Tag: Analog Music Hall

Gus G, Batio, Robertson és Martongelli – közös turnén érkezik a négy gitáros májusban

Fantasztikus zenés estet kínál az a négy gitáros, akik a világ legjobb rockzenészei között vannak, és most közösen indulnak turnéra, hogy Electric Guitarlands címmel egy kétórás műsorral nyűgözzék le a hallgatóságot. Michael Angelo Batio, Gus G, Rowan Robertson és Andy Martongelli budapesti fellépésére május 3-án kerül sor az Analog Music Hallban.

A négyes tagja a Chicagóból indult Michael Angelo Batio, aki szólókarrierje mellett a Nitro zenekar szólógitárosaként vált ismertté, jelenleg pedig a Manowar turnégitárosaként is zenél. Itt lesz a legendás görög gitáros, Gus G is, aki majd egy évtizedig játszott Ozzy Osbourne zenekarában, és a Firewind alapítójaként ismert. Itt lesz még a tehetséges angol gitáros, Rowan Robertson, aki anno 17 évesen került be Ronnie James Dio zenekarába néhány évre. A negyedik fellépő pedig az ismert olasz gitáros, dalszerző és producer, Andy Martongelli, aki többek között David Ellefson saját zenekarában is gitározott.

E négy gitárhős egy olyan programot állít össze, ami mindannyiuk szólókarrierjéből tartalmaz dalokat, és többek között olyan klasszisoktól is eljátszanak néhány számot, mint a Van Halen, a Pantera, a Black Sabbath, a Dio vagy a Megadeth. Természetesen előkerül majd Batio legendás duplanyakú gitárja is egy szóló erejéig. A négyessel együtt érkezik Francesco Caporaletti basszusgitáros (The Gang, Vinnie Moore), Roberto Pirami dobos (Vinnie Moore, Michael Angelo Batio Band) és Riccardo Curzi énekes.

A Livesound bemutatja:
2023. május 3., szerda 19 óra
Budapaest, Analog Music Hall
Electric Guitarlands: Michael Angelo Batio, Gus G, Rowan Robertson, Andy Martongelli
Belépő: elővételben 8500 Ft, a koncert napján 8900 Ft
Jegyek kaphatók a Ticketportal hálózatában és a www.tixa.hu oldalon.

Kapcsolódó weboldalak:
https://livesound.hu/
https://www.electricguitarlands.club/
https://www.facebook.com/LiveSoundProd/
https://www.facebook.com/events/490452949960774

Nanowar of Steel – kedden érkezik Budapestre az olasz paródia metal zenekar

Április 4-én immár ötödik nagylemezével tér vissza Budapestre az olasz metal komédiás csapat, a Nanowar of Steel. Az Analog Music Hallban fellép az olasz Frozen Crown is.

Márciusban jelent meg az olasz Nanowar of Steel – Dislike To False Metal című nagylemeze, ami a modern (vagy inkább kortárs) metal zenekarok elé állít görbe tükröt. Szokás szerint frenetikus dalszövegekkel és klipekkel készülnek a srácok, zeneileg azonban jól összerakott és mesterien előadott dalokra számíthatunk tőlük, mint például a Winterstorm in the Night esetén, ahol Madeleine Liljestam (Eleine) bevonásával énekelnek epikus hangvételben a korpáról és a samponokról:

Van itt még egészségtudatos, bitcoin kincsre vadászó kalóz-metal, és persze a disco metal sem marad ki. És persze itt van a legújabb heavy metal klip, a Pasadena 1994 is, amiben nem más, mint Joakim Brodén (Sabaton) segít elmesélni 1994 nyarának legnagyobb csatáját, az olasz-brazil vb-döntőt:

A turnén szerepel a milánói Frozen Crown, akik szintén új lemezzel érkeznek: a Winterbanea negyedik stúdióalbumuk. A Crowned in Frost című előző lemez sok milliós nézettséget ért el a Youtube-on, aminek köszönhetően a csapat a Dragonfroce-szal turnézott 2020-ban. Az új lemez igazi, klasszikus heavy és power metal hangzást mutat, szimfonikus hatásokkal. Federico Mondelli dalszerző-gitáros játékával és Giada „Jade” Etro énekesnő meggyőző hangjával. A Call of the North új klipje itt látható:

Az április  4-ei koncerten a 2021-ben megújult felállás, azaz Fabiola „Sheena” Bellomo szólógitáros, Francesco Zof basszusgitáros és Niso Tomasini dobos áll az Analog Music Hall színpadára.

A Concerto Music bemutatja: Death to False Tours Tour 2023
2023. április 4., kedd 19 óra
Budapest, Analog Music Hall
Nanowar of Steel, Frozen Crown koncertek
Belépő: 6900 Ft
Jegyek kaphatók a https://tixa.hu/nanowar-of-steel-analog oldalon.

Kapcsolódó weboldalak:
https://concerto.hu/
https://www.nanowar.it/
https://frozencrown.net/

https://www.facebook.com/concertoconcerts/
https://www.facebook.com/events/448043166769726/

Fémforgács podcast #20

Huszadszor hangzott fel a Fémforgács – az underground hangja c. műsorunk szignálja a Fáklya Rádióban. Ennek a kerek számnak apropóján csupa hazai banda szólalt meg. Tucatnyi ismert és elfeledett rock és metál dal a föld alól máig alkotó és már nem létező zenekaroktól, és azért néhány idei is befért (lásd tagek!).

Természetesen most sem hagytunk Benneteket programajánló nélkül (RIFF Klub, Analog Music Hall, Open Music Channel, Muzikum).

The Fission Tour The Fission Tour
február 24.
Dirty Honey Dirty Honey
február 29.