A milliónyi megjelenés, amit az új zenekarok, vagy akár a régi motorosok produkálnak, azt kell mondjam, az évek alatt rendesen megedzettek. Már nem lesem olyan veszettül a dátumokat, kutatom a beszerzési lehetőségeket, mint az ezredforduló környékén, de még így is akadnak csapatok, melyeknek elég egy hírmorzsája, hogy lázba hozzanak. Ezt az egyre szűkülő tábort erősíti […]
A görög black metal veterán Rotting Christ május 24-én adja ki új albumát Pro Xristou címmel, amiről a bandafőnök, Sakis Tolis a korábbiakban így beszélt:
„Ezt az albumot az ősi pogány bölcsesség ereje ihlette. Ez egy tisztelgés azok előtt, akik ellenálltak a kereszténység eljövetelének, amely elpusztította az ősi világ minden értékét, hagyományát és tudását.”
A lemezről legfrissebb animációs videójuk a The Apostate nézhető meg, minek kapcsolatosan Sakis a következő gondolatait osztotta meg:.
„A The Apostate az ellenállás történetét meséli el. Tisztelgés azok előtt, akik hajthatatlanul ellenálltak, mint például Flavius Claudius Julianus, és akik megvédték az ókori tudást a vallásos térítők növekvő áradatával szemben. A dal egy káprázatos kórusokkal, neoklasszikus hangszerelésekkel és a Rotting Christ jellegzetes, blackened hangulatával átitatott szövevény.”
Saoirse címmel mutatta be új videóját a Rotting Christ. Az idén 35. születésnapját ünneplő görög epikus black metal legenda május 24-én adja ki új albumát Pro Xristou címmel a Season of Mist gondozásában. A lemez producere a zenekar gitáros/énekese, Sakis Tolis volt, aki így beszélt új lemezük kapcsán:
„Ezt az albumot az ősi pogány bölcsesség ereje ihlette. Ez egy tisztelgés azok előtt, akik ellenálltak a kereszténység eljövetelének, amely elpusztította az ősi világ minden értékét, hagyományát és tudását.”
Pro Xristou címmel május 24-én jelenik meg a Rotting Christ új albuma. Az idén 35. születésnapját ünneplő görög melo-back, extrém metal legenda a Season of Mist gondozásában adja ki 14. stúdióalbumát, amire 12 vadonatúj himnuszuk kerül fel. Ezek közül elsőként Like Father, Like Son daluk klippremiere nézhető meg.
„Kedves fivéreim és nővéreim!
Itt van hamarosan megjelenő Pro Xristou albumunk leső videoklipje. A dalt egy apa és fia közötti erős kapcsolat ihlette. A Like Father, Like Son ízelítőt ad az új albumunk mögött rejlő epikus hangzásból. Köszönjük a figyelmet! Reméljük, hogy élvezni fogjátok ezt a videót, hiszen még sok más is fog érkezni!„
„Kedves testvéreink!
Büszkén jelenthetjük be 14. stúdióalbumunk a PRO XRISTOY (amely címek’ azt jelenti, hogy Krisztus előtt) megjelenését. Albumunk 10 vadonatúj dallal, melyek hangulatosabbak és melodikusabbak, mint valaha a Season of Mist kiadásában érkezik idén májusban! Ezt az albumot az ősi pogány bölcsesség hatalma ihlette. Tisztelgés azoknak, akik ellenálltak a kereszténység eljövetelének, ami lerombolta az ókori világ összes értékét, hagyományát és tudását.„
A nyári melegben kellemesen hathat már csak olvasni is a Fagy-ról – ha az nem jégeső formájában tör ránk. De itt most senki se a frissítő italok üvegpalackján gyöngyöző dérre, vagy akár a jégkockákra gondoljon! Egy mozgalmas időszak áttekintésére Frost M. Ferivel a megveszekedett régisulis underground metallistával beszélgetünk zenekaráról. Csapata a Frost, jól ismert banda […]
Egy meglepetés kislemezt adott ki a Rotting Christ. The Apocryphal Spells Vol. I & II című EP-jükre olyan stúdió és koncertfelvétele kerültek fel, amik korábban csak bónuszként szerepeltek a banda albumain.
„Kedves barátaim! Büszkén jelentem be ezt a ritkaságokból álló válogatás-albumot, ami olyan Rotting Christ dalokból áll, melyek korábban nem voltak elérhetők semmilyen hivatalos digitális platformon sem. Most megadatott számunkra a lehetőség, hogy egy nagyszabású válogatás sorozat The Apocryphal Spells keretében kiadjuk ezeket a nótákat. Köszönjük a figyelmet, reméljük, élvezni fogjátok ezeket a felvételeket, legalább annyira, amennyire mi élveztük feljátszani őket annak idején!” – mondta Sakis Tolis.
Sakis Tolis a Rotting Christ frontembere idén márciusban adta ki Among The Fires Of Hell című szólólemezét. Most Ancestral Whispers címmel egy újabb single-dalt mutatott be, amelyben Suzana Vougioukli és Eleni Vougioukli énekel, Georgos Nikas pedig dudán játszik.
Korábbi Daemonia Nymphe „Nocturnal Hecate” feldolgozásdalának videóját itt láthatjátok.
Ebben a hirtelen jött májusi nyárban szinte már alig vártam, hogy hazaérjek, édes álomra hajtsa fejét a kis család és a forró fürdő után egy jó kis fagyos cuccal hűthessem le legnemesebb testrészeimet. Erre a célra két anyagot szemeltem ki magamnak: a friss és ropogós Ultha anyagot, akik egykoron a Converging Sins lemezükkel égbekiáltóan magasra […]
Among The Fires Of Hell címmel megjelent Sakis Tolis a Rotting Christ frontemberének szólóalbuma. Az album The Dawn of a New Age dalához friss videó is készült.
A hat tételes lemez a Rotting Christ készülő új albumának egy fajta prológusaként szolgál. A teljes lemez itt érhető el.
Szólóalbumának kiadására készül a Rotting Christ frontembere, Sakis Tolis. Albuma Among The Fires Of Hell címmel 2022 második felében fog megjelenni. Kedvcsinálóként máris itt van két videója. További infók hamarosan.