Új koncertlemezt adott ki a Batushka. Black Rituals (Liturgy in Budapest – Live 2021) című anyaguk felvételeit 2021. november 30-án, az akkori Barba Negra-ban rögzítették. A lemez tíz tételt tartalmaz az előző albumokról és kislemezekről (Carju Niebiesnyj, Hospodi, Litourgiya, „Raskol”). Ez az első limitált koncertlemez a négyből, amit tervek szerint az elkövetkezendő 2-3 évben adnak majd ki. A koncertlemez digitális, CD és kazetta formában már január 26-án kijött, a LP megjelenése március 8.
November végén hazánkba látogat a Batushka „másik” fele, a Krzysztof Drabikowski vezette Батюшка. Az Asgaardian Events és a Livesound.hu jóvoltából átélhetjük újra hogy milyen érzés lehet ortodoxnak lenni, de előtte borzongunk egyet a Norvég Uburen-el, majd vissza repülünk az első és a második világháború sodrásába a Kanonenfieber-rel
A Батюшка jelenlegi státusza „nem világos”. A két alapító, Krzysztof “Derph” Drabikowski és Bartłomiej Krysiuk között 2018 óta jogi csatározások folynak a zenekar nevének használatát illetően. Mindketten azt állították, hogy kirúgták a másikat a Batushkából, és úgy döntöttek, hogy külön folytatják az együttest. Krzysztof “Derph” Drabikowski az eredeti ciril betűs névén Батюшка, Bart pedig a kiejtés szerinti Batushka név alatt tevékenykedik tovább. Ez utóbbi idén már kétszer is koncertezett nálunk, most Krzysztof hozza el nekünk szakrális sötét liturgiáit, ami által talán fényt deríthetünk arra, hogy mi is a „különbség” a két felállás között. Tudomásom szerint, mióta Krzysztof kilépet most lép fel először újra Magyarországon, így kíváncsian várom hogy az ő Batushkája, milyen hangulatot hoz mert a másik zenekar nagyon odatette magát.
A német egyszemélyes hadsereggel, a Kanonenfieber-rel a két nagy háború frontján érezhetjük magunkat és ezt nem csak a színpad díszlete miatt, hanem a zenéjének ridegsége, és az általa ki váltott érzelmek is oda repít minket. Mint említettem az egész egy Noise nevű multi-instrumentalista csinálja, aki csak koncertjeire duzzad zenekarrá „hadseregét”. Nemrég napvilágot látott decemberben érkező új EP-jének a beharangozója, ezt itt tudjátok megnézni.
A norvég Uburen eredetileg 2006-ban alapult Skyggegjemse néven, ezt túl nehéznek találták ezért 2010-ben átnevezték magukat. Legelső albumukat 2014-ben adták ki azóta 3 album jelent meg a legutóbbi Usurp the Throne címmel ez év elején.
Asgaardian Events & Livesound.hu bemutatja
Krzysztof Drabikowski’s Батюшка, Kanonenfieber, Uburen // European Fall 2023 Tour
2023. november 24., péntek, Budapest, Analog Music Hall
Idén már második alkalommal celebrálta nálunk sötét liturgiáit a lengyel ortodox, szakrális extrém black metalos Batushka. Bár a március 2-ai, a Hate, a Summoner’s Circle és a Paradise in Flames társaságában adott koncertjükön nem voltam jelen (sőt, a mostani szeptember 30-ai koncert egyik zenekarának koncertjén sem voltam még sosem), mégis kíváncsian vártam az aznap esti […]
Idén már második alkalommal teszi tiszteletét nálunk az ortodox, szakrális extrém black metal liturgiákat celebráló lengyel Batushka. Black Pilgrimage Tour 2023 koncertsorozatuk keretében nem kisebb zenekarok kísérik el, mint az orosz folk metalos Arkona, az orientális szimfonikus death/black metalt játszó kanadai Aeternam és a lett pagan folk harcos horda, a Varang Nord.
A BatushkaBartłomiej Krysiuk féle vonala 2023. szeptember 30-án, szombaton, a Barba Negra Blue Stage-ben celebrálja liturgikus sötétségbe burkolt dalait. Legutóbbi anyaguk a 2021-es Царю Небесный / Carju Niebiesnyj / Heavenly King címmel megjelent mini-lemezük volt, mely I. Miklós cárról, családjáról, illetve tragikus sorsukról szól. A koncerten jó néhány történelmi szálú – témájú daluk felcsendül majd, többek között a ПИСЬМО IV / PISMO IV is.
A koncertsorozat másik headline az orosz folk metalos Arkona lesz, akik nem rég adták ki új nagylemezüket Kob címmel. Lemezük koncepcióját tekintve a mélybe való alászállás hat lépcsőfokáról szól. Koncertjük során megismerhetjük „az ősi sötétség igazságát azáltal, hogy annak teljes megsemmisítésén keresztül fokozatosan belemerül az öngyilkos emberiség éjfekete valóságának világába„.
