Teeth

The Curse Of Entropy (2019)

Ha ránéztek a kaliforniai death metalos Teeth borítójára, legfőképp a zenekar nevére, akkor egyértelművé válik, hogy bizony gyorsan képes lehet összekócolni egyesek fogszerkezetét. A vizuális ingerek ezúttal nem csalnak meg minket, a finoman embergyűlölettől és skizofréniától tocsogó vérgőzős anyag ugyanis kegyetlen energiákkal rendelkezik, melyekből különösen kiemelhető az agresszió.

A The Curse Of Entropy egyébként a 2014-ben debütált zenekarnak még csak a második nagylemeze, idő közben pedig több dobost is kipróbáltak az évek mögött. Technikás, brutális megközelítéssel idomulnak a halálfémhez, melynek alapjait Erol Ulug és Justin Moore kettőse adja. Mindketten gitáron járulnak hozzá a végeredményhez, de még fontosabb szerintem, hogy a mély hörgésért is ők felelősek. A két hang nem igazán különül el egymástól, viszont egymásra rétegezve a pokol bugyrait megidéző vokáljuk igazán erőteljes hangulatot tud szülni. A gitárjátékot egyszerűbb málházások jellemzik, melyekbe azért kerülnek szélvész tempójú pengetések is, de ez nem az a fajta technikai bravúr, amit a stílusmeghatározás alapján sokan elképzelnének. Őket Peter King kíséri még basszusgitáron, aki 2016 környékén került ide és olyan csapatokban hallhatjuk még, mint a Mortal Wound, Lake Of Blood. A dobokért kiadványonként más-más a felelős tehát, jelen korongon Alejandro Aranda (Karas, Syrebris) csépelését illeti dicséret és remélem stabilan foglalt helyet a bőrök mögött, mert tördelt játéka nagyon sokat adott hozzá a végeredményhez.

Nagyon érdekes ez a lemez ,ha azt vesszük figyelembe, hogy a 2014-es Unremittance más irányt jelölt még a zenekarnak. Rengeteg sludge, már-már doom metal beütésű lassulás kísérte azt a szintén nem túl hosszú anyagot, viszont a tudatalattiban rejtőzködő borzalmak, az embert valójában működtető és hajtó belső késztetések már akkor is a fő alapanyagot jelentették a csapat számára. A technikásabb irány tehát nem pusztán azért alakulhatott ki, mert jobban tudnak a hangszereiken játszani (korábban sem lehetett erre panasz), hanem azért, mert a világ, amiben a Teeth elborult dalai születnek, ebbe az irányba tett egy hatalmas lépést. Tehát a zene idomult az abszurd, groteszk, ösztönök által vezényelt, az öntudat és gátlásosság álcáját maga előtt büszkén hordó emberhez, ami kifejezetten szimpatikussá teszi a produkciót.

Ugyan 2019 legjobb, technikásabb death metal lemeze továbbra is a Blood Incantation féle  Hidden History Of The Human Race, jóval nyersebb, mégis ugyanolyan kiforrott stílusával a Teeth is felhelyezte magát új albumával a térképre. Őrlődő, valóban bedaráló fél óráját maradék nélkül kihasználja arra, hogy a földig romboljon mindent, ami a normál idegzetnek vigaszt képes nyújtani ebben a beteg világban. A dalok úgy folynak egymásba, mint a homokszemek, mégis akadnak egyedi vonásaik, sajátos finomságaik rövid idejük ellenére is. Nyers erő és harag a legfőképp építőelemük, ahová dallamok még véletlenül sem tudnak belerondítani az összképbe. Kicsit utána nézve a lemez születési körülményeinek, szintén nem olyan meglepő ez az irány, mivel a több évnyi pihenőt nem a hirtelen jött siker ösztönözte, hanem személyes tragédiák sokasága, melyek mind-mind meg akarták akadályozni a The Curse Of Entropy létrejöttét. Erol Ulug szerint a kiadvány menet közben alakult és amit egész nap magukban cipeltek, azt a stúdióban engedték szabadjára.

Death metal rajongóknak feltétlen ajánlott!

február 26.,
február 27.,