Siege Perilous – EP a fantasy irodalom rajongóinak

A denveri power metalos Siege Perilous újból fellobbantotta az epikus történetmesélés lángját. A banda augusztus 24-én Creation’s Call címmel adja ki új EP-jét. Öt dalos kislemezüket a fantasy irodalom rajongóinak ajánlják, amiről elsőként Sons of the Verdant daluk szöveges videóját osztották meg.

Deliria – Új lemezt adtak ki

Hét év után új lemezt adott ki az atmoszférikus / post-black metalos amerikai DeliriaPhantasm című lemezük május 3-án jelent meg az alábbi közleménnyel kísérve:

Nagyon izgatottak vagyunk, hogy végre kiadhattuk a Phantasm albumot. Ezen a lemezen a sötétség és az emberi küzdelmek a központi témák, de ezúttal kissé „szellemes” megközelítésben írtuk a dalszövegeket. Az egyébként egyértelműen érezhető a kész dalokon, hogy rengeteg időt fektettünk a munkába, és minden részletet igyekeztünk tökéletesre. Kezdve a csodás lemezborítóval, át a lüktető dallamokon, egészen a lebilincselő végkifejletig, ez az album garantáltan felejthetetlen lesz minden rajongó számára!

Gods End – Pariah – új videó és EP

A Kevin Powell frontember / hangmérnök által vezetett Nyugat-Virginiai hardcore-metal banda, a Gods End május 24-én adja ki Black Chapter című új EP-jét, amire négy vadonatúj szám került fel. Közülük a Pariah kapott hivatalos videót.

A teljes EP itt érhető el.

Kick The Giant – Lemezelőzetesek

Presence címmel július 5-én jelenik a finn prog. – hard-rock zenekar, a Kick The Giant első nagylemeze. Az Inverse Records jóvoltából megjelenő lemezre nyolc dal kerül fel, melyek közül a Stop Signs és az Out Of Time videói máris megnézhetőek.

A Kick The Giant egy több mint 10 éve, 2013-ban alakult banda, de mindeddig csak egy EP-t adtak ki 2015-ben, No Boundaries címmel.

Hopkins Law – Sacrifice The Witch – új videó

Az amerikai deathrock / doom / post-punk metal banda, a Hopkins Law visszatér vadonatúj videoklipjével, amit Sacrifice The Witch címmel tettek közzé.

Fogadd el az okkultizmust, a réműletett és a vágyat a Hopkin Law kísérteties dallamai révén. Elveszve a spektrális varázslók birodalmában üdvözüljétek megfoghatatlan, átszellemült misztikumok lényegében.

A Hopkins Law tavaly év végén adta ki The Crimson Executioner dalának videóját. Ezt itt láthatjátok.

Évszázadokkal ezelőtt egy ördögi hóhér járta a földet. Maszkja vérszínű volt, ezért mindenki Bíbor hóhérként ismerte. Boszorkányokra vadászott és a zamatos, romlott lelkek bírája, hóhérja volt.

Kahani – Vengeance – bemutatkozó videó

Az amerikai metalcore/deathcore Kahani a napokban mutatta be Vengeance című dalának videóját. A trió nehéz riffehez indiai zenei elemeket, illetve történeteket ötvöz.

A Kahani (Ka-HA-Nee),  a történet hindi nyelven. Mi vagyunk a Narrátorok, és ezek a mi történeteink. Mi vagyunk a Kahani!

Alázattal tölt el minket a támogatás és a szeretet áradása kislemezünk, a Vengeance iránt. ‘A kedvességetek arra ösztönöz minket, hogy továbbra is zenéljünk, és hogy továbbra is nyomuljunk, hogy továbbra is hiteles önmagunk legyünk.

Köszönjük, hogy megnéztétek a Vengeance-t! Fantasztikusak vagytok.”

A közel egy éve kiadott debütáló daluk, a Samsara videója itt nézhető meg,

Звёздный храм – Звёздный храм (2024)

Egy időben faltam az atmoszférikus black metal anyagokat, amelyeket úgy öntött a nyakamba a túlterhelés, mint valami apadni soha nem akaró zuhanyt. Aztán természetesen jött a túlcsordulás és az unalom még akkor is, amikor egyértelműen jó lemezzel futottam össze. Meghallgattam… oké, hangulatos, de mit lehetne róla írni, amit még nem írtam? Mit lehetne elmesélni, ha […]

Tovább »

GAI 荄 – Same Old Story – klippremier

Same Old Story címmel mutatta be első videójáta metalcore / hardcore beatdown vonalán mozgó vietnámi GAI 荄 nevű csapat. A Hanoiból származó csapat meglehetősen egyedi stílusa a műfaj (új) mélységeit és magasságait adja vissza.

Houle – Tengeri black metal

A francia „tengeri” black metal horda, a Houle június 7-én a Les Acteurs de l’Ombre Productions kiadó révén jelenteti meg új lemezét Ciel Cendre et Misère Noire (Ashen Sky és Black Misery) címmel. A nyolc tételes, anya nelyvükön megszólatatott lemezüj első videójaként a Sur Les Braises Du Foyer (On the Embers of the Hearth) nézhető meg.

Summer Time Tour 2024 Summer Time Tour 2024
június 01.
Corey Taylor Corey Taylor
június 04.
Dvne Dvne
június 04.