A ’90-es évek vége, 2000-es évek eleje, méltán nevezhető a nu-metal zenitjének. Sorra tűntek fel a jobbnál jobb zenekarok, melyek jobb híján bekerültek ebbe a skatulyába. Erre a sorsra jutott a Deftones is, annak ellenére, hogy a zenekar 1988 óta létezett, és merőben más irányt képviseltek, mint a többiek. Bár néhány hatás egyértelműen érezhető volt […]
Mi, akik a metal zenét szeretjük, rendkívül szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mivel a mindennapok során igazi zenészekkel, művészekkel kerülhetünk kapcsolatba, bármelyik lemezt is vesszük le a polcról, és helyezzük be a lejátszóba. A hard rock-tól, a thrash-en át a legsötétebb black metal-ig a jobbnál jobb zenekarok kiadványainak olyan széles spektruma áll ma már rendelkezésünkre, hogy bizonyára […]
Chino Moreno énekes már 2017-ben elhintette, hogy készül a Deftones kilencedik albuma. A várakozásnak most vége, az idő úgy látszik eljött. A banda új lemeze szeptember 25-én, Ohms címmel fog megjelenni, amiről második előzetesként Genesis videójuk nézhető meg.
Szeptember 25-én, Ohms címmel fog megjelenni a Chino Moreno énekes vezette Deftones kilencedik stúdió albuma. A 10 tételes lemezről elsőként címadó daluk videóját nézhetitek meg.
Deftones – Ohms
(Reprise Records)
1. Genesis 2. Ceremony 3. Urantia 4. Error 5. The Spell Of Mathematics 6. Pompeji 7. This Link Is Dead 8. Radiant City 9. Headless 10. Ohms
A Deftones augusztus 24-én, a jelenleg is zajló Gore Tour-néja keretében a Los Angeles-i Greek Theater-ben adott nagyszabású koncert, amit most teljes egészében végig nézhetsz.
http://www.youtube.com/watch?v=iG1oH-ikHAA&
Deftones Setlist:
1) Rocket Skates
2) Geometric Headdress
3) Be Quiet and Drive (Far Away)
4) Rickets
5) Diamond Eyes
6) Rosemary
7) Swerve City
8) Gore
9) Kimdracula
10) Digital Bath
11) Prince
12) (L)MIRL
13) Knife Prty
14) Change (In the House of Flies)
15) Passenger Encore:
16) My Own Summer (Shove It)
17) Headup Encore 2:
18) Bored (with Prince’s Purple Rain intro)
19) Engine No. 9 (with Cypress Hill’s How I… more )
A 2012-es Koi No Yokan lemezével olyat alkotott a Deftones, ami egyszeri és megismételhetetlen. Sokan eddigi pályafutásuk csúcsalkotásának tartják, nálam holtversenyben áll a White Pony-val. Valószínűleg ők is érezték, hogy következő nekifutásra valamit változtatni kell a formulán, hisz az előző két korong irányvonalából (a Diamond Eyes is a Koi… stílusában/szellemiségében fogant) már kihozták a […]
A többszörös platinalemezes és Grammy-nyertes Deftones legfrissebb albumára már nem kell sokáig várni: a ‘GORE‘ ugyanis április 8-án kerül a boltokba – jelentette be a napokban a zenekar. A legnagyobb rajongók örömére pedig a korong már előrendelhető. Ráadásul azoknak, akik már most lestoppolnak maguknak egyet az új kiadványból, lehetőségük lesz belehallgatni a CD első dalába, a ‘Prayers/Triangels’ címűbe.
“Úgy érzem, hogy minden nagyképűséget mellőzve azt mondhatom, hogy ez az egyik legjobb lemezünk. Nem állítom persze, hogy a legeslegjobb, de abban biztos vagyok, hogy a dobogón van” – nyilatkozta Chino Moreno, a zenekar énekese.
_ELVALASZTO_
Tavasszal, még a megjelenés előtt a csapat a tervek szerint egy hosszú turnéra indul. Útjuk során pedig olyan legendás fesztiválokat is érintenek majd, mint a Rock AM Ring, vagy éppen a Download Festival, sőt a Wembley Arénában is tiszteletüket teszik a nyáron.
A legnagyobb gyűjtőknek pedig itt van még egy jó hír, hiszen a ‘GORE‘ nem csak CD-n, hanem bakeliten is kapható lesz! Így még szebben mutathat majd a polcokon.
A Chino Moreno (Deftones, Palms) és Shaun Lopez (Far) nnevével fémjelzett ††† (Crosses) zenekar két EP után 2014 februárjában jelentkezik bemutatkozó lemezével. Az albumra mindkét korábbi EP (a 2011-es “†” és a 2012-es “††“) dalai mellett öt új szerzemény kap helyet.
A csapat első kislemeze a The Epilogue november 11-től elérhető az iTunes-on.
Most a Bitches Brew c. dalhoz készített videóval enyhítik a várakozás “kínjait”.
“A látvány a kezdetektől fogva fontos része volt a ††† (Crosses)-nak, így az első videónkkal is ezt a trendet akartuk folytatni.” nyilatkozta Lopez a Rolling Stone-nak.
The Epilogue a címe annak az új kislemeznek, amivel Chino Moreno (Deftones) Shaun Lopez (Far) és Chuck Doom projektje, a ††† (Crosses) jelentkezett.
A dal a két EP után november 26-án érkező első album felvezetője, amit a Sumerian Records hoz ki.
A Deftones legutóbbi Koi No Yokancímű lemezének egyik dalára, a Romantic Dreams-re készített klipet a deszkás Jason Park és Brett Novak (utóbbi rendező is).