Who Dies In Siberian Slush
Уроки cмирения

boymester
2024. január 8.
1
Pontszám
9

Ha meghalljuk Szibéria nevét, mindenki azonnal a hidegre, a kietlen, élettelen tájra gondol, ami nem véletlen. Kemény telek, hosszú, sötét hónapok uralják ezt a vidéket, de mindez nem akadály a föld egyik legszívósabb parazitája, az ember számára, hogy megvesse itt a lábát. Kényelmes, meleg otthonunkból panaszkodunk a forgalmi dugó miatt, vagy mert túlmelegítettük a mikróban a vasárnapi húslevest, miközben egy hozzánk hasonló lény itt az alapvető megélhetéséért kűzd. Nem úgy, hogy félretesz a hó végén, hanem elfogyaszt mindent, ami megemészthető és eléget mindent, ami éghető. Na jó, itt azért nagy a nosztalgia faktor, a civilizáció lassan ezt a vidéket is uralma alá hajtja, de időben nem kell olyan hatalmasat visszaugranunk, hogy találkozzunk ezzel a közel lehetetlen életformával. A túlélés, az élni akarás sokkal erősebb, mint azt sokszor gondoljuk, ennek pedig ez az egyik legmarkánsabb példája. A szibériai emberek élete, szokásai, szívóssága a mai napig beszédtéma tárgyát képezheti, sajátos miliőjük leginkább az orosz kultúra részét képezi. Erre támaszkodik immár 20 éve a Who Dies In Siberian Slush zenekar, akik a létezés igencsak körülményes, ám tiszteletet parancsoló formáját kívánják közelebb hozni annak, akinek nem okoz gondot a death/doom, funeral doom formátum.

A bandának ez egyébként a negyedik nagylemeze, így nem lehet őket sem különösebb kapkodással vádolni. Ugyanakkor minden anyaguk minimum korrekt a saját műfaján belül, ami annak köszönhető, hogy minden egyes albumot gondosan állítanak össze és érzéssel komponálnak. Látnoki erővel varázsolják elénk a kérges kezű, borotválatlan, állati bőrökbe bújt marcona férfit, aki a puszta közepén csákjával próbálja meg fellazítani a fagyott talajt asszonya vagy gyermeke számára, akinek nem sikerült a túlélés művészévé válnia. Lehangoló, szívszorító pillanatok ezek, melyeket át kell élnie, de egy percre sem cserélné le életmódját ilyen tragédia miatt sem, mert a bánat sűrű ködfátylán keresztül is érti és érzi valódi szerelmét, az örök hó világát.

A varázslat leginkább annak tudható be, hogy a gitárhangokat eszméletlen jól eltalálják már a kezdetek óta. Súlyos, karcolóan rideg témák kalapálják belénk a magány, az éhezés, a fizikai fájdalom okozta traumákat, de ugyanez elmondható a jól érthető, mégis rettentően távolságtartó hörgésekről is. A háttérben egészen jól funkcionáló billentyűk sem egyfajta kényelmes szőnyegként hevernek el a lábunk előtt, hanem a pátosszal átitatott gyászt emelik újabb és újabb szintre. Ha pedig gyász, akkor nem mehetünk el szó nélkül a helyenként megjelenő trombitaszó mellett sem, amelyek egyértelműen az utolsó utunkra kísérnek minket.

A hangulat tehát adott, magát a Who Dies Of Siberian Slusht mégsem sorolnám oda a legalattomosabb funeral doom hordák közé. Zenéjükben ugyanis folyamatos a változás, történés, valamint az egyértelműen folkból táplálkozó melódiák és dallamok sem állnak távol tőlük. Ezek biztosítják a már említett, folyamatosan a horizont felett lebegő, elérhetetlen szépséget, ami arra biztat minket, hogy küzdjünk, hogy még egy napot éljünk túl a lehető leglehetetlenebb körülmények között is. Ugyanerre a felfogásra és mentalitásra hajaz a lemez címe, ami az alázatosságra hívja fel a figyelmünket, de a zenekartól megszokott gyönyörű borító sem hagy bennünk szemernyi kétséget sem arról, hogy hova csöppenhetünk a lejátszás indítása után. Hosszú instrumentális szárnyalások, vastag atmoszférateremtés jellemző minden egyes dalra, melyek közül még véletlenül sem tudnék kiemelni semmit.

Az összesen 40 perces játékidő alatt ugyanis nincsenek céltalan bolyongások, üresjáratok, csak a befagyott folyó, a hó súlyától letörő ágak ritka sikolyai és az a tudat, hogy milyen szerencsések vagyunk, hogy mindezt még láthatjuk, hallhatjuk. Majd minden lemezét hallottam eddig a zenekarnak, mégis váratlanul csaptak le rám 2023 végén ezzel a kiadvánnyal. Rég nem találkoztam már hangulat terén ennyire gazdag és sodró albummal, úgyhogy bátran tegyetek vele egy próbát!

Who Dies In Siberian Slush – Уроки cмирения (Lessons In Humility) (2023) (1 komment)

  • Armand Armand szerint:

    Lelkem fagypont alatt! Engem nem zavar benne a folk és a melódia, az sem hogy zenéjük folyamatosan változik, legalább nem klisé monoton. Talán ez adja meg zenéjük hangulati hullámzását.