Lamb Of God – megjelent a The Duke EP


November 18-én jelent meg a Lamb Of God új EP-je, a The Duke. Az öt dalos kislemez címadó dalát rajongójuk, Wayne Ford tiszteletére írták. Wayne-nél 2010-ben diagnosztizáltak leukémiát, és öt évvel később, 33 éves korában hunyt el, miközben a zenekar a tavalyi, VII: Sturm Und Drang albumát rögzítette, amiről egy 12 perces kisfilmet is készítettek.


Miközben készítettük az albumot, megkérdeztem Wayne-t, hogy van-e bármi, amit el szeretne mondani a világnak, néhány szó, amely alapján szeretné, ha emlékeznének rá.” – mondja Randy Blythe énekes. „Azt találtam ki, hogy felveszem, amint elmondja ezeket telefonon, aztán valahogy beépítjük a lemezbe, vagy netán bedolgozom a szavait valamelyik szövegbe. Azt mondta, tök jó az ötlet, hadd gondolkodjon rajta kicsit, de aztán már nem jött szóba többször a dolog. Nem tudom, hogy végül nem akarta, vagy nem érezte úgy, hogy lenne mit mondania, de mindenképpen tisztelegni akartam előtte. Szerettem volna, ha megmarad ennek az embernek az emléke, aki a saját halála szemébe nézve is végig kiegyensúlyozott és összeszedett marad, méghozzá annak a zenekarnak a muzsikájában, amit olyannyira szeretett.

Az öt számos kislemezen két új, és három koncert felvétel hallható. Ezekből most itt van a két vadiúj dal, a Wayne története ihlette The Duke és a Culling szöveges videója.
 



Lowland Fest 2024 Lowland Fest 2024
június 25.
Tom Morello Tom Morello
június 30.
Toxic Weekend 2024 Toxic Weekend 2024
július 03.
Richie Kotzen Richie Kotzen
július 03.