Új frontember a Malediction élén

2008 végén végre napvilágot látott a komlói/pécsi death metal csapat bemutatkozó albuma. A Reductio ad Absurdum című anyag pozitív visszhangot váltott ki underground körökben itthon és külföldön egyaránt, az azóta eltelt eseményeket így foglalta össze a zenekar: „ A hosszú vajúdás árán megszületett CD után néhány tagcsere nehezítette, hogy komolyabban megtámogassuk a lemezt koncertekkel. Az albumon szereplő egyik gitáros, Péter Zoli és az alapító, majd pár év kihagyás után a lemezre visszatérő énekes Terdik Zoli is kilépett külföldi munkavállalás miatt. A gitárosi posztra szerencsére hamar sikerült megtalálni a megfelelő utódot, így kisegítő énekessel, illetve a néha beugró Terdik Zoli segítségével azért volt néhány buli a brazil Imperious Malevolence, az argentín Inferi társaságában itthon és Horvátországban, többek között játszottunk még a pécsi Rockmaratonon és Debrecenben a Full of Anger fesztiválon is. A 2009-es év végére sikerült a frontemberi posztra is méltó embert találni Lőcsey Csaba (ex-Naked Forest, Diabolic Force) személyében, úgyhogy remélhetőleg most már semmi sem állhat az útunkba. Februárban a lengyel Demogorgon-nal megyünk egy kisebb kört, de már a további élő akciók is szervezés alatt vannak.”

Sunnata Sunnata
május 13.
SzegeDEATH fest. 7. SzegeDEATH fest. 7.
május 16.