A hazai metalszíntér egyik periférián mozgó műfaja a metalcore, ami az utóbbi években szerencsére igencsak megerősödni látszik. Ezt gondolom jócskán befolyásolta a nemzetközi vonal hozzánk is beáramló kortárs csapatai, akik nem csak lemezeikkel, de szép számban adott koncertjeikkel is inspirációt adtak a feltörekvő hazai fiatal zenekarok. Persze a műfaj nem új keletű ide haza, hiszen a Blind Myself (igaz ők hardcore/punk vonalon indultak) már az 1990-es évek végén, a 2010-es évek évekig kiadott lemezein bele-bele kapott a műfajba, amit aztán az Bridge To Solace és az Orient Fall – tavalyi év végén egy új dallal tértek vissza – is kezdet kapirgálni. A későbbiekben pedig olyan hazai csapatoknál csúcsosodott ki a műfaj, mint a Babes In The Wood, PETOFI, vagy a Subliminal Merger, akik 2013-as Canvases lemezükkel simán rávertek az akkori nemzetközi mezőny sok neves bandájára. Azóta persze a műfaj skálája is szélesedet, hiszen a különböző, más irányú hatások, mint a post-hardcore, a modern és progresszív metal elemei, a groove metal, az elektronika, vagy a noise-ambient szépen átszőték az alapjaiban a hardcore, a klasszikus heavy metal és dallamos death metalban gyökerező stílusirányzatot. Ezeknek köszönhetően olyan az utóbbi 2-3-4 évben olyan csapatokkal gazdagodott a hazai metalcore/dallamos-metalcore / modern metal vonala, mint a Breakpoint, Colmena, inhumen, az Acid Empire, Informer, a Lovecrose, Mhorai, Mirror és az év elején első lemezével debütált budapesti Mindgate zenekar.
Az elektronikus alapú modern metalocore zenében utazó csapat nevével legtöbben 2023 novemberében találkoztunk, amikor is Problems daluk videójával berobbantak a köztudatba. Pedig a zenekar alap ötlete már 2017-ben megfogalmazódott Pataki Tamás basszusgitáros és Pap Dávid dobos fejében, akiknek duójához később Pallai Márton gitáros, majd végül 2022-ben Baksa Dániel (AliT, Harrisons) énekes csatlakozott. A srácok, ahogy kell megfordultak pár tehetségkutatón, és meg sem álltak 12 dalos Goodbye című első lemezükig koncepciójáig. Zenéjükre saját elmondásuk szerint leginkább „a progresszív metal, nu-metal, a modern metalcore és elektronikai stílusok” behatásai gyakoroltak, szövegeikben pedig „a halál, a gyász, illetve az ezekből faladó belső – személyes problémák leküzdésének témáit feszegeti”.
De mielőtt még lemezük boncolgatásában belekezdenék, kicsit visszakanyarodnék a már fentebb megemlítette első klipjük, a Problems-hez. Vagyis nem kimondottan a kliphez, hanem a zenekar ott látott image-világához. A klipben és a mellé érkezett sajtófotón is a zenekar tagjainak arcát maszk, illetve kendő takarja. Interjúnkban meg is kérdeztük tőlük, hogy „mit takar a maszk, miért ez a nagy titokzatosság?” Erre ők így feleltek:
„Azt azonnal le szeretnénk szögezni, hogy mi nem vagyunk maszkos banda. Az egész lemezünk a halálról szól. Amit sajnos megtapasztaltunk az elmúlt rövid időszakban, hogy a Halálnak nincs személyisége, nincs arca és soha nem tudhatjuk mikor, hol és kire csap le. A maszkok ezt szeretnék szimbolizálni.„
Tehát így indultam neki a 12 dalos korongnak, amit az ipari zajok hatásaival megspékelte, erősen a nu-metal és a modern groove-metal dinamikájára fektetett valamivel több mint 4 és félperces Choking indít. A Korn, Linkin Park, Architects vonalára tehető dallamszerkezethez nagyon jól illenek a lüktető, apokaliptikus hangulatú elektronikus – dubstep vibrálások, amik az lemez összes dalában érezhetően jelen vannak. Mondhatni ezek adják meg dalaik vázát, amikre aztán játszi könnyedséggel kapaszkodnak fel a megtört, meggyötört riff-füzérem, mint amik az In Pieces-ben is hallhatóak. Ezt követi a modernebb metalcore irányvonalára (Parkway Drive) megkomponált Phobia és a lemezről második klipet kapott 4Th kind, amiben a taposós gitár-riffeiket az elektronika teljes káoszával fedték le.
Az előzővel ellentétben az April’s Fool egy lazább szerkezetű, slágeresebb, bő dubstep menetet hoz, és talán még ennél is himnikusabb a FeeL, ami egy igazi rádióbarát klasszik-rock, prog-rock ötvözetű számuk. Baksa Dani énekes eddig is játszott dalaiban a hangjával, de itt most még pátoszibb magasságokban szárnyal dallamaival. A Look Outside egy újfent izom keveréke a melodikus, bedurvulós dalaik egyikének, csak úgy a már többször emlegetett Problems, amint az érdekes című N1NE1 üzenete terel a kirobbanó brit vonalas metalcore és a nu-metal irányába.
A lemez nyugisabb vagy inkább drámaibb atmoszférájú dala az Who Am I, ami légies, ambient / elektro-shoegaze stílusú dallamokkal van feltöltve. A nyugalom szigete után érkezik a harmadik klipes I’ll Be Fine, ami zenéjük egy dinamikusabb, egy progresszív – crossover oldalát mutatja meg. Történetüknek ez az a pontja, amikor főhősük felismeri, hogy az eddig feszegetett témák elől nem igazán lehet lebújni, hiszen a ki nem mondott szavakra, sosem kapunk válaszokat. És hogy ezzel valóban vége, erre a szónikus zaj sistergésekkel elköszönő GoodBye teszi fel a pontot.
A Mindgate egy kellően ígéretes formáció. Az anyag, amit első lemezként kiadtak a kezükből, a zene, a klipek, a CD megjelenéses nemzetközi színvonalon mozog. De azért szót ejtenék pár gyengeségéről is, mint például a nem túl sokáig kitartott zúzdákról – én ugyanis több riff-cunamit, vagy némi svéd fűrészgépes témát eltudtam volna képzelni náluk. És az igaz, hogy Dani nem egy brutál vérhányást hoz, helyette inkább a játékosságra koncentrál dallamaiba, én mégis bátorítanám, hogy engedje ki azt az állatott a torkából, amit például a Choking, a Phobia, vagy az April’s Foolban is berezget.
