Tomorrow's Rain
Ovdan

(AOP Records • 2024)
Necron
2024. március 1.
0
Pontszám
9

Valljuk be, hogy Tel-Aviv-ról nem éppen a doom metal jut elsőként az eszünkbe. De a Yishai Sweartz által vezetett Tomorrow’s Rain 2020-as Hollow debütáló lemez után, nyugodtan mondhatjuk: bánattal vert szemeiteket Tel-Aviv-ra vessétek! A műfaj új „Halálcsillaga” ezzel az albummal elvarázsolta nyomorúságos tónusokat kedvelő zenerajongókat és nem utolsó sorban komoly elismerést váltott ki a „szakma” berkein belül. Sajnos a banda nem tudta igazán népszerűsíteni az anyagot, mert a pandémia erősen gátat vetett ennek. Mindezek ellenére a Tomorrow’s Rain híre, lassan de biztosan bejutott az árnyékos lugasokba burkolt temető szívű rajongók táborába. Még ha a koncertek el is maradtak, de az együttes neve bevésődött a műfaj híveinek a kapcsos-könyvébe. Amit a párna alá betéve óhajtozott az új album után. Viszont négy év várakozás után végre itt a nagy sikerű első lemez folytatása, a banda Ovdan című (héberül: veszteség) második nagylemezének a képében. Bizony sok mindenen nehézség történt azóta a világban és a banda táján is. Yishai például tavaly áprilisban átesett egy nyitott szívműtéten, így bőven volt olyan súlyos és próbára tevő esemény, ami nyomott hagyott az anyagon. Az Ovdan egyfajta gyógyulási utat jelent a személyes tragédiákból, amin mindannyian keresztül mentünk. Tehát ez a lemez egyfajta gyertyaláng, mely utat mutat a sötétségben és ne térjünk le az utunkról.

Aki hozzám hasonlóan nagyon sokat járatta a Hollow lemezt, annak első pár meghallgatásra az Ovdan bizonyára idegenül fog hangzani. A műfaj keretein belül maradva szakít az előző lemez direkt stílus hagyományaival. Sokkal szerteágazóbb és szabadabb művészi faktorral csepegteti a szomorúság epe ízű cseppjeit a hallójáratainkba. Több stílusból szemezgetnek és ezeket szabadabban is áramoltatják, mint előtte.  A megelőző kiadványhoz hasonlóan itt is szép számmal szerepelnek vendég muzsikusok. Már rögtön a Roads-ban hallhatjuk például Andreas Vingbacket (Dark Funeral) és Tony Wakefordot (Sol Invictus). Nem szokványos hangszerelés gyanánt szaxofon fogad minket akusztikus gitárral karöltve. Ezektől egy kicsit olyan dark jazz és gothic metal feeling futkos a gerincünkön. Elég furcsán hangzik ez a hangszerelés, de én minden olyan újítást szívesen fogadok, ami minőségi és igényes megoldás. Itt meg ezen fogalmakat nagybetűvel tudnám kiemelni. A közel nyolc perces játékidőt egy kicsit soknak, elnyújtottnak éreztem, de kiváló albumindító tétel. Alapvetően fel is vázolja a korong zenei összképét. Sunrise már karakteresebben kacsint vissza az együttes korábbi munkájára. Ez a death-doom/gothic elemekkel gazdagon átszőtt, hangulatos darab szépen igazolja a banda megszerzett hírnevének jogosultságát.  A soron következő Muaka nem kisebb és szeretett vendégnek ad teret, mint Csihar Attilának. Ezek után nem tudom, mit mondhatnék még – ezt a nótát szeretném, ha játszanák a ravatalozásom alatt! Lehetőleg végtelenítve! A különböző karakterű vokál részek egymás erősítve működnek együtt. Kegyetlenül jól eltalálták az összhangot. A zene katartikus hatása a nóta közepénél belépő szólóval, egyszerűen szentimentálisan gyönyörű!

