Necrot
Mortal (2020)

Rengeteg koponyás-kriptás old school death metal kiadvány lát napvilágot manapság, így megszületett az ötlet, hogy ezekből kiválogatom a kedvenceimet és minden nap megosztok veletek is egyet, melyek jöttére este 7 környékén számíthattok… A lemezekhez jár egy bónusz, ajándék demó bemutatása is az alvilágból… Ezek válogatásában a death metal nagy rajongója és régi tagunk, viribusunitis volt a segítségemre.

Sorozatom elért a CSÜTÖRTÖKHÖZ és az internet ismét jó barátom… A csütörtök bizony igencsak kacifántos nap, főleg nevének eredetét illetően. Nálunk alapvetően a szláv “negyedik” kifejezésből ered, de az angoloknál például a északi mitológiához kapcsolódik (Thor’s Day – Thursday). Persze ismerjük a “csütörtököt” mond kifejezést is, ami a kudarc, sikertelenség megfelelője. Na ez egyáltalán nem igaz következő death metal anyagunkra, amit a Necrot szolgáltatott a nagyközönség számára.

Nem véletlenül írok nagyközönséget, mert a Necrot felfelé ívelő csillaga talán a legismertebb idén a sorra vett zenekarok közül. Ezt a 2011-ben született horda bőségesen meg is érdemli, hiszen alaposan kijárták a szamárlétrát: demó demó hátán, single és válogatás előzte meg a 2017-ig csúszó bemutatkozásukat, amire aztán mindenki felkaphatta a fejét, aki szereti a régi iskolát. Az egyértelműen amerikai színteret erősítő csapat ráadásul nem kutyaütő kezdőkkel tette ezt a feltételezhetően tudatos építkezést, hiszen viszonylag fiatal koruk ellenére a tagok igencsak tapasztaltak nehézfém témakörben. Itt van például a basszusért és énekért felelős Luca Indrio, aki a Vastum és Acephalix zenekarok révén lehet ismerős. Szintén a Vastumból (és még számtalan bandából) érkezett ide Chad Gailey dobos. A húszonévesek mellé társult Sonny Reinhardt gitáros, aki 45 éves korával és tapasztalatával hoz némi extrát hangzás területén.

Míg korábban a szórakoztatásról, az északi dallamokról, a háborúkról volt szó, a Necrot esetében nem beszélhetünk másról, csak nagybetűs, minden elemében hagyománytisztelő, mégis frissnek ható klasszikus death metalról. Természetesen az amerikai irányvonalat szem előtt tartva: fokozatosan kitárulkozó dalok és véletlenül sem felismerhető dallamok. Hallgatás közben dobálhatnánk a példaképként említhető zenekarokat: Cannibal Corpse, Morbid Angel, Deicide, Suffocation… De mindez teljesen feleslegesnek tűnik, amint elindul a lemez. Az oaklendi csapat ugyanis tényleg egyfajta összegzést, esszenciát képes átadni bármiféle sallang, mellékág nélkül. Mélyre hangolt gitárok, gonosz, csontropogtató futamok záporoznak a fejünk felett, míg a mély hörgés elképesztő mennyiségben sorolja fel azokat a módozatokat, ahogy kínhalált halhatunk. Régi sulis lemezhez képest igazán jól és arányosan szól: megtartotta a pince feeling lényegét, mégis minden hangszernek teret enged, különösen a dob finomságait lehet végig élvezni. Gyönyörű, ugyanakkor tipikus borítóba van csomagolva, hogy pillanatig se legyen kétségünk arról, mivel is van dolgunk. A saját maguk által megnnyúzott torz figurák egy baljós szakadékba dobálják eltávolított bőrüket…igazán hidegrázós.

Mindezek ellenére a Necrot nem könnyű mutatvány senki számára. Muszáj tisztában lennünk azzal, hogy mit kínál és nem is szabad ennél többet elvárnunk tőle. Ha a death metal legjellegzetesebb mozzanatait, hangulatát és durvaságát akarjuk visszacsempészni az életünkbe sok-sok évtized elteltével, keresve sem találhatunk ennél tökéletesebb lemezt, viszont aki ennél egy hajszálnyival is többre vágyik, az nagyon rossz helyen tapogatózik. Ennek megfelelően szükség van az ideális hangulatra, körülményekre, hogy az amerikaiak muzsikája tényleg képes legyen nagyot ütni. A zenekar érezhetően simábban, gördülékenyebben, rutinosabban ontja magából a jobbnál jobb témákat, aminek következménye, hogy néha fel sem tűnik, mennyi finomság lapul meg a végeredményben. Ha első hallgatás után már nem bírot tovább a bólogatást, hallgasd meg fülessel is és ne felejtsd el észrevenni a dalokon belüli remek arányokat, néha háttérbe szoruló bődületes riffeket sem. A lemezt záró, hosszú címadó dal esetében ez határozottan érvényes, sőt némi libabőr is előfordul időnként…

Ha negatívumot akarok felhozni a Necrot lemezvel kapcsolatban, akkor nem maradhat el az, hogy az alig 38 perces anyag több hallgatás esetén eléggé homogénné tud válni. Ugyanakkor ez akár dicséret is lehet, mert nagyon jól fűzik egybe egymás után a tételeket.

…és akkor a mai demó nyalánkság:

Az alig egy éves lengyel Clairvoyance sem kell, hogy szégyenkezzen a hagyományok tiszteletét nézve. Játékos, pince mélységből felsikító gitártémák és klasszikus mély hörgés kényezteti a műfaj kedvelőit már most. Első kiadványuk, a sok gondolkodás után Demo-ra keresztelt dalcsokor, biztosan nem okoz csalódást nem túl bíztató borítója ellenére sem! Ha 11 perc alatt kell lerombolni a világot, aláfestő zenének ez a pár tétel biztosan szóba jöhet. Dalonként ITT hallgathatjátok meg.

Zeal & Ardor
december 11.