Tag: Dagoba

Vented – Érkezik a debütlemez vinyl kiadása

Cruelty And Corruption címet viselő, négysikerű debütáló nagylemez CD kiadásait követően, május 5-én érkezik a Vented limitált vinyl kiadása a Metal.hu gondozásában, egy ehhez a megjelenéshez dukáló új maszterrel egyetemben, ami a francia producernek, HK Krauss-nak (Sinsaenum, Betraying The Martyrs, Dagoba… stb.)  köszönhető, a maintenoni Vamacara Studio-ból.

HK Krauss (a lemez producere és hangmérnöke) az alábbiakat fűzte hozzá a vinyl megjelenéshez:
„Alapvetően a zene jellegét tekintve semmiképp sem akartunk egy műanyag, túl modern hatású megszólalást kapni már a CD maszternél sem. Azt akartuk, hogy az élő zene érzete domináljon, átjöjjenek azok az érzelmek, amiket rejtenek a dalok és szónikusan úgy üssön, ahogy azt manapság elvárják a hallgatók. A vinyl megjelenéshez készült maszterrel pedig egy még részletesebb formában hallhatjátok a korongot, mint eddig!”

Majd Sean Zatorsky (énekes, dalszövegíró) folytatta:
„Rendkívül örülök, hogy a kiadónk lehetővé tette, hogy a „Cruelty And Corruption” vinylen is megjelenhet! Elképesztő belegondolni, hogy mennyi minden történt az elmúlt 2 évben, mióta összeálltunk Gergővel. Számos hátráltató tényező és tragédia után véghez vittük a lemezmegjelenést kétféle CD kiadásban és most jön egy káprázatos, 180 grammos arany/fekete splatter vinyl kiadás. Alig várom, hogy a kezemben tartsam és a tű alá tegyem a korongot!”

Videóüzenet:

Végül pedig Hájer Gergő (gitáros, dalszerző) tette hozzá:

„Elképesztő, hogy mennyi szeretetet és támogatást kaptunk a lemezmegjelenés óta, mind a hallgatóság, mind pedig a szakma felől, világszerte. Nélkületek nem jöhetne most létre ez a vinyl megjelenés! A bakelitnyomáshoz készült új maszter fantasztikus! Még mélyebbre kalauzol titeket a részletekbe, őszintén ajánlom mindenkinek.”

Dagoba – Videó Neo-Tokióból

Sunfall címmel mutatta be új szöveges videóját a modern vonalas industrial / death metalos francia Dagoba. A videóban olyan jeleneteket mutatnak be, amelyek jeleneteket mutat be, amelyek közvetlenül Neo-Tokióból, vagyis a Szárnyas Fejvadász (Blade Runner) című mozifilm 2019-es Los Angeleséből származnak. A zenekar február 18-án By Night címmel adta ki legutóbbi albumát, melynek ez a videó a negyedik kisfilmje.

Dagoba – Itt van az új albumuk

By Night címmel február 18-án jelent meg a modern vonalas industrial / death metalos francia Dagoba új lemeze. A lemez mellé City Lights dalukra új videó is érkezett.

A teljes lemez itt hallgatható végig.

Dagoba – On The Run – új videó

Február 18-án By Night címmel érkezik a modern industrial / death metalos vonalas francia Dagoba új lemeze. Lemezük harmadik videójaként a napokban kézzé tette On The Run nézhető meg.

Dagoba – The Hunt – Új videó

The Hunt címmel mutatta be új single-dalát és annak sci-fi szerű, futurisztikus videóját a modern industrial / death metalos Dagoba. A banda nemrégiben csatlakozott a  Napalm Records-hoz, így remélhetőleg hamarosan egy új nagylemezt is kapunk tőlük.

A The Hunt az eddig a legnagyobb videoprodukciónk és a végeredmény még várakozásainkat is felülmúlta. Mivel nagy rajongói vagyunk a Blade Runner, a Drive és az Akira-nak, nagyon izgalmas volt látni ezen hatások keveredését a sajáti videóinkban. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a The Hunt minden támogatójának, akik segítettek nekünk életre kelteni ezt az ambiciózus videoprojektet. Nélkülük a videó nem lett volna olyan mozis, mint jelenleg. KÖSZÖNJÜK!” – mondták új videójuk kapcsán.

Dagoba – friss dal


Nemrégiben már értesülhettetek, hogy idén, pontosabban augusztus 25-én új lemezt jelentet meg az industrial-groove metalos francia Dagoba. A Black Nova felvételei Shawter, a banda frontemberének saját stúdiójában zajottak, a keverést és maszterelést Jacob Hansen végezte, míg a borító Seth Siro Anton (Septicflesh) munkája.


Az alábbi lejátszóban most meghallgatható az Inner Sun című első dal, az előző lemez kritikáját pedig itt olvashatjátok.

http://www.youtube.com/watch?v=pSfJ8DZs6qU&


Dagoba – nyáron új album

Az idén 20 éves francia modern industrial/death metalos Dagoba augusztus 25-én Black Nova címmel jelenteti mg hetedik nagylemezét, a Century Media Records gondoz.
 
A Black Nova egy „dinamikával, durva riffekkel, agresszív üvöltésekkel és fertőzően dallamos refrénekkel gazdagon felszerelt, masszív album„. A lemezborítótját nem más, mint a SepticFlesh frontembere, Seth Siro Anton tervezte. 
 

Gothica 2015

A Moonspell egyike a régi kedvenceimnek. A Fernando Ribeiro vezette portugál csapat anno az Irreligius albumával nyert meg magának, bár számomra azóta nem sikerült annáál jobbat készíteniük, bár a friss lemezük elég jól sikerült. De ne szaladjunk ennyire előre. A Hammer Concerts a turnét felhízlalva néhány hazai csapattal elhozta a Gothica 2015-öt. Az új anyaggal […]

Tovább »

Dagoba – Tales of the Black Dawn – 2015

A francia Dagobával eddig egyszer találkoztam egy régi hangpróbánkon. Akkor a Poseidon mérettetettt meg változó sikerrel. Az biztos, hogy volt azon a lemezen egy-két igen eltalált dal, ami legalább annyira elég volt, hogy a banda neve belevésődjön a buksimba. A 2013-as Post Mortem Nihil Est engem elkerült, de az idei Tales of the Black Dawn […]

Tovább »
12