A Phobia Of The Formless egy rövid lezárással együtt 9 tételt tartalmaz, 41 perces játékidővel, amihez a stílusban azért okosan kell közelíteni, hogy ne váljon unalmassá. Szerencsére Adam Kozak énekes, Grizz gitáros és Kyle Braun dobos is komolyan vették a feladatot, miközben egy jót szórakoztak. Egészen erőteljes a kezdés ennek megfelelően az Instinct To Exterminate formájában, aminél már meghallhatjuk azt a vokált, mely esetleg néhány embert eltántoríthat a folytatástól. Adam ugyanis nemcsak jól érthető, de mély hörgéssel operál, időnként valamivel magasabb hangon kiabál, kissé a göteborgi death felé kacsintva. Ettől függetlenül a zene az hamisítatlan pattogós, a thrastől már bőven elvált brutalitás. A dalban kapunk lehengerlő tempójú, gonosz riffeket, erőteljes cammogást és sikító gitárnyúzást egyaránt, mélyen dörmögő basszust és ötletes, lendületes dobokat.
A nyitást légyzümmögés vezeti át a következő tételbe, ez a jóval hosszabb Scaphism, amiben ugyan elgurul néha a gyógyszer, de inkább a középtempós menetelés, málházás a jellemzőbb, ennek köszönhetően jóval dohosabbnak is érezhetjük. A Vindictive Killing ellenpólusként, rövid játékidővel kapcsol magasabb hőfokra, hogy aztán a kiadvány leghosszabb, majd 8 perces The Flayed One című szerzeményének adja át a trónt. Uralkodását kihasználva emelkedik a legjobb tételnek járó magasságokba, kimért, stílusos pusztítást hagyva maga után. Nem különb tőle a Horrendous And Repugnant sem, amit elődjéhez hasonlóan az I, Somniphobia jóval rövidebb közjátéka vezet fel. A dal doomos lassúságáról egy újabb régi kedvenc is felrémlett, méghozzá az Accidental Suicide 1992-es klasszikusa, a Deceased. A kezdésre emlékeztető, úgymond játékosabb vonalat hozza vissza az Unintelligent Design, majd a korábban single formájában már megjelent, 200.000 Years, amiben a banda útját is segítő Roger Mowat (Dead Asylum) is lefog pár hangot gitárján.
Mint írtam, egy lemez a sok közül, amire a death metal hívők manapság ráharaphatnak, aki pedig követi híreinket, a heti fémjelzéseket és nem telik el könnyedén, az bezsákolhat magának nagyon sok új kedvencet az úttörő kiadványok mellé. Megkerülhetetlennek ma már nem tekinthetünk egyetlen ilyen albumot sem, ettől megfoszt minket a nagy választék, de ugyanakkor el is kényeztet azzal, hogy nincs a halálfémnek olyan szegmense, ahol ne találhatnánk stabil, minőségi produkciót akár hetente. Azért, hogy mindről írnom se kelljen, a pontszámot kivetíthetitek az összes hasonló lemezre, legyen az épp az Eraserhead, Resurgence, Remains, Necroblood, Maim, Morfin, Soul Massacre, Bloodcut, Bloody Redemption, Skelethal, Necrot új lemeze, de ide tartozik az épp hangpróbás, gyalázatosan sötét Triumvir Foul, valamint a Gorephilia. A listát egyébként folytathatnánk még sokáig…
Albumkritika megosztása
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
