Diablery
Candles

(Saturnal Records • 2021)
boymester
2022. május 29.
1
Pontszám
9.5

Ebben a hirtelen jött májusi nyárban szinte már alig vártam, hogy hazaérjek, édes álomra hajtsa fejét a kis család és a forró fürdő után egy jó kis fagyos cuccal hűthessem le legnemesebb testrészeimet. Erre a célra két anyagot szemeltem ki magamnak: a friss és ropogós Ultha anyagot, akik egykoron a Converging Sins lemezükkel égbekiáltóan magasra helyezték a lécet, valamint egy tavalyról a „meghallgatni” listámon maradt, eddig ismeretlen, kissé sablonos nevű Diablery. Természetesen az Ultha volt az eslő számú kiszemelt, de rögtön az első tétel után rájöttem, hogy ezt a lemezt nem lehet pusztán kedvtelésből hallgatni, megint olyan sűrűre és erősre sikerült, hogy annak komolyabb nekifutásokra lesz szükség. A Diablery viszont az a fajta szórakozás, ami könnyebben csúszik, gyorsabban hat annak ellenére, hogy a minőségről le kelljen mondanunk.

Eddigi ismeretlenségük oka az lehetett, hogy a 2008-ban duóként induló formáció nem volt túl aktív hosszú éveken át, néhány gyengébb demó, EP volt csak, ami az éledezésüket jelentette. 2014-ben egy vállalható bemutatkozás után Nimerius gitáros és Setesh (vokál, gitár) feltette magának a kérdést, hogy érdemes-e ebben a formában folytatniuk a dolgot, mert nem tartanak különösebben sehová. Nem engedték el a dolgot szerencsére és XII basszer és Merenhor dobos csatasorba állításával szépen összepakolták a most tárgyalt Candles lemezt.

A bevezetőben írt összehasonlítás alapján azért ne gondoljatok valami sétagaloppra, mert a várva várt fagyossághoz bizony nagyon keményen meg kell dolgoznia egy csapatnak. A Diablery egyszerűbb, hatásosabb riffjeivel, időnként felbukkanó billengyűivel a hagyományosabb utat követi a black metalt illetően, ugyanakkor teszi ezt erőteljes, modern hangzással és hozzáállással. A lassabbnak számító lassulások mellett a legnagyobb hangsúly a gitárjátékon van tehát, ami folyamatosan aprít, hipnotizál vagy dallamokkal áraszt el minket. A sodró lendület, a változatos károgások, váratlanul megjelenő tiszta kórusok egyfajta emelkedett hangulatot teremtenek az okosan összerakott hangszeres játék felett, ami tökéletes az album témavilágát tekintve is. Sötét ceremóniák, tiltott tanok szövegét kántálhatjuk együtt a csapattal, nem is akármilyen mennyiségben, hiszen a lemez szép csendben képes átlépni az órás játékidőt. Egyszerűen letagadhatatlan, hogy a kiadás előtti 4-5 évet ezeknek a daloknak a csiszolgatásával, tökéletesítésével tölthették, mivel a Candles tökéletesen hozza azt a középutat a 90-es évek és napjaink fekete fémje között, amit alapvetően keresni szoktam.

Ebben a közegben aki jó dalokat tud írni, az sikerre van ítélve, mégha underground szinten is. A változatos dalszerkezetek, folyamatos történések mentén egyszerűen nem lesz időnk unatkozni. Nagyszerű ez a lemez, ami nem kifejezetten karcos, raw cuccként vonszol be magával a hófödte erdőségbe, sokkal inkább saját ridegsége, könyörtelensége okán tud bevésődni az agyunkba. Valahol a kiadvány közepén jutott eszembe, hogy meglessem, honnan is érkezett ez a csapat és úgy csaptam a homlokomra, mint az a hülyegyerek, aki több liter elfolyatott nyál után jön rá, hogy nyelni kell…ez bizony görög black, tokkal-vonóval. Ugrottak is be szép sorban a nevek, akikhez érdemes mérni őket: Human Serpent, Varathron, Rotting Christ, Thy Darkened Shade (Liber Lvcifer I: Khem Sedjet egy modern klasszikus, ha nem ismernétek) és egy kis korai Septicflesh.

Ha az illusztris névsor hallatán kedvet kaptatok, azt meg tudom érteni és ha nem hallottátok még a Diablery tavalyi dalcsokrát, akkor mindenképp adjatok neki egy esélyt a csapat bandcamp oldalának segítségével. Biztos vagyok benne, hogy nem fogtok csalódni…

The Fission Tour The Fission Tour
február 24.
Dirty Honey Dirty Honey
február 29.