Tavaly volt 30 éves a Necropsia. Ezt igazán jól meg is ünnepelték a szokásos év végi debreceni Tankcsapda koncerteken, két egymást követő napon. Az ott készült felvételeket egyesével, hetente osztja meg a zenekar a YouTube csatornáján.
Kilenc klasszikus dal a koncertekről a megújult bandától Pityesszel a mikrofonnál. Hétfőnként egy rövid előzetessel vezetik fel a csütörtökönként bemutatásra kerülő számokat. A teaserekben már láthattok interjúrészleteket is, amik az időközben gőzerővel készülő dokumentumfilmben szerepelnek majd. Tartsatok velük, iratkozzatok fel a YouTube csatornára! Mi kicsit lemaradtunk, így most az első két dalt egyszerre mutatjuk meg:
Pityeszt nem kell bemutatni. Nyughatatlan és most egy új csapat, a Sonic Bear Punch élén láthatjátok. Az új formációbanPityesz mellet Nagy „Lui” Lajos gitáros, Virág „Ales” Zoltán basszusgitáros (ex-Necropsia, ex-Mangod) és Rozgonyi Tamás Márk dobos (MWS) sorakozott fel.Itt a bemutatkozó posztjuk, amiből minden lényeges infót megtudhattok a hammerworld.hu-n debütáló dalról:
„Sok szeretettel osztjuk meg Veletek az augusztus 18-án este 7 órakor debütáló dalunk/klippünk a Wonderland werkgalériáját. Kellemes szórakozást kívánunk a forgatás pillanatkèpeihez! Nagyon köszönjük Mindenkinek, aki segített abban, hogy ez a dal ès a videóklip lètrejöhessen:
– A zseniális fotókèrt Varga Csabi barátunknak hatalmas köszönet ès hála! – A klip felvèteleit Adamcsik Tamás (Sonic Visual kft.) rögzítette! – Special guest: Takács József „Jozzy”! – A klip helyszínèt a Kozári Utazó Vidámpark biztosította! – A dal keverèsèt, masterelèsèt Balogh Róbert vègezte! – A klip helyszínère való lejutást a „Fish busszal” Binges Zsoltnak köszönjük! – A zenekar hivatalos logóját pedig köszönjük a True Solution Tattoo-nak!
Igazából vasárnap, gyermeknapon lett volna igazán aktuális a Pityesz és Scmoll Norbert által írt és előadott, valamint Ales (ex-Necropsia) által klipesített dal, ami még véletlenül sem metal, de rocknak azért simán nevezhető.
Szóval az urak a DIY jegyében csináltak egy ABC-s gyerekdalt, amit fogadjatok afféle utó-gyermeknapi ajándékként (mutassátok meg a kölköknek vagy váljatok azzá míg nézitek).
A Jozzy és Kozy alkotta Toxic Twins Project új dala május 14-én, pénteken érkezik. Az új dal címe Forked up, amihez ismét Horváth István Pityesz adta a hangját, illetve Budai Béla dobolta fel a groove-okat.
„A Forked Up alapjait, a szöveget és az énektémát 2016-ban írtam, és Kozy javaslatai alapján nyerte el végső formáját.” – mesélte Jozzy. „A dal az emberiség végtelen és végzetes telhetetlenségéről és önzéséről szól, arról, hogy önmagát és a természetet is semmibe véve hajhássza önző vágyait, de végeredményben minden valószínűség szerint végül saját magát is felemészti majd, ha így folytatja. Pityesszel a Megközelíthetetlen című dalunkon már dolgoztunk együtt és úgy gondoltuk, hogy a könyörtelen hangja brutálisan passzolna ezekhez a hard core-os témákhoz. Béla pedig úgy jött a képbe, hogy a Hellfreaks zenekarban egyébként is együtt zenélünk, imádjuk, ahogyan csépeli a bőröket, ebben a műfajban pedig különösen otthon érzi magát, így hát megkértem, hogy a meglévő dobtémákat turbózza fel a szája íze szerint, és ezt pompásan abszolválta is. A dalban kivételesen én is hallatom a hangomat a refrénekben.
A klipről annyit mondanék, hogy a „ketrecharc” szerű jelenetek ötletét Pityesz vetette fel, amikor nálam járt az énekfelvételek során, látván a trambulint meg a hozzávaló Takács falkát. Ez alapján kezdtem el gondolkodni azon, hogy milyen módon lehetne összerakni a koncepciót úgy, hogy a rendelkezésemre álló eszközállomány, gyerekállomány és pár ötlet elegyéből valami értelmes süljön ki. Számomra mindenképpen kedves végeredmény született , de persze én elfogult vagyok, viszont remélem, hogy másnak is szórakoztató élményt tud nyújtani az elgondolkodtatás mellett. A felvételek munkálatai részben Kozynál, részben nálam zajlottak, illetve a keverést és a masterelést én követtem el.„
Jozzy, a The Hellfreaks és a Ghymes zenekarok gitárosa, aki korábban a Leander Rising és a Fonogram-díjas Wendigo zenekarokban játszott, hamarosan egy új projekttel jelentkezik, Toxic Twins néven. Az új zenei projektet, Kozyval az egykori Wendigo zenekar fő dalszerzőjével és gitárosával hívta életre.
