Tag: Wackor

Wackor – Holtsáv – új videó az EP-ről

Holtsáv címmel egy új videó érkezett a 25. fennállást ünneplő alter/groove metalos Wackor. A zenekar a jeles évforduló tiszteletére újravette néhány régi dalát, melyek 99 címmel megjelenő EP-jükön fognak helyet kapni. A dal kapcsán Nagy-Miklós Péter gitáros-énekes a következőket mondta:

Elővettünk néhány számot a kilencvenes évek végéről, és elkezdtük őket felvenni újra. Egyesével hozzuk ki a dalokat, összesen négyet, és a végén elnevezzük majd az egészet 99 EP-nek. A Holtsáv abból az időből származik, amikor még magyar nyelvű szövegeink voltak. 1999-ben írtuk, de csak a 2000-ben készült demo CD-re került fel, aminek a zseniális címe nem volt más, mint Demo 2000.

Annak ellenére, hogy a szövegeink alapvetően társadalomkritikus beállítottságúak, általában nem kapcsolódnak történelmi, politikai időszakhoz, vagy konkrét eseményhez. Ez a dal a ritka kivételek egyike, de azt, hogy pontosan mi ihlette, a hallgatók fantáziájára bíznánk!

Az a fájdalmasan röhejes, hogy hiába telt el több mint húsz év a dal megírása óta, a mondanivaló semmit sem vesztett az aktualitásából. Az emberiség változatlanul önként beleül ugyanabba a hintába. Senki sem tanult semmiből az elmúlt 100 év alatt. Valószínűleg nem is fog.”

Wackor – Februárban új EP

Jövő februárban egy négyszámos EP-vel jelentkezik az idén 25. fennállást ünneplő alter/groove metalos Wackor zenekar. Az EP-ről elsőként Töredék című daluk videóját láthatjátok.

Mivel zenekarunk negyed évszázados lett, úgy gondoltuk, kedveskedünk kicsit az ős-Wackor fanoknak egy jubileumi kiadvánnyal, ami nem más, mint egy négyszámos EP a Wackor életművének korai szakaszából kiválasztott felturbózott, újra felvett nótákkal, amelyek annak idején még magyar nyelven készültek. Hatalmas élmény volt újra ezeken a témákon dolgozni és kicsit a jelenkor követelményeihez igazítani őket.

23. Hellness Hétvége Arlón

23. alkalommal kerül megrendezésre Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Ózdtól néhány kilométerre található Arlón a Hellness Hétvége. Az igazán nagy múltra visszatekintő rendezvény talán az egyik legjobb, de mindenképp a legzúzósabb kisfesztivál az országban.

A szervezők idén se fukarkodnak a jóféle zúzdával, de a punk rockerek, a thrash imádók, és a dallamos metalért rajongók sem fognak csalódni, ha augusztus harmadik hétvégéjét a festői szépségű Suvadás Ligetben tervezik eltölteni. Nézzük akkor a fellépőket!

Augusztus 17-én, pénteken a Black Rose, a Samas, az At Night Fly, az Archaic, a Wackor, a DivideD, a Kalapács, és a Highland Bastard várja fesztiválozókat, másnap pedig az Echonald, a Zord, a Beyond, a Mytra, a Christian Epidemic, a Remorse Old, és az Auróra lesz felelős a jó hangulatért.

A belépő és a két napos bérlet ára roppant baráti. A napijegy 2250 forint lesz, a kétnapos bérletért pedig mindösszesen 3000 forintot kell majd fizetni. A határon túlról érkező rockbarátok féláron bulizhatnak Arlón, tehát nekik a kétnapos mulatság csak 1500 forintba fog majd kerülni.

23. Arló Hellness Hétvége
Rock, barátolás, pancsi két napig 😉

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/1599198870164035/

Wackor – all-star video



A fehérvári Wackor ugyan egy ideje nem jelentkezett friss lemezzel, de a legutóbbi anyaguk, a Dramatically Different fizikai formában is megszerezhető végre, így ennek örömére a Face 2 Face című tételhez készült egy cseppert sem hagyományos klip.
Ebben sokan vállaltak szerepet a hazai undergroundból, amiről a Lángoló Gitárok oldalon debütáló videó melletti interjúból többet is megtudhattok.


Ørdøg interjú

– Miki, elsőként arról kérdeznélek, hogyan kerültél képbe az Ørdøg-nél és az is érdekel, hogy mi volt az, ami miatt elfogadtad a felkérést, hogy csatlakozz? – Egy karton Puffin lekvár minden koncert után. Kizárólag azért csinálom. Meg a csajok miatt. Csak a Puffin ad erőt és mindent lebíró akaratot. A csajokhoz meg kellenek ezek az […]

Ørdøg – lemezinfók

A banda új lemezéhez készült két klipjét már bemutattuk, de most összeszedjük a lemezzel kapcsolatos fontos tudnivalókat:

2017. február 3-án, az EDGE Records gondozásában, a HammerWorld magazin mellékleteként jelenik meg a bemutatkozó anyagával 2015-ben a HangSúly Metal Awards szakmai és a Kettőnégy közönségszavazáson is az “év lemeze” címét elnyerő Ørdøg új albuma, a Sötétanyag.
A harminchat perc hosszú lemezen, melynek zenei rendezője Varga Zoltán, kilenc dal található, a zeneszerzésben és a felvételekben pedig a négy alapító (Szűcs Péter dobos, Mahboubi Salim basszusgitáros, Szentpéteri Zsolt gitáros és Vörös András énekes) mellett teljes értékű tagként vett részt a Wackor énekes-gitárosa, Nagy-Miklós Péter is.

