Carcariass
E-xtinction

(Great Dane Records • 2009)
boymester
2016. október 22.
0
Pontszám
8.5


    Baljósan közeledve, elkerülhetetlenül közelít felénk a minden évben visszatérő hólapátolás árnya, ami bizony az esős vasárnapokkal telehímzett őszi időszakban megsínylett izmainkat alaposan képes felrázni petyhüdt merengéséből. Gondoltam, már most szorgalmas leszek, mint a mesében a hangya és begyűjtök magamnak pár izomszagot árasztó lemezt, amit a mélyen sapka alá temetett fülhallgatómon keresztül használok doppingszernek, mintha csak forralt bor infúziót kapnék folyamatosan. Ehhez első körben az 1991 óta létező francia Carcariass 2009-ben megjelent negyedik, E-xtinction c. lemeze igazán ígéretes megoldásnak tűnt a befutó promó hajóról, de a fedélzetről legördülő hordóban címkéje ellenére (technikás, melodikus death metal) nem egészen azt kaptam, amit vártam.
    Először azonban járjuk körbe a zenekart jobbról-balról, mert érdemes. A nagy múltúnak nevezhető banda gyakorlatilag minimális személyi változásokkal vészelte át még az ezredforduló sokkját is, így meglehetősen összeszokott brigádról beszélhetünk. Mindemellett tagjainak másik, nemrég visszatérő és általam véleményezett zenekarát, a Mindwarpot sikerült alaposan megkedvelnem, mert egyszerű, hagyománytisztelő, ugyanakkor erős dalokkal szórakoztató albumát még manapság is elő-elő veszem.
    Ezek után az infók után nagy reményekkel ültem neki a Carcariass lemezének, gondolván, hogy valami felett nagyon elsiklottam, amit illene ismernem, de a lelkesedésem csak a nyitó Chaos And Decay 4 percéig tartotta magát makacsul minden egyes lefogott hangnak ellenállva, ezekből pedig akadt bőséggel. Ne gondoljatok rosszra, nem váltottak a srácok death metal helyett mulatósra, vagy fedezték fel a lounge világát, nem, egyszerűen a Carcariasst használják már jó ideje arra, hogy megmutassák a világnak, hogyan bánnak féltett hangszereikkel. Más füllel kell nekilátni ennek a jó órás falatnak, a többnyire középtempós, de azért veszett keményen megszólaló dalok többsége ugyanis instrumentális dal, összesen csak négy tételben kapunk egy kevés hörgést, de a lemez végén a biztonság kedvéért még ezeket is megkapjuk szöveg nélkül. A hólapátot tehát a sarokba dobhatjuk, előkaphatunk egy okos könyvet, vagy hátradőlhetünk és átadhatjuk magunkat a hangok feltartóztathatatlan sokaságának, amik változatosan, magabiztosan prezentálják a fém és pengető szívszorító románcának ezernyi árnyalatát. Néhol a skálákon lovagolva idézhetjük fel magunkban, hogy volt egyszer régen egy Dream Theater, máskor pedig a könnyed dallamok tudnak maguknak figyelmet követelni. A franciák örömzenélésében nem éreztem semmi nyögést, nehézséget, kényszert, mivel bármiféle nyomás nélkül írhatták ezeket a dalokat, formálhatták éveken keresztül, hogy a zenekar rajongóinak már csak az ismétlőgomb elkopásával gyűlhessen meg a baja. Nem is nagyon tudom az állandó minőségnek köszönhetően a végtelenségig nyújtani vele kapcsolatban az írást sem, mivel a dalok átlagos 4-5 perce nem más, csak érdekes ötlethalmaz, szerte ágazó, kellemes játszadozás, aminek meghallgatásakor csak egy dolog kap némi értelmet: a lemez borítója. 
    Első sorban tehát a hangszeres finomságok kedvelőinek ajánlható ez a lemez, mintsem a törzsgyökeres melodikus death fanoknak, de ők is bátran próbálkozhatnak vele, ha a zenében nem csak az izomszagot keresik. Ugyan általában nagyon tudom hiányolni az ilyen lemezeken az éneket, ez a kiadvány makacs riffjeivel mégis minduntalan bólogatásra és figyelemre bírt, úgyhogy ennek fejében megkapja a neki járó pontokat is. A lemez pedig természetesen teljesen meghallgatható a zenekar bandcamp oldalán. 


Friendly Tour 2024 Friendly Tour 2024
február 23.
The Fission Tour The Fission Tour
február 24.
Dirty Honey Dirty Honey
február 29.