Tag: Teurgia

Teurgia

A zenekar frontemberétől kaptunk friss infókat:

„Hosszas munka eredményeképp nemrég befejeztük a második Teurgia nagylemezt, melynek címe „Memento of Ancient Memories” lesz. A promózás elkezdődött, amint sikerül egy kiadóval megállapodni rajta leszünk, hogy minél előbb fizikai formát öltsön.
Addig is két új dalt (A korábban már demó formátumban közzétett „Revival” végleges változatát, illetve az eddig csak koncerteken hallható „Scourge of God„-ot) meghallgathattok a Facebook, Myspace illetve Reverbnation oldalainkon!”

Toscrew – Antiego – 2011

„Bánatban mindig az az erős aki azt okozza Folytott hangon szégyelve magát, formál púposra A járatod mindig ilyenkor késik de valójában soha nem jön el A földbe tipor és rajtad térdel nem hagyja, hogy kikelj…„ /Hagyd nőni/ A fővárosi Toscrew itt a ‘forgácson sokáig téma volt botrányával és irdatlan lebőgésével a Hangpróba‘n. Mivel az idei […]

Tovább »

Teurgia – készül a következő album

A nagykanizsai pogány/black metal zenekar második lemezének elkészítésével foglalatoskodik, az alábbi infókat tették közre a készülő anyagról:
„Végeztünk az ének és gitár felvételekkel, valamint nekiálltunk a basszusgitár rögzítésének. A lemez előre láthatólag még idén elkészül, majd tavasszal következhet a kiadó keresés. A szövegvilágot tekintve koncept album lesz. A hun-magyar őstörténet, a Táltosok, Attila, Árpád és ősmagyar mondavilágunk lesz a fő téma. Egy instrumentális, 6 magyar és 3 angol nyelvű szám lesz hallható rajta.”

Alább pedig egy 2001-2009 Teurgia-kronológia videó látható:
_ELVALASZTO_



Koncertajánló: Black Gore Fest

A sötét és brutális zene szerelmeseinek ajánljuk az év záró akkordjaként a Viper Roomban megrendezésre kerülő Black Gore Festet, december 27-én.  Az ország különböző távoli pontjairól is érkező zenekarok előtt a kaput a budapesti Toscrew black metal horda nyitja. Nyáron jelent meg első kislemezük Kolonc címmel. Érdemes lesz korán érkezni! Másodikként a nagykanizsai Teurgia lép a színpadra, akiknek nem rég jelent meg első nagylemezük a With True Faith. Hamisítatlan pagan black metált várhatunk tőlük, régi klasszikusokkal karöltve. Akinek még nem volt elég gyors a tempó azoknak a Paediatrician fog gondoskodni a gyorsulásról. A srácok brutális sebességű goregrindot játszanak, érdemes őket meghallgatni! Az est negyedik fellépője Szegedről érkező Athame. Black és death metál elemekből építkező sötét zenét fognak az emberekre zúdítani. Nemrég készült első hivatalos és jó minőségű koncert felvételük a Természet hangja című számhoz:



Az est ötödik zenekara a szintén black metalt játszó Harloch. Árnyjáték című új EP-jük letölthető a zenekar oldaláról. Az est záró akkordjaként a Miskolcról érkező Nebulosus Fatum sötét zenéje fog szolgálni.

Helyszín: Budapest, Váci út 168/b
Kezdés: 20h
Beugró: 1000huf

Hungarian Tribute to – Burzum – 2008

Hazai metal körökben már egy ideje érlelődött egy olyan korong gondolata, amely Varg munkásságának állítana emléket. A zsenge korú Hungaryan Records nagy fába vágva a fejszéjét nekiállt és felkutatta a tribute-ra hajló kompetens zenekarokat. A nyitódal a Teurgia With True Faith lemezről lehet ismeretes, amely nem más, mint a (Burzum) Dunkelheit feldolgozása a Filosofem korongról. Korrekt […]

Tovább »

Teurgia – With True Faith – 2008

Nos, én a nagykanizsai Teurgiát kb. 2005 óta ismerem, ha emlékeim nem csalnak, egy a Voodoo Club falai közt lezajlott koncerten láttam őket először. Elnézve a mostani tagságot, megjegyezhető, hogy bizony az évek során változások történtek a zenekar soraiban: Czirják Csaba átadta helyét Somogyi Ádámnak, aki így énekes, illetve gitáros is egyben. Ne menjünk bele, […]

Tovább »

Teurgia – igaz hittel

Április 14-én megjelenik hazánk kevés pagan black metalt játszó zenekarai közül az egyik legismertebbnek, a Teurgia-nak az első nagylemeze, With True Faith címmel! A viking/pagan metal turné, a Paganfest magyarországi csatamezején, a PeCsában már kapható lesz az album! A Hungaryan Records gondozásában megjelenő lemez bolti ára igen kedvező, 1990 Ft lesz, de közvetlenül a kiadó égisze alá tartozó terjesztőtől, a Runesongs Distribution-től megrendelve még olcsóbban hozzájuthat minden rajongó! Kisebb underground terjesztőktől, és minden metal CD boltban beszerezhető lesz az album. A pogány himnuszok mellett egy Burzum feldolgozás (Dunkelheit) is helyett kapott a 8 oldalas booklet-tel ellátott CD-n.
2 szám meghallgatható a zenekar myspace oldalán:
www.myspace.com/teurgia
Rendelési információk a kiadó/terjesztő honlapján:
www.confusedproductions.com 

Teurgia – A Vég Útján DEMO – 2006

A Teurgia zenéje egy-két ember számára ismerős lehet, hiszen már jelent meg demójuk. Kicsit sikerült színvonalasabb teljesítményt elérniük, de még most is érezhető a zenéjükön a kezdeti bandák szokásos jellemvonásai. A hangzás, demóhoz képest jó, egyébként gyengének nevezhető. Nem fulladnak unalomba a számok, a muzsikájukban lehet izgalmas részeket felfedezni. A gitár számomra gyengébb teljesítményre vall, […]

Tovább »

Teurgia – új demó

Elkészült a nagykanizsai black metal banda új, A Vég Útján címet viselő demója. A CD-n 6 dal található, ezek közül 3 magyar nyelvű, 2 angol nyelvű (ilyen eddig nem volt), valamitn 1 tétel instrumentális. Saját bevallásuk szerint változatosabb lett az anyag, mint az eddigiek, köszönhetően annak, hogy mostmár öten vannak, két gitárral dolgoznak. Egy kis ízelítő: Vérmezők (mp3)

A szerzői kiadásban megjelent korong 1200 forint + pkg ellenében megrendelhető emailben vagy a banda egyéb elérhetőségein, melyeket a megújult a Teurgia honlapon találhattok meg.

Ősztől koncertezni kezdenek, ahol az demós dalok mellett még újabbak is elhangzanak majd.

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.