Nepenthes
Grand Guignol

(Daymare Recordings • 2023)
BB94TM
2023. április 21.
0
Pontszám
10

Úgy tiszta, ha a kedves olvasót már az elején felvilágosítjuk: ez nem egy kritika, ez szigorúan csak ajánló. Egy ilyen pokolian erős lemezről nem is készülhetne más jellegű írás. A bonyolult szálakért pedig előre is bocs, talán azért kibogozhatók.

Mostanság az agresszív, de groove-os, néhol pedig pszichedelikus elemekkel megtámogatott doom szerelmeseit valósággal kényeztetik a japánok. Egy ideje már tudható, hogy készülőben van az új Church of Misery, ami azért nagy hír, mert hét év után az első. De a világ sorozatgyilkosainak szigetországi krónikásai mással is foglalatoskodtak időközben, ’22 őszén ugyanis a Sonic Flower nevű ősi side project végre vokállal is ellátott lemezt (korábban instrumental only voltak) dobott piacra, ami nálam simán az év egyik legjobb anyaga lett, ráadásul Kazuhiro Asaeda markolta a mikrofont, aki még az anyabanda elsőként rögzített, végül csak sokadikként kihozott albumán (Vol.1) tolta, illetve az új cuccon ismét ő lesz, de hagyjuk a japanese soap opera ezen epizódját.

A főhős most a Church-öt szintén több ízben is megjáró Yoshiaki Negishi „Neggy” – egy üvöltő vadállat -, aki elég jókat zenélget a felkelő nap országában. Megalapította, majd gyorsan ott is hagyta a Coffinst, lassan 25 éve pályára állította a G.A.T.E.S.-t, ’12-ben pedig Kensuke Suto (ex-Church of Misery – nyilván) húrnyűvővel összehozták a Nepenthest. És jól tette, mert egy ilyen erős és karakteres orgánumot kár lenne rejtegetni a zeneipar elől. Tekintsünk a torkára multifunkciós fegyverként, ami thrash és doom fronton is tökéletesen bevethető, az a fajta, ami mellett az angol szavak oly jellegzetes, katakanás kiejtése sem hat mókásnak. Ha van a doom énekeseknek császára Japánban (gyenge kulturális poén), az vitán felül Yoshiaki Negishi. Basszerosok között pedig Tatsu Mikami.

Megvan az érzés, amikor már reszketsz, számolod a napokat, mert annyira vársz egy megjelenést? Számomra ez teljesen kimaradt az új Nepenthes esetében, ugyanis valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva a leghalványabb fogalmam sem volt arról, hogy 2023 első felére friss anyagot – szám szerint a harmadik nagylemezt – helyeztek kilátásba, pedig mi is hírt adtunk róla. Kis zenekar (sajnos), kis kiadó van mögöttük, az Európába átszivárgó promóció nagyjából egyenlő a zéróval. De leírhatatlan élmény, amikor az óvatlan zenefanatikusra a semmiből ömlik rá egy ilyen lemez. A Bloodlust püfölős nyitánya indítja a Grand Guignolt (a kifejezésről bővebben itt), majd olyan riff worship kezdődik, amely ha Lovecraft egyik teremtménye lenne, csak emberi nyelven leírhatatlan borzalomként hivatkoznánk rá.

Valóban terjedelmes dalszörnyetegekről van szó; hat perc felett a játékidő, csupán egyetlen kivétel van, az I.C. Water, ami egy kis hangulatfestő, akusztikus lélegzetvétel a betorzult hangorkánban. Suto nagyszerű gitáros, remek érzékkel nyúl a műfajhoz, erős a gyanú, hogy Mikami sensei sem gyufaszállal sorsolta be anno a zenekarába. Neggynél hasonló dolgokat feltételezek. Ami őt illeti, az állat kiengedésének intenzitása helyenként olyan mértékeket súrol, hogy attól még a Hokkaido szigetén tanyázó usszuri barna medvék is elszégyelnék magukat. Az utolsó tételnél – わくらば (Wakuraba) – tessék igazán figyelni! A fickó 100% forte, 0% piano, és milyen jól áll neki! Nem biztos, hogy ezt tenném ki mutatóba tőlük, de amellett, hogy a leghosszabb szerzemény, egyben a legmarkánsabb összefoglalója a zenekarnak. A Perfect Worldöt és a Cut Throatot csak a játékidejük miatt tartom alkalmasabb termékmintáknak. Baromi dögös az összkép, egymást érik a fülbemászó dallamok, és mégsem lehetne azzal vádolni, hogy slágerkeltető. Remek munkát végeztek a stúdiós srácok is, a dob keverésénél némiképp talán még foroghatott volna a poti a 11-es felé, de ennél többet nehéz lenne felróni az anyagnak, talán még azt, hogy a borító lehetne hangyányit ütősebb. Jól mutat, de nem az az alkotás, aminek minden részletébe bele lehet feledkezni. Ja, és azt, hogy rövid a cucc! Negyvenhat perc ebből egyszerűen nem elég! Tömény svung az egész, az ember csak szívja magába az ízes groove-okat, és egyre csak többet akar belőle. De ahogy a japán gasztronómia varázsa a kisebb, elegáns és külön tálalt adagokban rejlik, talán a zenéé is. Sürgős lenne az LP, mert első körben elvileg csak CD-n jelent meg.

A csapat neve egyébként maximális doom, egy nálunk kevésbé őshonos, de üzletekben beszerezhető húsevő növényről, magyarul a kancsókáról kapta, aminek magam is büszke tulajdonosa vagyok néhány éve, és ami természetes élőhelyén akár eleven egereket is képes bepuszilni. Lassú halál a gyanútlan áldozatoknak.

A tracklistet Suto és Neggy jegyzik, de a csapat többi tagjának is hatalmas fistbump – úgymint Goto Tatsuya (basszus) és Iwamotor (dobok) – amiért ennyire magas színvonalon űzik ezt az angol gyökerű (Sabbath worship), de az idők során totálisan amerikaivá érlelt zenét. Mondhatjuk úgy is, hogy kenterbe verik az amcsi groupok jelentős részét. Ezzel együtt már három lemezt számolnak. Mind kötelező anyag!

Friendly Tour 2024 Friendly Tour 2024
február 23.
The Fission Tour The Fission Tour
február 24.
Dirty Honey Dirty Honey
február 29.