Nem egy kifejezett sikertörténet, ami az orosz SS-18 nevű projekt eddigi működését jellemzi, pedig igencsak foglalkoztatott zenészek alkotják. A 2002 óta működő, nukleáris háborúra és világvége témakörökre specializálódott hordát jelenleg a stílusos művésznévvel ellátott GRK Machine-Gun dobos, S.C. énekes-gitáros, Dethcrusher gitáros, Mortuorum Evocator basszer tartja mozgásban, valamint Horth (Goatpsalm, Heather Grave) csatlakozott hozzájuk 2020-ban, aki a billentyűkért, zajokért felelős. Ez utóbbi jelenléte egyértelműen komoly változást hozott, mivel a zenekar a korai, nyers black metal lemezektől eltávolodva kifejezetten egyedi irányba indult el az idén megjelent két nagylemezén. Sűrűnek tűnik ez egy esztendőre, de az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a Lost Warheads igazából egy ritkasággyűjtemény, régi tételek újradefiniált kiadása. Markáns különbség akad tehát a két anyag között, ugyanakkor az is érdekes, hogy néhány dal a Cryoholocaust esetében bevallottan az ezredforduló környékén kezdett el formálódni. A zenekar neve egyébként egy orosz rakéta nevéből ered, amely atomtöltet célba juttatására lett kifejlesztve.
A banda valódi képét már a Cryoholocaust hozza el számunkra és néhány idősíkok között történt belehallgatás alapján állíthatom, hogy ez az eddigi legjobb kiadványuk. Megjelent egy jóval modernebb megközelítés: a hangzás például fekete fémhez mérten kifejezetetten mély és erőteljes, minden vastagon és ütősen szól, már-már indusztriális hatásokat felmutatva. Lassan változó, hosszú dalszerkezeteket kapunk, melyek a maguk vontatott módján, de állandóan hoznak valami újat, természetesen alaposan próbára téve a teljes pusztulásra hangolódott hallgatót. A sajátosság azonban abban rejlik, hogy minden jelenkori megoldás mellett felfogásban nem térünk el a depresszív black metaltól. Hiába nem csikorognak a lábnyomok a hóban, nem süvöltenek a hangszerek a szél éles nyelvén, a dalok hibátlanul megadják annak lehetőségét, hogy egy világégés utáni, megdermedt, halott bolygó felszínén barangolhassunk. Itt jön elő leginkább Horth tevékenysége, akinek apró, de annál jelentősebb csilingelései, billentyűi különleges varázst hoznak a folyamatosan agresszív, elidegenítő témákkal bombázó dalokba. Bizony, a gitárosok játékát sem lehet félvállról venni, mert akadnak ugyan ismerősen gonosz riffek, de végig sodornak minket a közel órás játékidőn. Ez utóbbi persze megint csak egy elriasztó tényező lehet, így türelmetlenebbek óvatosan közelítsenek. Ha azonban elkap a hangulat, akkor nagyon komoly utazásban lehet részünk.
A nyitó Dream Of A Feverish Planet (maradjunk az egyszerűség kedvéért a megadott angol címeknél, hiszen természetesen a dalok csodásan rideg orosz nyelven szólalnak meg) szépen kiteríti a kártyákat, hogy különösebb meglepetésekre már ne kelljen számítanunk, ettől függetlenül egy egészen egységes kiadványról beszélhetünk minőség tekintetében. A változatosság leginkább a tempóval való játékosabb hozzáállásban mutatkozik meg, de hiába lassulunk, gyorsulunk a csapattal, a nukleáris tél fojtogató szorításából nem igazán engednek egy pillanatra sem fellélegezni. A pusztító, kíméletlen bevezetés egyedül hosszában marad el társaitól, hiszen ennél sokkal grandiózusabb, majd mégegyszer ilyen terebélyes dalok követik a porondon. Nem egyszerű mutatvány egyik sem, de kifejezetten ezek a dalok fogtak meg a legjobban sivárságukkal, kíméletlenségükkel. Külön kiemelném ennek megfelelően a Vacuum Cryolithozone, Recrystallization tételeket.
Az SS-18 világában a háború nem olyan félelemként jelenik meg, ami bekövetkezhet, ez itt már a maréknyi, elpusztult civilizáció felett értetlenül pislogó túlélők végső kinyilatkoztatása. Így év végére nem árt egy kis világvége, amit meghallgathattok a zenekar bandcamp oldalán is.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
