Tag: Adagio

Adagio – készen vannak az új dalok

Az Adagio zenekar elkészült új „Archangels in Black” címre keresztelt lemezének megírásával. Az albumon kilenc dal lesz majd hallható, plusz a Japán kiadásra egy bonusz szerzemény is felkerül majd. A csapat szerint az új dalok nagyszerű egyensúlyt mutatnak a dallamos metal zene és az extrém metal zene között. Vagyis az  ‘Underworld’ lemez egy brutálisabb folytatására számíthatunk. A lemez felvételi munkálatait októberben kezdik és várhatóan 2007 elején már a boltokba kerül a kész mű is.

Adagio

Stephan Fort gitáros a francia progresszív metal  zenekar Adagio tagja jelenleg az első szóló albumához szükséges anyagon dolgozik. A CD stílusa román, magyar és közép keleti hagyományos zene keverékéből fog összeállni. A korongon feltűnik majd néhány jól ismert vendég zenész, további információkat majd a csapat weblapján lehet olvasni.

Az Adagio közös koncertet fog adni a korábbi  LED ZEPPELIN frontember Robert Plant-al márciuson 24-én Tunéziában az International Mediterranean Guitar Festival részeként. A koncert a csapat Dominate turnéjának az első állomása lesz.

Az Adagio új albuma „Dominate” címmel december 16-án jelent meg Japánban Avalon/Marquee Records gondozásában. A CD produceri feladatait Stephan Fort és Kevin Codfert vállalták magukra , a keverést a  House of Audio Stúdióban  Németországban Dennis Ward készítette.

A korongon mutatkozik be a csapat új énekese Gus Monsanto

Adagio „professzionális különbségek” miatt 2004 júliusában vált meg korábbi énekesétől David Readman (PINK CREAM 69)

Adagio

A francia progresszív metal csapat Adagio „Dominate” címmel jelenteti meg új lemezét. A lemez produceri munkáit Stephan Forté
és Kevin Codfert végezték. A keverés a németországi House of Audio Stúdióban Dennis Ward irányításával készült.

„Dominate” tracklist:

01. Fire Forever
02. Arcanas Tenebrae/Dominate
03. Terror Jungle
04. Children of the Dead Lake
05. R’Lyeh the Dead
06. The Darkitecht
07. Kissing the Crow
08. Fame
09. Undying (Japanese bonus track)

A lemezen mutatkozik be a csapat új frontembere Gus Monsanto.

Adagio – Sanctus Ignis – 2001

Hát szóval miután megírtam az Underworld kritikáját, úgy éreztem, igazságtalan lennék a zenekarral, ha ennek a gyöngyszemnek a kritikáját kihagynám, tehát elemezzük picit a Sanctus Ignis-t. Mint azt már az Underworld-nél is említettem, az Adagio volt Európa válasza a Symphony X-re. Aki ismeri az amerikai szimfónikus-power-prog királyokat, nyugodtan be is szerezheti magának az Adagio eddigi […]

Tovább »

Adagio – Underworld – 2003

Amikor 2001-ben egy új zenekar debütált egy „Sanctus Ignis” című albummal, biztos voltam benne, hogy találtam valamit, amit esetleg rajtuk kívül csak a Symphony X-nél hallhattam. Sokan úgy is emlegették a bandát, mint „Európa válasza a Symphony X-re”. Hát igen ez szimfónikus progresszív metal, klasszikus ízekkel megfűszerezve. Amikor végighallgattam a 2001-es albumot, rögtön azt ordítottam […]

Tovább »
Palaye Royale Palaye Royale
május 29.
Sting Sting
május 30.