Molnár Róbert Band

Látlak téged (2020)

Most azt hiszem nincs szükség hosszú bevezetőre, mivel nem is oly rég lelkendeztem ki magam a csapat előző EP-je (Valami álom) kapcsán. Ezzel kapcsolatban csak annyit, hogy bár ez a három dal szerves folytatása az előző háromnak, de – talán ez a legjobb kifejezés – tovább árnyalja azt a képet, ami igazán megmutatja, milyen is a Molnár Róbert Band 2021-ben.

Az EP (a csapat single-nek titulálja, de ezen nem veszünk össze) koncepciója most az volt, hogy egy-egy korábban meg nem jelent October és Árnyak dalt vettek fel (formáltak a MRB-ssé) és egy friss szerzeményt is felvettek.

Azt hiszem, Molnár Robi, énekes, dalszerző nyilatkozata sok mindent elmond az EP-ről:

„Az új single minden ízében különleges, hiszen az új nóta mellett a két előző bandám egy- egy kiadatlan dala is szerepel rajta. Így mind a már-már kultikusnak számító Árnyak, mind az October rajongói ajándékot kapnak: egy-egy kiadatlan, ismeretlen, eddig a fiók mélyén heverő dalt a két csapattól. (…)

Rengeteg dala született mind az Árnyaknak, mind az Octobernek, amelyekre már vagy nem jutott idő, vagy egyszerűen nem fértek fel az adott lemezre. (…) Érdekes módon az Olyan vagy, mint én teljesen vállalható érett fejjel, 25 év után is, mind szövegében, mind zeneileg – nem is véletlen, hiszen ugyanaz a Papp Pista írta a zenét, aki a Bandban gitározik, a szövegben pedig ugyanúgy a mélységet keresem, mint azóta is. Az eddig ismeretlen October dal frissebb ennél, mindig fájt, hogy nem került lemezre, azt hiszem, mind magamnak, mind az Octobert kedvelőknek, mind a dal zeneszerzőjének tartoztam ennyivel. (…)”

A kép tehát továbbra is egy egységes és kiforrott zenei irányt képviselő zenekart mutat, de ez nem hiszem, hogy bárkit is meglepne.  

Számomra ez az anyag sokkal nehezebben adta meg magát az előzővel ellentétben. Valahogy a Budapesten nincsenek fecskék indítást furának éreztem és valahogy kilógott abból a “keretből”, amit a zenekar köré “alkottam meg” az előzmények ismeretében. Azt hiszem, ott lehet a probléma gyökere, hogy egy kész dalt kellett eljátszani és saját képükre formálni, ami szerintem pont emiatt nem lett annyira átütő. A dal szövege természetesen a megszokott lélekboncolgatás, de Robitól én nem is nagyon várok mást. A refrén természetesen most is kiváló, azonnal rögzül. Az idők során persze megbarátkoztam a dallal és azt hiszem, ha nem ez nyitotta volna az EP-t, talán nem is lettek volna ilyen gondolataim.  

Középre került a friss szerzemény, ami egyben az EP címadója is. Az egyszerű képi világú klipet kapott dal számomra a legnagyobb értéke ennek a kislemeznek. Számomra itt a dalszöveg az, ami egyszerűen felejthetetlenné teszi a szerzeményt, ám annak hangulatát remekül megragadó és felerősítő zenei témák és énekdallamok együttese miatt lett az a dal, ami számomra ennek az anyagnak az ékkövévé teszi. 

“Hogy gyógyuljanak a sebek, miket az élet kése vágott,

Lehessen nappalod, éjjeled és lehessen bennük álmod.”

Az ilyen gondolatok annyira hatásosak, mint amennyire elgondolkodtatóak, mint amennyire kortalanok és nem utolsósorban értékesek.

Az utolsó nóta tehát az Árnyak indulása táján született, s mint ilyen hozza is azt a hangulatot és a bemutatkozó anyagon megismert és megszeretett megoldásokat. A billentyűkkel megtámogatott gitártémák számomra a jóleső nosztalgia mellett felvetik azt a kérdést is, hogy egy ilyen remek dalt miért kellett ennyi éven át őrízgetni? 

Összességében én egy megfordított dalsorrenddel még erősebbnek találnám ezt az anyagot, azt hiszem akkor sokkal hamarabb öleltem volna a keblemre, mert be kell vallani, ami jó, az jó. Márpedig itt (is) mindegyik szerzemény az.

Az EP már a H-Music égisze alatt jelent meg. Meg is hallgatható a stream felületeken, illetve a kiadó YouTube csatornáján:

Én nagyon várom a következő dobást, ami talán már egy album képében materializálódik. Az pedig, ha végre élőben is sikerül elkapom a csapatot, és hallhatom ezeket a dalokat minden bizonnyal nagy élmény lesz.

április 03.,
május 04.,
május 05.,