Tag: Fostartály

A luzitán farkasgóttól a brazil dzsungelmetalig

3. nap Kicsit későn értem le a harmadik napon, ami egyben azt is eredményezte, hogy a Red Swampről sikerült jól lecsúsznom (pedig érdekeltek volna nagyon, pláne úgy, hogy a stoner/doom/sludge/southern vonal finoman szólva se volt túltolva a fesztiválon; jól jött volna kicsit több ilyen stílusú zenekar). Így az első, akiket hallottam aznap, a Nevergreen volt. […]

Fostartály – Return of the Jani lemezmegjelenés

“Jövő hét csütörtökön, azaz június 26-án, János napon jelenik meg a Fostartály következő lemeze Return of the Jani címmel és ingyen letölthető lesz a zenekar bandcamp oldaláról. A 27 perces és 20 számos anyag a minőségi grindcore pusztítás mellett kísérletező jelleggel is bír, hiszen lesz rajta akusztikus gitár, női vokál, tiszta ének, breakdown és tört ritmus, valamint a megszokottnál jóval igényesebb szövegek is. A minőségre sem lehet majd panasz, hiszen a felvétel és a keverés a szegedi Black Hole Sound stúdióban történt Vári Gábor vezénylésével (aki egyébként egy rövidke vendégszereplést is vállalt), továbbá a borítót is egy szakmailag ismert és elismert grafikusra bíztuk, de ő nem adta a nevét a projecthez. A megjelenéssel kapcsolatos friss híreket és információkat a zenekar facebook oldalán, illetve a hozzá kapcsolódó eventen követhetitek figyelemmel.”

_ELVALASZTO_

1. Return of the Jani
2. Szar bandák
3. Hugyosüveg
4. Szang
5. Űrgyűrűfütty
6. Vári Gábor (km. Vári Gábor)
7. Taknyos bácsi
8. Fika
9. Hamza Tímea, a körzeti nővér (km. Julcsa)
10. Bocipuki
11. Kofa
12. Kibaszott dühös dal
13. Társadalomkritikus szám
14. This Is An English Song
15. Djódjegér
16. Metallica
17. Bohócok
18. Lehugyozott egy látássérült a Burger King emeletéről
19. Szemöldöktetkó
20. A szippantóskocsi balladája

Fostartály – ünnepre új EP

A budapesti grindcore “legenda”, a Fostartály, bizonyos Mörbid Carnage, Limb for a Limb, illetve Megazetor tagok eredeti zenekara, mely olyan klasszikusokkal “örvendeztette” meg az erre fogékony “zenerajongókat”, mint a 2004-es A világ legbrutálisabb lemeze, valamint a 2008-as Öregek EP.

Alakulásuk 10 éves jubileumát ünnepelvén, örömmel tudatják veletek, hogy megjelent legfrissebb kiadványuk, az Új szám EP. Az anyag ingyen letölthető a zenekar bandcamp oldaláról, valamint meghallgatható youtube-on is. 



A lemezhez kapcsolódik az I. Nemzetközi Fostartály Közönségtalálkozó és Új szám EP Release Party, ami december 27-én, azaz János-napon lesz a budapesti Underworldben.

Fast Fest a K2 Klubban

Február 21-én kezdetét veszi a volt Kultiplextől 2 percre lévő K2 Klubban a metal koncertek arzenálja. Első alkalommal black/death/grind zenekarok pusztítanak két színpadon.

Pangea-MetalSchool Corporation bemutatja: “FAST-FEST 2009”

Helyszín: K2 Klub
Budapest IX. Üllői út 51. (Ferenc krt-tól a második kapu, I. emelet).
Jegyek: helyszínen:1200 Ft, elővételben:1000 Ft ( Metal School Budapest VI. Bajcsy-Zsilinszky út 51.)

Black Stage:
19:00-19:30 Sore Faction
19:45-20:15 Wrath of Azazel
20:30-21:00 Toscrew
21:15-21:45 Blizard
22:00-22:30 Pangea
22:45-23:15 Scorned (AT)
23:30-00:00 Megazetor
00:15-00:45 Harloch
01:00-01:30 Effrontery
01:45-től kifulladásig Kocert DVD-k: Marduk, Dimmu Borgir, Emperor

Death Stage:
20:00-20:30 My First Knife
20:45-21:15 Limb for a Limb
21:30-22:00 Fostartály
22:15-22:45 Mass Grave Synphonies
23:00-23:30 Chaos of Disorder
23:45-00:15 Harvester
00:30-01:00 Dilemma Complex
01:15-01:45 Concrete
02:00-tól kifulladásig Dj Death megb@sz mindenkit!

Jubileumi Fostartály buli!

Ezen az estén az új anyaggal büszkélkedő Fostartály zenekart fogja ünnepelni mindenki, hiszen nem rég megjelent Öregek EP – jük garantált arcbamászás lesz mindenkinek, aki meghallgatja. Kőkemény metal / grind / punk számok sorakoznak fel egymás mellett, s ezen az estén egy kis meglepetés show-val karöltve fogod megkapni őket. Továbbá olyan zenekarok fognak még talpalávalót adni, mint az izraeli űber thrash / punk Mondo Gecko, a Húsdaráló Project illetve az Another Way zenekarai. A belépő 700 forintba fog kerülni és 20 órakor van kezdés. A bulinak a Vörös Lyuk (1032 Fényes Adolf utca 28 ) fog táptalajt adni.

szeptember 20.,
szeptember 24.,