Rothadás
Kopár hant...az alvilág felé (2021)

Hosszasan bámultam a Rothadás bemutatkozó lemezének borítóját és szítottam magamban az elvárásokat az előzetesen begyűjtött információk tekintetében. Könnyen kitalálható, hogy magyar produkcióról van szó, méghozzá Lédeczy Lambert (ének, dobok) és Hanyi Tibor (gitárok) munkájáról, akik már alaposan kivették a részpket az undergroundból (Fagyhamu, Coffinborn, Ahriman, Tyrant Goatgaldrakona, Mörbid Carnage, Cryptworm) és nem ez az első közös munkájuk. Ennek ellenére a Rothadás számomra teljesen új, korábbi, 2019-es demójukkal sem találkoztam, ami gondolom sikerült olyan jóra, hogy megkapják a lehetőséget egy teljes anyag elkészítéshez. Az utóbbi időben eléggé felértékelődtek bennem a hazai doom metal anyagok, köszönhetően olyan csapatoknak, mint a Devil Seed, Grrrmba, Eclipse Of The Sun, Sentio Ergo Sum), viszont a lejátszás előtt valami mégiscsak elültette bennem a kétségek magvát. Ez nem más, mint maga a zenekarnév, az albumcím és a dalok elnevezései. Amikor a kezembe kerül egy jó death/doom korong, melynek értékei megegyeznek azzal, amit elvárok, olyankor teleírom a cikkeimet olyan kifejezésekkel, mint Utolsó kenet, Kripta, Temető, Sírkő, Koporszószeg… Jelen esetben itt ez megfelel a dalok listájának. Valljuk be, az első, ami eszünkbe juthat ezek alapján, az a sablonosság és valamilyen szinten az erőltetettség. Szerencsére gyorsan elhessegethettem a kétségeimet, mivel a lejátszás megkezdésével már cseppet sem érdekelt a cím, a származás, az egyébként gyönyörű külcsín, mert a hallott hangok már önmagukért beszéltek. A duó munkája teljes egészében megfelel annak, amit a dallamoktól ódzkodó, dohos, mocskos és kíméletlen halálfémtől elvárok és mindezt nemzetközi szinten, olyan hangulattal, mely egy életre szóló traumát okozhat bármely lepkelelkű egyén számára.

(A borító festménye a jelenlegi Gorgoroth énekes, Atterigner munkája, akinek festményeit a Khaos Diktator Design oldalon is megtekinthetitek)

Különösebb tökölés nélkül kapjuk meg kezdésnek az Utolsó kenetet. A dal csapkodó, de lassú és erőteljes riffeléssel tesz pontot a földi létezésünk végére, gyászossága mellett furcsa ünnepiességgel és misztikummal búcsúztatva a test rabságából kiszabadult, sorsát nem sejtő kétségbeesett lelket. Ennek megfelelően több tempóváltást és tremolo tűzvihart is kapunk régi sulis felfogásban, majd minden elcsendesül és nem marad más, csak a sivár, ösztönök által rezegtetett hangszálak játéka, ahogy hat láb mélyről hívogatnak a túlvilági hörgéssel. A Koporsószeg jóval kimértebb és ha lehet, még baljósabb elődjénél. A hörgés mellett megjelenik egy kevés károgás és egyetlen egyszerű, mégis szép lassan az ujja köré tekerő téma. Death/doom csemege kétségtelenül, aminek könnyítő elemét egy homályosan felderengő gitárszólam szolgáltatja összesen. Árasztja magából a lezárást, a visszafordíthatatlan befejezést. Sajnos ugyanez a recept ismétlődik meg a valamivel hosszabb Sírkő esetében is, kevesebb kapaszkodóval. A folyamtos nyomasztás, hantlapátolás itt már egy kicsit soknak tűnt. Úgy gondolom, időnként nem ártott volna valami kontrasztot biztosító megoldás, amivel el lehet kerülni a stílusban gyakran komoly pusztítást végző unalmat. Ebből a helyzetből a címe miatt igencsak várt Kripta keresi a kiutat vagy direkt, vagy ösztönösen, mert erősebb témákkal vonszolja tovább lélektelenné vált tetemünket. Szerencsére az epikus hosszúságú (majd 13 perc) Temető is visszatér a komolyabb tempóváltásokhoz, ráadásul mindezt szélesebb spektrumban teszi. Már-már funeral doomba süllyedünk, hogy aztán az arcunkba robbantsák a dühöngő lelkek összes haragját. Kellemesen csontig hatoló szerzemény. Lambertet kérdeztem a hasonló felépítésű szerzemények felől és ő voltaképp meggyőző érvvel állt ki mellettük: a halál után nem történik semmi. A temetők pont ezért nyomasztanak, mert szinte a levegő is megáll felettük.

Rengeteg lehetőség lappang a Rothadásban, amit nem érzek teljesen kiaknázottnak a bemutatkozást tekintve. Néha hatalmasat dobott volna a hangulaton, ha több teret kapnak a hangszerek, ha teret adnak az akusztikus búslakodásnak, mert egymás után ezek a fojtogató, nyomasztó szerzemények egyszerűen fárasztóvá válnak. Gondolom a kompromisszummentesség volt az egyértelmű céljuk, de amennyit hangulatban nyertünk a mélységgel, lehet pont annyit veszítettünk más téren. A legeldugottabb, legmélyebbre temetett sírboltban is van levegő, tiszta, hűsítő víz csordogál a falakon, néhány hasadékon keresztül pedig bevilágít a fény, még akkor is, ha csak az elporladt csontok apró részecskéit világítja meg. A hosszúság, a monotónia is csak akkor ér valamit, ha felfedezhető benne egy ív, ha akadnak csúcspontok és kiszögellések, melyre rátapaszthatjuk a fülünket. Érdekes módon az azóta pótolt demón ezeket az apróságokat még tetten értem és el is gondolkodtam, mi okozhatja ezt a nagy különbséget. A megfejtés nem nagy dolog: az albumon minden finomságot feláldoztak a mélység, sötétség oltárán. Eltűntek az apró zörejek, a korábban jóval nyersebb, élőbb dob és míg a demó morgása érthető volt, itt csak szófoszlányokat lehet elkapni a sokszor monotonná vált hörgésből, pedig nagyon erős dalszövegeket sikerült írni hozzá (menet közben sikerült megszereznem őket). A keményvonalas, cammogástól sem rettegő death metal rajongóknak ettől függetlenül kellemes meglepetés, nagyszerű csemege lehet a korong és bízom benne, hogy nem is lesz egyszeri a dolog! Nem véletlenül vette szárnyai alá a projektet a Me Saco Un Ojo Records, amitől idén már kaptunk egy Anatomia és egy jó kis Undergang lemezt.

Rothadás – Kopár hant… az alvilág felé (2021): 2 komment

  • ensomhet szerint:

    Végighallgattam az anyag, szerintem ROHADT jó lett, nemzetközileg is simán megállja a helyét! Kedvelem az efféle death metalt, ami a hangulatra megy rá a másodpercenkénti hangjegyhalmozás helyett.

    • boymester szerint:

      Nekem is nagyon bejött és alapvetően nemzetközi szinten pontozok:) Csak mert hazai valami, azért nem kap többet. Én megkaptam a szövegeket, ROHADT jók, pont ezért hiányoltam kicsit a demón még jobban érthető hörgést…Persze meg is írták nekem, hogy ezzel még inkább a hangulat irányába kívánták terelni a dolgot és csak várjam ki a folytatást, ott még durább lesz:)

Angertea, Mudi, Nís
október 22.