Sajátos elképzelésem szerint komoly hiba csúszott a gépezetbe, amikor lepottyantott a gólya ebbe a sáros országba, mivel sokkal északabbra kellett volna tartania. Nem azért mondom ezt, mert ne szeretném a hazámat, hanem azért, mert kifejezetten szeretem a telet, a havazást és a vele járó szépséges tájat. Sajnos eddig (legalábbis amikor ezek a sorok születnek) annyi hópelyhet láttam összesen, amit egy közepes képességekkel megáldott népszámláló biztos is gyorsan kategorizálni tudna, így megmarad számomra a ködös, fagyos hajnal, amit minden reggel megcsodálhatok munkába menet. Váltogatom is a kiélvezéséhez a megfelelő zenei aláfestéseket, mint jólfizetett luxusprosti a kölcsönékszereket, így leltem rá idén a cikkem tárgyát képező Ymir zenekar friss korongjára. Nem volt nehéz választás, hiszen már a borító is erőteljes borzongást ígér, ráadásul azonnal felvillantotta bennem a Dissection dicső múltjának emlékképeit. Zene szempontjából sem állunk olyan messze a nagy elődtől, bár itt melodikus death/black keverék helyett inkább csak a fekete fém dominál a maga egyszerű, de hatásos módján.
Eléggé megfogott a dalcsokor, amit letettek elém, annak ellenére, hogy mindezt nehezen tudom konkrét dolgokhoz, magyarázatokhoz kötni. Talán az lehet az oka, hogy az itt látható promókép ellenére valódi zenekarral van dolgunk, nem csak egy egyszemélyes projektről és ez bizony nagyon érződik a végeredményen. Igen, tudom, hogy egyetlen ember is tud manapság ilyen minőséget összehozni, de itt mindennek van némi egyéni ízvilága. Többféle vokállal találkozhatunk, vastagon szólnak az egyébként rideg gitárok, melyek rétegei alatt sejtelmes billentyűtémák úszkálnak a gomolygó ködben. Így leírva be is ugrott a kulcsszó az Aeons Of Sorrow-val kapcsolatban, ez pedig sejtelmes, a misztikus. Ezt szolgáltatja már a két részre szedett címadó tétel is (Aeons Of Sorrow Pt. I-II.), ami egy monumentális, közel negyed órás ringatózást ígér egy távoli rengetegben, ahol ősi pogány szertartások színhelyéül szolgáló romok között bolyonghatunk. Ezt az ígéretet be is tartja maradéktalanul az említett egyszerű eszközökkel és megoldásokkal, melyek mögött egyértelműen az őszinte meggyőződés áll. A Pagan Swords végére kétségünk sem lesz arról, hogy a csapat tagjai egy balul sikerült mágikus szertartás során kerültek hozzánk egy olyan korból, ami a jelen társadalom számára teljesen ismeretlen minden szempontból. A két tétel végére azonban kezdtem azt hinni, hogy már át is látom ezt a kultúrát, boszorkányságra és véráldozatra épülő mitológiát. Szerencsére a Storm Of Shadows szépen rácáfolt erre melodikusabb megközelítésével, nagyszerű tempóváltásaival. A zord lehelletet rövidsége ellenére tovább fokozza az éles gitárhangokkal operáló The Pale Ghost Of North is, de még így is külön kedvencként emlegetem a Witches és Nightwinds című szerzeményeket. A két dalban olyan nagyszerűen működik a kábító monotónia és hangulatteremtés, ahogy ritkán hallani manapság.
A „manapság” egy újabb kulcsszó az Aeons Of Sorrow-val kapcsolatban, mert némi utánajárás után azért szépen előkerültek a magyarázatul szolgáló információk. A projekt maga ugyanis 1998-ig nyúlik vissza az eléggé foglalkoztatott Vrasjarn munkássága nyomán (Profetus, Horna, Khert-Neter), aki csak úgy magának gyártotta sötét dalait. Bemutatkozását még egyedül adta ki 2020-ban, most viszont komplett zenekart toborozva készítette el a folytatást olyan zenészekkel, akikkel az …and Oceans, Hoath, Horna, Tyranny, Wormphlegm, Korgonthurus kapcsán találkozhatunk. A legfontosabb igazolás talán énekesi poszton történt, hiszen Corvus vokálját nem véletlenül sírják vissza néhányan a Horna rajongói közül. Ilyen zenekarok emlegetése mellett én kérek elnézést, hogy eddig nem hallottam még az Ymir-ről. Világossá válik a magányosan pózoló harcos és azonnal megelevenedik a ’90-es évek finn fekete fém krémje, ami egy időkapszulában volt konzerválva.
Remélhetőleg nektek is hoz az anyag némi telet a tavasziasnak tűnő hétköznapokba és a cikkemmel sikerült megmenekítenem titeket ettől a tudatlanságtól. Az Ymir egy évtizedekig dédelgetett ötlethalmazból valódi zenekarrá vált, minősége okán pedig érdemes vele számolni minden pogány lelkű black metal hallgatónak.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
