bármivel, amit ne hallhattunk volna már nagyon sokszor a metal immár hosszadalmasnak mondható története alatt és válogatás címszóval amúgy sem tekinthető teljes értékűnek a First Three Nails, de bőven hallgatható, időnként pedig kifejezetten élvezhető.

http://www.youtube.com/watch?v=DHwKA2AdtbE&

Zeal & Ardor
december 11.