Nincs is annál izgalmasabb, mint látni egy zenekar, egy projekt fejlődősét egészen a kezdetektől. Vannak zenekarok, akiket „demós” korszakuk óta követek és ilyen számomra Nate Garrett Spirit Adrift nevű produkciója. A korábban a death metal világát erősítő Garrett az eltelt (rövidke) időben végleg otthagyta a Gatecreeper nevű formációt, hogy teljes egészében a Spirit Adriftnek szentelhesse idejét. Az előző albumon csatlakozott zenészekből ismét csak a ritka megbízhatónak, alaposnak tűnő Marcus Bryant dobos dolgozott vele, de ennek nincs különösebb jelentősége, hiszen így is egy négy éves projekt negyedik nagylemezéről kell beszámolnom, melyek közt minőségben bizony nem sok különbség akad. Ez a különbség is leginkább a fejlődés irányába mutat (mutatott eddig), de most Nate megint csavart egy kicsit a receptúrán…
Ugyebár a Chained To Oblivion kezdte a sort klasszikus doom metallal, nagy kanálnyi Black Sabbath hatással és meglepően friss megoldásokkal, majd jött a pszichedelikus és progresszív elemeket is megvillantó Curse Of Conception, ami már meghozta a sikert is. Az általam is tárgyalt Divided By Darkness az okkultizmussal kacérkodott és a Magic Circle heavy metalosabb vonala felé indult el, most pedig a 70-es évek végére, 80-as évek elejére kalaúzol el minket a folytatás, amit pont ezért nem tudnék progresszívnek nevezni, sokkal inkább okos múltidézésnek. A Sabbath mellett megjelennek olyan csapatok is, mint az Iron Maiden, Judas Priest. Ennek tükrében indul kifejezetten pozitív, szórakoztató módon az anyag a Ride Into The Light című dallal, aminek az elején egy kis AC/DC utalásba is belefuthatunk. Sokat fejlődött a projektben Nate hangja, aki már nem enyhén torzított hangú Ozzy imitátorként vesz részt a lemezen, hanem saját erényeket is villogtat (persze azért a maga szerény módján). A folytatásban érkező Astral Levitation két másodperc alatt kiváltotta belőlem a bólogató ingert, mivel itt ismét Iommi mester riffelése kerül elő, majd a dal szép lassan felfejlődik tovább, hogy egy igazán pörgős gitárszólóval is kényeztessen minket. Ha valakinek kenyere a klasszikus értelemben vett heavy metal, akkor az eddig tökéletesen megtalálhatja a számítását ezen a lemezen…
Még ennél is slágeresebben folytatódik a dalok sokasága: a Cosmic Conquest Mötley Crüe lüktetéssel nyit és hard rockos refrénnel kényeztet minket olyan módon, ahogy azt a modern kori Deep Purple is megirigyelné. Ugyan biztosan nem megemlékezésnek készült még, de sajnos most már csak így tudok tekinteni a Screaming From Beyondra, ahol a játékos gitárok egyértelműen Eddie Van Halent fogják eszünkbe juttatni a dal első felében. Rengeteg zenekarnevet felsorolok itt, de azért ne menjünk el az mellett, hogy ezeket a Spirit Adrift felhasználja inspirációként, nem feldolgozza vagy másolja.
Ha már említettem, hogy Marcus megbízható dobos, ezt leginkább a Harmony Of The Spheres kapcsán tudom bizonyítani, mivel a játékos, de nem túlgondolt riffeken, kórusban előadott refrénen túl ez a dal teljes mértékben az ő lüktető, pulzáló dobmunkájára épít. Mindemellett az epikus heavy metal nyomai is fel-fellelhetőek a dalban, de különösebb pátoszt azért nem kell keresnünk benne.
Ideje visszatérnünk a jó öreg doomhoz, vagy akarom mondani blueshoz, illetve ezek kombinációjához a Battle High esetében, ahol Nate minden esetre újabb szintet lépett a szememben az éneket illetően. Nagyon jó kis középtempóban lüktető sláger ez is, ami az egységes színvonal biztos mutatója. Minden eddiginél nagyobb tempóra kapcsol pár alkalommal a rövid Stronger Than Your Pain, hogy ezzel készítse elő a projekt saját múltját megidéző doom monolitot, ami Reunited In The Void címmel zárja le a korongot. Akad benne egy csipetnyi Pallbearer melankólia, nyersesség Khemmis módra, valamint egy kis southern íz egy dallamos, akusztikus gitárrésznek köszönhetően.
Nagyon profi lett a Spirit Adrift friss albuma, úton van a még komolyabb siker felé és attól tartok, hogy majd ez fogja kiölni belőle a merészséget és az alázatot. Egyelőre ez a veszély még nem fenyeget, de a több sláger és az eddigiektől eltéreően borzalmas logó és borító bizony rossz érzéseket keltett bennem. Itt már egyértelműen heavy metal anyagról beszélhetünk különféle hatásokkal, melyek közt a doom a legjelentősebb a korábbi, súlyosabb tételekhez képest, de a hangulat és a retró dömping ellenére fellelhető egyedi frissesség szerencsére nem tűnt el.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
