Hiában szeretem a lassú zenéket, ebből is igencsak válogatósnak tartom magamat. Egy belső utazást segítő, végtelenbe révedő funeral doom esetében csillognak a szemeim, ugyanakkor a stoner vonal már sosem volt a kenyerem. Először is rettentően túltermelt közegről beszélünk, főleg az amerikaiaknak köszönhetően, ahol gyakorlatilag csak ennek a fajtáját tudják bárhol előállítani, miközben a hagyományos doom tekintetében maxiumum a szűkösebb marylandi bandákról és néhány üdítő kivételről beszélhetünk. Már csak ezért is érdekesnek tűnt az Aesthetic Death (alapvetően elvetemült kiadványokat támogatnak) által támogatott Megalith Levitation lemeze, ami az amcsi fűmezőktől és önelégülten pöfékelő fiatalságtól távol született az orosz Cseljabinszk városában. A zenekart alapító és jelenleg is működtető három főpap, KKV, PAN és SAA nem tudom, mennyire él tudadmódosító szerekkel, de zenéjük egyértelmű célja, hogy vagy ezekkel, vagy ezek nélkül kiragadják a lelkünket a testünkből és lehetőség szerint Nap körüli pályára állítsák az idők végezetéig.
Mindehhez egyszerű és vitathatatlan eszköztárat használnak fel olyan csapatokat megidézve, mint az Electronic Wizard, Sleep, Monolord, vagy a kevésbé ismert, de általam kedvelt Horse Latitudes zenekar. Ezek az eszközök természetesen hosszúra nyúló, súlyos riffekből állnak, melyek egymásba fűzve haladnak a végtelen monotónia felé, ének gyanánt pedig egy távolról érkező, ritualisztikus, tiszta kántálást kapunk. Ezek segítségével a zenekar a világűr távoli világait, ismeretlen pontjait próbálja meg közelebb hozni hozzánk, hiszen szövegeik alapján ugyanazokból az anyagból születtünk, mely a csillagokat is életben tartja, ha pedig tovább tudunk látni saját, nyúlfarknyi életünkön túlra, akkor megláthatjuk, hogy magunk is az örökkévalóság egy pici darabkája vagyunk. Ezt láthatjuk magán a borítón is, ahogy egy emberszerű lény szép lassan egyéválik egy sosem látott, de mégis ismerős világgal. Mivel az átszellemülés nem egy egyszerű feladat, ennek alaposan meg is adják az idejét: csak a nyitó Phantasmagoric Journey 13 perce egy kisebb megpróbáltatásként fogható fel.
Az amúgy sem könnyű tételek ráadásul hol felük, negyedük környékén hajlamosak egy komolyabb változásra is, mely hol könnyedebb, hol nehezebb, kifejezetten drone irányba terelnek el minkdet. Itt az okkult rituálé és a Sabbath által inspirált riffeket félúton veszi át egy valamivel sötétebb túnusó, de viszonlylag györsan lüktető zene. Az ismerős témákkal érkező, már címében is kettéosztott Datura Relevations/Lysergic Phantoms kettős megajda a választ a szerhasználattal feltett kérdéseinkre (utalás a csattanó maszlag hallucinogén hatásaira. A tétel második fele sajátosan dübörgő basszusával mindenképp megér egy fekete misét, a borító által is sugallt indiai hatások lehetővé teszik, hogy a fő csakrapontnak számító kígyó istenség is elkezdhessen kúszni felfelé a gerincoszlopunkon…
Ha pedig idáig eljutottunk, miért ne mehetnénk tovább? Forrest Gump tanácsára hivatkozva elindul a Temple Of Silence/Pillars Of Creation, a maga 19 perces játékidejével. Agykikapcsolás, hátradőlés és lebegés a jutama a türelmeseknek, akárcsak a záró Last Vision esetében, ami a maga 7 percével egy könnyed kis csemege a búcsúpolcon.
Semmiképp nincs könnyű helyzetben, aki a Megalith Levitationra váltott jegyet szórakozás gyanánt, de teljesen el sem kell ítélni az illetőt, mivel valóban különleges élmnyénben lehet része. A majd órás valódi monolitot meghallgathatjátok a csapat bandcamp oldalán.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
