Valamikor a 2010-es évek első felétől feltámadt a régi sulis death metal éra. Nem kicsit, hiszen azóta is minden évben elárasztanak minket a kiadványok ebben a stílusban. A rajongók számára ez jó hír, az meg pláne, hogy a minőséggel sem lehet különösebben mellélőni, mivel legalább egy tucat olyan akad, amelyek a 90-es évek elején születve ma már klasszikusnak számítanának. Természetesen az újdonság varázsa az, amiről kénytelen lemondani a hallgató, de valljuk be, azért a jó öreg kriptamuzsika és dohos dühöngés valamikor nagyon jól tud esni, ha pedig nem kell ugyanazokat a korongokat forgatnunk végtelenségik, az kifejezetten hasznos lehet. 2022 sem kivétel a megjelenések tekintetével, akár az egész évet el lehetne ütni death metal cikkek írásával. A dömping hatására most került csak elém ez a tavalyi album is a végtelennek tűnő „egyszer írok róla” gyűjteményemből. Ezek a produkciók tehát folyamatosan a 7-8, legjobb esetben 9 pontos határvonalon mozognak a már említett negatív tulajdonságuk miatt, ha reálisan nézzük őket. A csapatok azért lelkesen próbálkoznak, mint például az írásom tárgyát képező Tombstoner, akik nem váltják meg a világot, de ez nyilván nem is volt kitűzött cél, csak egy pusztító kiadvány létrehozása szeretett stílusukban.
A clevelandi srácok azoban rendelkeznek egy olyan tulajdonsággal, amit a bolygó összes kormánya megirigyelhetne és alapul vehetne, ez pedig a meglévő javakkal történő, teljes mértékben ideális gazdálkodás. A zenekar hozza a kötelezőt, tolja a modern megszólalású, de minden ízében régi sulis halálfémet egy apróbb csavarral: nem zárkóznak el a thrash metal gyökerektől sem. Ennek köszönhetően számtalan lehetőség megnyílik előttük: üvöltős és hörgős vokál keverése, csordavokálok alkalmazása, a légkalpács tempó melletti thrash galoppozás és csípős, megfeszített érzettel megáldott gitárszólók. Az emlegetett anyagok sokaságánál néha ott vérzik el egy lemez, hogy feltesznek mindent néhány rohadt jó dalra, amelyeket körbevesznek töltelékekkel, átlagos szerzeményekkel, mert nem támad több ötlet, vagy kifogy a tárház. Ezzel szemben, visszatérve a jól kivitelezett gazdálkodáshoz, a Tombstoner ezeket nem süti el azonnal.
Az alapokat már megkapjuk a pofánkba robbanó, egyszerű és nagyszerű témákkal operáló Victims Of Vile Torture kapcsán, ahol a régi Sepultura vokál keveredik a jó öreg gyomros hörgéssel, ami itt szinte csak kiegészítésként szerepel. Ökölrázós, nyakcsigolyaropogtató menetelés ez, ami instant death metal slágerként szorgalmazza, hogy kíváncsiak legyünk a folytatásra. A Sledgehammer már középtempós málházást dob be az alapokba, szinte csak a mély hörgést használva, totális Cannibal Corpse befolyásoltság alatt. Hallottuk ezt már természetesen, de így is jól tud esni, ha elkopott a Tomb Of The Mutilated, The Bleeding CD-nk és még nem tudtuk pótolni. Itt kap teret némi groove és a jobban feltűnik a basszusgitár jelenléte is (ez sajnos itt-ott a keverés áldozatává válik az anyagon). A Breaking Pointban nagyon mélyről indul, szépen építkezik, ami a gondolkodást hivatott bemutatni, hogy a középtempós nyitány után berobbantsa a primitív thrash alapokat jóféle csordavokálokkal, amit szívesen üvöltenénk mi is egy élő fellépés alkalmával.
Ilyen hozzáállás mentén zúg tehát végig az egészséges, 42 perces játékidővel ellátott korong, mely egyébként a csapat bemutatkozó anyaga. Nem a legfrissebb cucc, de ha kimaradt és átjött, hogy miről van szó, akkor mindenképp tegyetek vele egy próbát a kiadó bandcamp oldalán, ahol egyébként még rengeteg minőségi anyag meghallgatható…
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
