Mansion
Second Death

(Zenekar • 2023)
boymester
2023. február 26.
0
Pontszám
8.5

 Volt egy időszak, körülbelül 2005-2015 között, amikor igencsak megszaladtak az okkult doommal, doom rockkal, női énekessel felfutó zenekarok, ráadásul többnyire teljesen indokolt reflektorfénybe kerülve. Tündökölt az amerikai Castle, a Blood Ceremony, High Priest Of Saturn, Jess and the Ancient Ones, valamint a Mansion. Ez a hullám hozta szerintem felszínre az Avatarium-ot, vagy az egyik titkos favoritomat, a nem túl termékeny Hands Of Orlac-ot. Idővel ezeknek a zenéknek a többségéből eltűnt a súly, a mélység és úgy éreztem, hogy már a csatornafedeleket felemelve is önjelölt boszorkányokba futhatok minden egyes új projekt hallatán. Az már csak hab a tortán, hogy ez a fajta okkultizmus még ebben az időben sem volt újdonság, hiszen már a 60-as, 70-es években megszületettek a ma már vintage rockként felfogható alapvetései (Coven, Jacula, Black Widow).  Hiába azonban a fokozatosan kialakult közöny és legyintés minden hasonló anyagra, a Mansion nem hajlandó elföldelni magát, ráadásul szakítva a tömegtermeléssel fokozatosan építi fel saját kultuszát. 2011-től indulva EP-k és igazán erős single kiadványok kísérték őket egészen 2018-as, First Death Of The Lutheran című bemutatkozásukig.

Ez egy erős lemez volt, de korábban ellőtték a legtöbb puskaport a kiadott dalokkal és nem szólt igazán nagyot. Most hosszú hallgatás előzte meg a Second Death albumot és biztosra veszem, hogy  a spirituális, ritualisztikus, mégis régimódi zenék hívei gyorsan rá fognak csavarodni.

Első körben itt van nekünk a Mansion mindenképpen egyedi koncepciója: egy eltűnőben lévő, vagy már teljesen eltűnt vallási szekta bűvkörében születnek a dalaik. A kartanoizmus néven futó gyülekezet alapvetően kereszténynek mondható, azonban az 1900-as évek első felében szigorú szabályok közé szorították híveiket: teljes önmegtartóztatás még házasságon belül is, színtelen öltözet, hosszú, kimerítő imák és szertartások. Hitték, hogy a világvége, az apokalipszis és az elragadtatás már a küszöbön van, ezért minél előbb teljesen tisztává kell válniuk. A zenekar tagjai a szekta jelentősebb vezetőinek, megalapítóinak nevét vették fel művésznévként és külsőségeikben is hasonló megjelenéssel rendelkeznek, mint az egykori szektatagok; fekete öltözet, egyszerű hajviselet vagy kendő.

Témáikban az örömökről való lemondás, a fanatizmus, a büntetéstől való, szinte tapintható rettegés játszik központi szerepet, ráadásul mindezt egy egészen izgalmas köntösben adják át. Lesz, akinek bejön, másoknak talán furcsán fog hatni, de a Mansion nagyon hatásosan vegyít két elemet: a színpadias, slágerességre törekvő okkult rockot és a csupasz, Black Sabbath-ig visszanyúló tradicionális doom metalt. Előbbit a kiemelkedő énekstílus szolgáltatja: egy hölgy (Alma) és egy úriember (Osmo) vokáljáról van szó, melyben nem a szokásos áriázós-hörgős párost kapjuk meg. Mindketten tisztán énekelnek, azonban hol kórusként, hol felváltva, kiegészítve egymást. Hasonló tónus, ugyanazok a dallamok, amelyek igazán erős atmoszférát teremtenek. A nehéz riffek nem futnak végig, leginkább csúcspontokon jelennek meg, de ennek köszönhetően válnak ténylegesen hatásossá.

Annyi finom megoldás, magasztosság és belső nyugtalanság kapaszkodik itt egymásba, hogy már csak ezért is különösen fájdalmas a nem túl erős hangzás. A Second Death nálam veszteségmentes formátumban pörgött, mégis tompának, életlennek éreztem, miközben a vokál-riff kontrasztból valami kivételesen ütős dolgot is ki lehetett volna hozni. Az arányok tekintetében is van, ahol elgurul a gyógyszer és inkább válik színházi produkcióvá, mint metal lemezzé, de mindezek ellenére egy nagyon jó évindító lehet ez az album a doom számára. A Sword Of God ismétlődő szövegei, a címadó Second Death hagyományos témázgatása, a Heathen Hole kreatívabb megoldásokkal kevert vintage hangjai még gyakran fognak pörögni. Az album egyébként összesen 49 percet követel meg magának, ha nem számítjuk a digitális kiadáshoz mellékelt bónuszt, ami a záró tétel alig fél perccel megtoldott újrázása (You Are Suspicious). Mindenképp ajánlott lemez.

Ez a kiadvány azon kiválasztott kevesek, igazak beszámolóit tartalmazza, akik biztonságban ülnek majd az Úr mellett, amikor az ég trombitái zúgnak, miközben az angyalok gyászolják az emberiség elmúlását. Az album himnuszai megtámadják a tisztátalan gondolatok hordozóit, a kígyókat a nyáj között és a bánatos, képmutató igazságszolgákat.

Hell Vill #19 Hell Vill #19
június 13.
Bring Me the Horizon Bring Me the Horizon
június 16.
Hatebreed, Crowbar Hatebreed, Crowbar
június 17.