Vendégként a kanadai Aeternam érkezik majd, akik orientális death/ black, valamint folk hatású zenéjükkel az égszféráit és egyéb sötét legendákat idéznek elénk.
Az est másik vendégeként a lett származású pagan / viking folk harcos horda, a Varang Nord rója le tiszteletét a hazai rajongók előtt. Dalaik ősi öregistenekről, örömteli lakomákról, végtelen sörözésről szólnak. Vagyis tökéletes party arcok a komolyabb liturgiák beindításához.
Hivatalosa március 19-én jelenik meg a Bartłomiej Krysiuk vezette ortodox, szakrális extrém black metal liturgiákat celebráló lengyel Batushka új mini-albuma. Царю Небесный / Carju Niebiesnyj / Heavenly King címet viselő hat tételes anyaguk II. Miklós cárról, a családjáról, illetve tragikus sorsukról szól. II. Miklós az orosz birodalom utolsó cárja volt, valamint lengyel király és finn nagyherceg. 1918-ban a bolsevikok kivégezték a családjával együtt, 2000. augusztusában az orosz ortodox egyház szentté avatta II. Miklóst és családját is. A mini-lemez már most meghallgatható.
Március 19-én, ЦАРЮ НЕБЕСНЫЙ / Carju Niebiesnyj / Heavenly King címmel jelenik meg az ortodox, szakrális extrém black metal liturgiákat celebráló lengyel Batushka, a Bartłomiej Krysiuk vezette vonal új hat tételes mini-lemeze.
A mini-album II. Miklós cárról, a családjáról, illetve tragikus sorsukról szól. II. Miklós az orosz birodalom utolsó cárja volt, valamint lengyel király és finn nagyherceg. 1918-ban a bolsevikok kivégezték a családjával együtt, 2000. augusztusában az orosz ortodox egyház szentté avatta II. Miklóst és családját is.
A lemez felvezetőjeként ПИСЬМО IV / PISMO IV dalukkal ismerkedhettek meg.
Batushka – ЦАРЮ НЕБЕСНЫЙ / Carju Niebiesnyj / Heavenly King
Egy több, mint 70 perces koncertanyaggal jelentkezik az ortodox szakralitást extrém black metalt játszó lengyel Batushka. ЧЕРНАЯ ЛИТУРГИЯ / BLACK LITURGY / CZERNAYA LITURGIYA – A MONASTIC LIVE címet viselő 12 tételes koncertlemezük korlátozott CD / DVD, bakelit, valamint kazetta változatban fog megjelenni december 24-én, amiről most ИРМОС IV / IRMOS IV daluk celebrációját láthatjátok.
A koncertanyag felvételei a kolumbiai Rock al Parque Fesztiválon készültek, amely Dél-Amerika egyik legnagyobb zenei fesztiválja, ezt élőben közvetítette a zenekar.
„Mivel az élő műsorokat sorra elhalasztják a globális járvány miatt, most új és izgalmas módon élvezheti Batushka zenéjét.”
Batushka – ЧЕРНАЯ ЛИТУРГИЯ / BLACK LITURGY / CZERNAYA LITURGIYA – A MONASTIC LIVE
(Witching Hour)
1. ЗНАМЕННЫЙ РАСПИЕВ / ZNAMIENNYJ RASPIEW 2. ИРМОС / IRMOS I 3. ИРМОС / IRMOS II 4. ИРМОС / IRMOS III 5. ИРМОС / IRMOS IV 6. ИРМОС / IRMOS V 7. УТРЕНЯ / UTRENIA 8. ПЕРВЫЙ ЧАС / PIERWYJ CZAS 9. ТРЕТИЙ ЧАС / TRETIJ CZAS 10. ВЕЧЕРНЯ / WIECZERNIA 11. ПОВЕЧЕРЙЕ / POWIECZERJE 12. ЛИТУРГИЯ / LITURGIYA
Az egyfajta jogi belviszály közepén álló lengyel Batushka Bartłomiej Krysiuk féle vonal augusztus első napjaiban adta ki új öt számos,valamivel több mint harmincperces Раскол / Raskol EP-jét. Az ortodox szakralitást extrém black metalt celebráló zenekar alapítója, Krzysztof “Derph” Drabikowski és az énekes, Bartłomiej Krysiuk között 2018 végén jelenleg is jogi viták alakultak ki a zenekar nevének használatát illetően, amik még a mai […]
Раскол / Raskol címmel a mai nap jelent meg az ortodox szakralitást extrém black metalt játszó lengyel Batushka Bartłomiej Krysiuk vezette vonalának új öt tételes EP-je.
Раскол / Raskol címmel augusztus 7-én jelenik meg a lengyel BatushkaBartłomiej Krysiuk féle vonalának új öt tételes EP-je. Korábbi két előzetesük után máris itt van a Ирмос IV / Irmos IV videója.