A Sötétanyag fizikai formában CD-n a Hammerworld magazin februári számának mellékleteként az újságárusoknál, digipak CD formátumban a lemezboltokban, illetve bakelit LP-verzióban limitált darabszámban a zenekar webshopjában (popshop.hu/ordog) szerezhető be, online pedig elérhető lesz az összes ismert platformon (Spotify, Deezer, iTunes, YouTube stb.).

A hivatalos megjelenés előtti héten exkluzív Spotify premier a hammerworld.hu weboldalon, részletekért figyeljétek a HammerWorld magazin Facebook oldalát!

Előrendelés

Ørdøg: Sötétanyag digipak cd:
popshop.hu/ordog/4490-sotetanyag-cd-digipak-.html

Ørdøg: Sötétanyag limitált bakelit:
popshop.hu/ordog/4491-sotetanyag-lp-limitalt-bakelit.html

Ørdøg: Sötétanyag limitált box:
popshop.hu/ordog/4492-sotetanyag-szuperpakk-.html

Vörös András, énekes a lemezről…:

“Aki eddig hallotta, mind azt mondta, hogy jobb, mint az első lemez. Igaz, aki eddig hallotta, az mind családtag vagy közeli barát volt, de reméljük a Sötétanyag a nagyközönség próbáját is kiállja. Az mindenesetre biztos, hogy a korábbi dalok egy évek kihagyása után újra egymásra talált társaság első lépései voltak, ezeket pedig már egy újra összecsiszolódott, “edzésben lévő” zenekar írta úgy, hogy igyekezzen szintet lépni és tágítani a határait. Jó esetben ez meg is hallatszik a végeredményen.”

… valamint az előzetes videoklipekről:

“Annyira szeretjük mindegyiket, hogy nehéz volt eldönteni, melyikhez készüljön valamilyen videó is. Végül a lemezzáró “stadionrockos” Sátántangó, a “kis magyar abszurd” becenévre hallgató Államtitkár és a lemez egyik legjobb refrénjét adó Fényhozó (senki) kapott képanyagot első körben, és ezek azok, amiket már a teljes lemez megjelenése előtt sorban megmutattunk és megmutatunk. Érdekesség még, hogy bár egyáltalán nem volt célunk direkt rádióbarát dalt írni, a refrénjében gyerekkórussal megtámogatott Keringő elhangzott a Petőfi rádióban is, holott se nem lassú, se nem akusztikus, mégis átment a szűrőn a torzított gitárjai ellenére. Örülünk neki.”

A zenekar március harmadikán a Dürer Kertben tartja lemezbemutató koncertjét, melyre jegyek elővételes áron (1500 Ft) már kaphatóak a tixa hálózatában, valamint a helyszínen.

Jegyvásárlás: tixa.hu/ordog_durerkert

FEZEN 2016 – Ahogy én láttam II.

3. nap: Szélfútta élmények Az első két nap nem kellett az időjárásfelelőst kirúgnunk, mivel tökéletes volt az idő egy kis fesztiválozáshoz. Ám hogy véletlenül se legyen minden olyan tökéletes, a FEZEN harmadik napjára jókora viharos széllökés fenyegetette a programokat, ill. a fesztiválozók boldogságát. Aznap legelőször a Within Temptation dedikálásra akartunk benézni, ám csak a legvégére […]

Wackor – Dramatically Different – 2013

Ez rendesen meglepett! Na nem az, hogy baromi jó lett az új Wackor. Hanem, hogy egyáltalán megjelent. Szinte derült égből villámcsapásként érkezett a hír, hogy közeleg. Aztán 2013. december 14-én befutott. Némi késéssel ugyan, ha azt vesszük alapul, hogy az előző, általam is megkritizált Uncommon Ground 2008 Mikulásán látott napvilágot. No de tudjuk: jó munkához […]

Wackor – letölthető a teljes életmű

A fehérvári Wackor zenekar Facebook üzenetben tudatta, hogy a friss lemeze mellett minden eddigi anyaguk beszerezhető a Bandcamp oldalukról:

“A mai naptól a teljes Wackor diszkográfia online letölthető a zenekar Bandcamp oldaláról “BUY NOW – name your price” címszó alatt.
A dolog becsületkasszás, ha ingyenesen akarod letölteni, akkor írj be egy nullát a ‘name your price’ után.
Semmi sincs rád erőltetve de X > 0 esetén direktben támogatod a bandát.”

Dramatically Different by WACKOR

Végre itt a hármas Wackor

Vadkörtéékről is jó régen hallhatott a nagyérdemű! De most szinte derült égből villámcsapásként előrukkoltak harmadik nagylemezükkel, mely a Dramatically Different címet kapta a keresztségben. Amit nem kell szó szerint érteni, nem játszanak drámaian más zenét, mint eddig. Maradtak a jófajta Wackor-metalnál! Az album lejátszási listán meghallgatható a legnagyobb videomegosztó oldalon, de hamarosan ingyenesen letölthető lesz a banda felületeiről. És CD megjelenés is várható. A lemezbemutató koncertet pedig január 11-én fogják tartani a Kék Yukban.

12
Tool, Brass Against
május 24.