Nincs szörnyűbb halála annál egy zenekarnak, amikor belelaposodik, belesimul a saját stílusába. Forgatja annak sablonjait, menetrendszerűen kiadja a rajongóknak a kötelező nagylemezt és jól meg is turnéztatja, hogy legalább fesztiválidőben ne kelljen az asszonnyal maradni otthon. A másik lehetőség az, hogy semmivel sem elégszik meg egy csapat és mindig keresi fejlődésének, tökéletesedésének útját. Szó se róla, ehhez nem kell például a heavy metalt hirtelen ötlettől vezérelve magyar nótával vegyíteni, mivel mindig úgy gondoltam, hogy a meglévő elemeket is bőven lehet okosan használni, lehet kreatívan, hatásosan forgatni. Nagy segítség, ha a csapatból nem veszik ki a tűz, az akarás és bizony minden alkalommal úgy vonulnak stúdióba, hogy magasról téve az elvárásokra ők bizony fel akarják robbantani a világot.
Én így tudom elképzelni a szingapúri Wormrot zenekart is, akiknek könnyen lehet, hogy a Hiss az utolsó nagy dobása. Ilyen szempontból bizony nem kicsinyelték el a dolgot, mert összehozták az év egyik legextrémebb lemezét. A legegyszerűbb az lenne, ha a korábbi kiadások alapján rásütném a rövid, lendületes tételekben gondolkodó brigádra, hogy grindcore-ban utaznak, de a Hiss néhány perce rávilágít arra, hogy a pusztítás itt bizony igencsak sokrétű és kifejezetten szórakoztató minden másodpercben. A fél órát alig meghaladó anyag azonban az utolsó volt Arif számára, akinek sokrétű és hidegrázós vokálja borzalmasan sokat hozzáadott ehhez a kiadványhoz is. Énekesünk sikít, hörög, ordít, mindent a lehető legnagyobb elszántsággal, időnként pedig meglepő módon tiszta dallamokat is bemutat néhány eszement pillanatra. Rajta kívül Rasyid volt felelős a gitárokért már 2007 óta, így őt sem lehet kihagyni a dicséretből, mert a Hiss néhány helyen bőven tekinthető technikás finomságnak féktelen tempója mellett is. Legújabb igazolásuk Vijesh dobos volt, aki már az előző korongon bizonyságot tett arról, hogy belefér tehetségével egy ilyen ütős brigádba.
Hogy jön ide a bevezető szöveg? Egészen egyszerűen: a Wormrot könnyen beazonosítható grind gyökerekkel, de kellő magabiztossággal kezdte meg a pályáját az Abuse című bemutatkozásukkal, ami egy jelentős kiadóig juttatta őket. Ezek után a stílusgyakorlatnak számító, de hibátlan Dirge repítette őket a bulik és rajongók közelébe, amit aztán hosszú hallgatás és rengeteg munka során a Voicessel fejeltek meg 2016-ban, olyan elemekkel, melyek már az önálló érdemeiket is bőséggel kiemelték. Most, bő hat évvel később hozták el nekünk a Hiss 21 dalát, amelyek közül képtelenség lenne kiválasztani a legütősebbet. Punk, hardcore, death, black metal elemek tökéletes beillesztésével színesítik a képletet oly módon, hogy az egész lemez egységesnek és egyedinek tűnjön. Olyan mennyiségű agressziót és ugyanakkor fogósságot pakoltak ebbe a rövid lemezbe, amit sok banda egy egész diszkográfia alatt sem feltétlenül tud elérni. A végeredmény ütős, kellően skizofrén és az elkészültének idelyét, az énekes búcsúzását tekintve talán megismételhetetlen. Ne hagyjátok ki!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