Így érkezünk meg a különös című Room 124 nótához. Hogy mit takar ez a számcím, nekem nem sikerült megfejtenem, de egy igazi death-doom klasszikussal van dolgunk. Lassú vánszorgó gitárok (amiket annyira itt sem nem hangoltak a föld alá) és sírból jövő, jajveszékelő hörgés. Mind olyan, ami a műfaj híveit gyönyörűséggel tölti el. Itt is jobban visszaköszön az első lemez hangulata. A soron következő I Skuggornas Grav-al nem igazán tudtam boldogulni. A Mickael Broberg (Unanimated) és Anja Huwe (Xmal Deutschland) vendégszereplésével megszólaló darab szintén egy szabadabb alkotás. Összességében tetszett ez a férfi –női narrációszerű ének és a bőgővel, zongorával kísért avantgárd produkció, de túl hosszúnak éreztem és számomra szétesett a produkció. A hangulat is a harmadik-negyedik perc tájékán már inkább fárasztóvá vált, mintsem hogy az újdonság bűvölete hatotta volna át. Végül is, ha egyfajta átvezetőnek, pihentetőnek tekintjük, akkor szuper a tétel.  A Burning times-ba egy kicsit múltidéző, hagyományos megoldások keverednek a függetlenebb, modernebb fogásokkal. A torzított, tompa zongora hangja, zseniális megoldás volt, hogy után kitisztázva kísérje a súlyos doom riffeket! Nagyon ütősen szól a kettő együtt! A számban Jan Lubitzki (Depressive Age) teszi tiszteletét, hogy még változatosabb legyen a vokál szekció. A következő Draconian-os hangulatot idéző Turn Around nótát Michael Denner (Mercyful Fate/King Diamond) erősíti. Gothick/melo death pezsdítő együttese kiváltotta belőlem a korong legjobb dalának a címét. (Egyébként ez a dal a lemez végén -úgymond bónusz számként, egy alternatív verzióban ismét szerepel)

Ez a hangulatot a beszédes nevű Convalescence váltja. De itt sem kell teljesen búcsút intenünk a melodic death metal érzetnek – a gitárjáték gondoskodik róla, hogy ne csak az ólomsúlyú, borongós hangulat ragadjon el minket és húzzon le minél mélyebbre. Szerencsére itt is feltűnik egy kis zongorakíséret, sajnos csak a háttérben támogatja meg a dalt. A Rainbow roppant könnyed instrumentális darabja vezet az Ovdan utolsó tételéhez, az Intensive C. U.-hoz. Erősen úgy vélem, hogy a héber narrációval megspékelt autro Yishai kórházban történt megéléseire reflektál. A szám címe és a háttérben hallható gépi pityegés nem túl sok jóra enged következtetni. Egyfajta félig éber állapotban, vagy éppen reménytelenül elfekve egy kórházi ágyon, az így beszűrődő tompa zajok egyfajta törékeny kapcsolatot jelenthetnek a külvilággal, amibe az ember egy vékony aranyszálon kapaszkodik. Ott „kinn” kórteremben az emberek szabadon jönnek-mennek, telefonálnak, futkosnak a dolgukra, de az ember meg ott fekszik azon az átkozott ágyon teljes mértékűen kiszolgáltatottan, a mások jóindulatának, szakértelmének kitéve. (Ha valaki már csak ízelítőként is átélt ilyet, akkor tudhatja, hogy az alapvető szabad cselekvés, akarat szinte isteni kiváltságnak tűnik és annyira elérhetetlennek is. Ilyenkor sok minden átértékelődik az emberben… hogy a teljesen hétköznapi dolgokért is nagyon hálásnak kéne lennie) Nekem ez jött le ebből a levezetőből. De talán mindenki hozzá tudja majd társítani a számára megyefelelő értelmezést, vagy érzetet.

Őszintén többszöri nekifutással sikerült ráéreznem a lemezre. A promo anyagot futtában, utazás közben hallgatgattam. Azt mondtam: hogy okés, de az a plusz érzés elmaradt, amit az első korong hozott. Ilyenkor, mint máskor is az segített, hogy minőségi zenehallgatásra váltottam át. Leültem egy teával és rászántam a lemezre azt az időt, amit megérdemel. Azonnal ki is bontakozott az anyag, megmutatták magukat a színes és szépséges gyászruhába öltöztetett részek. Ennek ellenére néhol éreztem, hogy a kevesebb több lett volna és némely nótán nem találtam igazi fogást. De végül is az Ovdan brutálul jól sikerült gothic doom/death produkció lett. Nagyon jó, hogy nem játszották fel újra a Hollow lemezt, hanem vették a bátorságot és belevágtak egy kicsit szokatlanabb zenei megoldásokkal tűzdelt anyag megírásába. Ami igazán professzionális végeredményt tudhat magáénak. Mind a hangzás, mint Paul Roth által készített különös festmény tökéletesen reflektálj ezt a kvalitást és a keserű hangulatot. A második kiadvány április 19-én lát napvilágot az AOP records jóvoltából, amivel a rajongók az együttesnek egy kiteljesedettebb arcát ismerhetik meg.