„Kozyval 2010-ig a Wendigozenekarban zenéltünk együtt, és a karantén alatt kezdtünk újra együtt dolgozni. A projekt mottója: Poisoned by music, ami arra utal, hogy a zene mennyire fontos szerepet tölt be mindkettőnk életében, és valójában ennek is köszönhető, hogy újra elkezdtünk együtt dolgozni.
A Toxic Twins alapvetően két zeneszerző és multiinstrumentalista tagból áll, és a dalainkhoz olyan hazai énekeseket hívunk meg, akiknek a hangja és egyénisége az adott dalhoz a legjobban passzol, illetve akiknek a pályafutását, tehetségét csodáljuk, és akikkel szívesen dolgoznánk együtt akár egy, akár több dal erejéig. Alapvetően a gitáros műfajok különböző válfajai fognak megjelenni az egyes dalokban, az egészen masszív horzsolástól, a dallamosabb dalokig. Az első, Megközelíthetetlen című dalunk megjelenését január 31-re tervezzük, amelyet aztán az év folyamán még 4-5 dal fog követni különböző énekesek bevonásával.
Az első dal frontembere, a többek között a Neck Sprain-ből és a FreshFabrik-ból ismert Horváth István „Pityesz”. A dalhoz klip is készült, és ugyanígy a többi dal is vizuális tartalommal együtt fog világot látni.” – foglalta össze Jozzy a lényeges infókat.
A S.O.O.T. zenekar Second Opportunity Or Trouble c. albuma előbb június 2-án a YouTube-on debütált, majd a stream szolgáltatóknál (Spotify, Itunes, Deezer, stb.) vált elérhetővé digitális formátumban. Most pedig örömmel jelentjük be, hogy végre fizikai formában is megvalósult.
A jacket tokban rejtőzködő korongról érdemes tudni, hogy a közreműködők között találjuk Besnyő Gabriellát (Nova Prospect), Horváth Istvánt, azaz Pityeszt (ex-Fresh Fabrik, ex-Neck Sprain, stb.), Budai Pétert (Aebsence), Komáromi Gergelyt (ex-Omega Diatribe) és gitáron Michelle A. Julyan-t (MJ&CO).
A Besnyő Gabi (Nova Prospect) közreműködésével készült BánaToska c. dalra forgatott klip nemrég jelent meg:
A tíz dalos lemezt az adam.kollar23@gmail.com címen 1 100 Ft+ pkg ellenében rendelhetitek meg.
További hír, hogy a banda keresi állandó énekesét, akinek jelentkezését szintén a fenti címen várják.
2020. 06. 02-án a S.O.O.T. zenekar YouTube csatornáján debütált teljes egészében a többek között Besnyő Gabriella (Nova Prospect), Budai Péter (Aebsence), Horváth „Pityesz” István (ex-FreshFabrik, ex-Neck Sprain), Komáromi Gergely (ex-Omega Diatribe) és Michelle A. Julyan (MJ&CO) közreműködésével készült új – immár a második – albuma, a tíz dalt tartalmazó Second Opportunity Or Trouble.
A tervek szerint az album hamarosan fizikai formában is elérhető lesz, amiről idejében hírt adunk majd.
Dallista:
BánaToska feat. Besnyő Gabriella
Bátorságpróba feat. Gubis Dávid
Szelídits meg Mindent feat. Horváth István
Rubicon feat. Budai Petur
Omni-Light feat. Kollár Mátyás
Beleremeg az éj feat. Horváth István
Luminous Morning feat. Komáromi Gergely and Michelle A. Julyan
Mit kell tudni a S.O.O.T. (Stay Out Of This) zenekarról? Röviden ez egy fura képződmény. Adott az egész mögött álló Kollár Ádám gitáros, akinek a fejéből kipattant az egész, egy korábbi, hasonló alapokon működő projektje (QvA) kvázi folytatásaként. Ádám mellé érkezett Szűcs Gergely dobos és stúdiós guru, valamint a felvételeken bőgős poszton Gilián Péter akit […]
– Kezdjük talán ott, hogy elmesélitek hogyan is zárult a gerilla könyvkiadás a Rex Brown életrajz esetében? Pityesz: “Max”imálisan elégedettek lehetünk szerintem, hiszen egy olyan tervet szerettünk volna megvalósítani, amely eddig nem volt jellemző könykiadás szempontjából. Sajnos, látható manapság, hogy mennyire közömbössé vált a világ, mennyire bizalmatlanok az emberek egymás felé, még egy olyan közösségben […]
– Először is egy rövid bemutatkozással indítsunk, ha nem gond! Kíváncsi lennék a metal gyökereitekre is. Dudich Ákos: Kezdeném is mindjárt egy durva vallomással, miszerint nekem inkább punk gyökereim vannak, mintsem metal. Pistols, Kennedys, Clash, GBH, stb. A metal a crossover révén úszott be az életembe, igaz, nem tanusítottam különösebb ellenállást. Megjegyzem, az első Pantera […]