Gyakran hozom fel pozitívumként egy-egy album tekintetében, hogy az adott csapatnak, amely műfajok kevergetésére, átértelmezésére szánják el magukat, milyen jól tud működni a dalszerzés. Egyik alapból folyunk át könnyedén egy másikba, miközben egy csepp ennergiát sem veszítünk, pusztán érdekesebbé válik az anyag. Nem tartom szerencsésnek azt, ha egy lemezen azért szerepel valami, hogy minden zenésznek kedvére tegyen (ki mit szeret), vagy esetleg azért, hogy direkt díszítésként, beerőltetett elemként foghassák rá az újítási szándékot. Valami vagy legyen tiszta és egyszerű, más esetben tessék leülni és alaposan átgondolni minden mozzanatot. Na szóval, a pozitív példák mellé nem árt néha a másik oldal bemutatása sem. Erre pedig az egyik legalkalmasabb jelöltem a nemrég bezsebelt Worselder nevű francia formáció második nagylemeze, a hivatalosan február 17-én megjelent Redshift, amit ráadásul a Season Of Mist promótál, akik rendszerint jó anyagokkal bombáznak minket. Értem én azt is, hogy a komolyabb kiadványok mellé kellenek könnyedebb, szélesebb körben is terjeszthető zenék, de valahogy a Worseldert sehogy sem tudtam megszeretni, összeegyeztetni egy ilyen kaliberű címkével. Persze ettől még ne írjátok le, mert simán lehet, hogy valakinek meg teljesen bejön, amit a srácok művelnek.
Kezdjük a lényeggel: a banda saját maga általi stílusmeghatározásával. Már ha lenne ilyen konkrétan. Ahány portálon kutakodtam utánuk, mindenhol mást találtam: szimfonikus power/thrash, tradicionális heavy metal/hardcore, heavy/thrash/stoner metal… Példaképként pedig olyan csapatokat jelölnek, mint a Pantera és az Iron Maiden. Szinte hihetetlen, hogy maga a zenekar már 2008 óta létezik és még mindig nem tudták helyretenni ezeket a dolgokat. Minden esetre én megteszem: ez egy modern metal lemez, amibe elég sok groove került és akadnak komolyabb hc öklözések. Ahogy a vokál terén (tiszta ének, üvöltözés, hörgés), a zenében is elég sokszor uralkodik káosz, pedig azt meg kell vallani, hogy a hangszereit nagyon jól ismerő bandáról beszélhetünk. Ha a Redshift játékidejéből ki-kivágnék rövidebb szakaszokat, biztosan sokan felkapnák rá a fejüket, de a végeredmény egyszerűen csak fárasztó néhány tétel után. Az album minden percén érződik az underground hangulat, de itt ne rossz hangzásra, félrefogott hangokra és hamisságra gondoljatok, hanem azokra a zenekarokra, akik a környékbeli klubokban jó bulikat tartanak, tarthatnak, viszont biztosak lehetnek abban, hogy ennél előrébb nem igazán juthatnak a ranglétrán. Nekem így vidéken bőven van tapasztalatom ilyen csapatokkal és partikkal a fiatal koromból és az itteni zenekarok többsége megmaradt kellemes emléknek, amire jóleső nosztalgiával gondolok, néha előveszek meghallgatni, de nem sorolnám őket bármiféle jelentőséggel rendelkezőnek. Ezt éreztem a franciák egymás után érkező dalainak pörgetése közben is, mert a visszatérő elemek miatt a tételek megkülönböztetésére fordított energiáimat szépen takaréklángra kapcsoltam, nem volt értelme az erőlködésnek.
Már csak kíváncsiságból belehallgattam a 2017-es bemutatkozásukba is, ott körülbelül ugyanezeket a megoldásokat hallhattam másként „összeforgatva”. Néhol nagyon jól tud működni a középtempós cammogás, máshol beindul a thrash vonat, vagy akár egy szórakoztató heavy metal kirohanást hozhat nekünk az egyébként meggyőző ének, de olyan gyors néha a váltakozás ezek között és olyan gyakori, hogy ráhangolódni sincs időnk.
El tudom képzelni a csapat zenéit extrém metalt kedvelő fiatalok sörözgetős összejövetelének aláfestéseként, egy combosabb izomerőt kívánó munka mellé, de akkor már inkább ezredszer előveszek egy általuk favorizált Pantera, Sepultura, Arch Enemy klasszikust, amibe nem rondítanak bele ennyre a dallamosnak szánt részek és a dalok is emlékezetesebbek. Erőhiányban nem szenvednek a srácok, de számomra a műfajok ilyen mértékű egymásba oltása nem érdekességként működik, hanem néhány tétel után zavaró tényezőként. Azt is egész jól érzik, hogy mikor sikerül nagyjából kerek tételt összehozni, amit a két klipes dal bizonyít, mivel ezek a legszórakoztatóbbak az albumon. Szóval ne írjátok le az anyagot, de a nagy megfejtések helyett pár bólogatni valón túl nem érdemes többet várni tőle.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
