Tag: Count Raven

Count Raven – a legenda éledezik

 Svédország talán legkeményebb doom metal őskövülete a Count Raven, mely klasszikus lemezein túl már jó ideje pihenő pályán mozog. A zenekar azonban éledezni látszik, ráadásul a rajongók nagy örömére egy új lemezen kezdett dolgozni, aminek megjelenésére már akár már ebben az évben látnak esélyt. Az utoljára 2009-ben megjelent album óta sok minden változott a banda háza táján, a főnök azonban még mindig az alapító, igazi doom fanatikus Dan Fondelius, aki mellett most a korábban élőben segítő Jens Bock dobos, valamint a Goatess basszer Samuel Cornelsen munkálkodik egy újabb, időtlen hangulatban fogant lemezen. Információt többet nem árultak el, de a formálódó új szerzeményekből már kapunk egy kis ízelítőt egy próbatermi videó formájában. Sabbath, Saint Vitus, Lord Vicar rajongók, elkezdhettek gyülekezni, mint jelenleg odakint a viharfelhők!

Hellascope – újabb ízelítő

 A vermonti hagyományőrző Hellascope 2015-ben indította útnak karrierjét, amit hosszas hallgatás után két EP-vel is megtörtek ebben az évben. A tetemesebb dalmennyiséggel rendelkező, azonban kevésbé jó minőségű From Below után itt a két dalos No Magic, amin tradicionális, stoner doom keveréket hallhattok természetesen az amerikaiak szájíze szerint. Érdemes időt pazarolni rá, mert két hangulatos tétellel tettek újabb lépést egy esetleges nagylemez felé, amit biztosan levadászok majd. A dalokat meghallgathatjátok a videómegosztón, külön-külön pedig a zenekar bandcamp oldalán. 

Lucifer’s Fall – friss lemez a fa alá

 Austrália tradícionális doom zenekara, a Lucifer’s Fall bemutatkozása még 2014-ben volt esedékes, ami után több demót és a zenekarra jellemző laza kiadványt juttattak el a rajongóknak. Most azonban megjelentették a folytatást, II: Cursed & Damned címmel. A lemezt a Nine Records gondozza és természetesen már teljes egészében meghallgatható

Serpent – mumifikált doom lemez

A világ egyik legeldugottabb, legismeretlenebb doom metal projektje a 90-es években aktivizálódott Serpent zenekar, aminek tapasztalt zenészei valahogy sosem tudták beindítani a szekeret. Az akkori Therion, Entombed, Carbonized, Deströyer 666, Benediction zenészeket mozgósító zenekart még Dan Swanö is támogatta, de olyannyira nem sikerült befutni, hogy harmadik lemezük, a Trinity elkészülte után lassan egy évtizeddel vált elérhetővé a sok csúsztatás és a zenekar szétesése miatt a Vic Recordsnak köszönhetően. A kiadvány egyértelműen olyan zenekarokkal tekinthető rokonnak, mint a Saint Vitus, a Pentagram, The Obsessed, a Count Raven és a Valhall. A klasszikus doom kedvelőinek így feltétlen tudom ajánlani a beszerzését. 

Count Raven – Storm Warning – 1990

    Manapság hallani, az egészségügyet minősítendő kifejezést, miszerint kórházba meghalni járnak az emberek. Hogy ennek mennyi a realitás értéke, mindenki döntse el maga, de tény, hogy az egészségügy még így is egy csúcsra pörgetett nagymama energiájával teszi a dolgát saját korlátai között. Főleg, ha megfigyeljük, milyen állapotok uralkodtak néhány száz évvel ezelőtt, amikor a […]

Tovább »

Goatess debütálás

 Nem sokan hallottunk még szerintem a svéd Goatess zenekarról, pedig a kertek alatt már jó ideje létezik. Nincs szó másról, mint a Lord Vicar és Count Raven zenekarok énekesének új projektjéről. Chritus Lindersont ha másról nem is, de legalább arról felismerhetjük, hogy ő a legnagyobb Ozzy klón a metal történetében. Az új projektet állítása szerint kevésbé merev struktúrák szerint építik fel, a zene szabadabb, kötetlenebb a tradicionális doom sablonoknál, több pszichedelia és elszállás jellemzi majd. A banda nevét viselő debütáló lemezt a SVART Records gondozza és a valószínűsített megjelenése július 5-e lesz. Dalok közül egyedül a King One érhető el egyenlőre.


Dalok listája:
1. Know Your Animal
2. Alpha Omega
3. Ripe
4. Full Moon at Noon
5. Oracle Pt. 1: The Mist
6. Oracle Pt. 2: The Oracle
7. King One
8. Tentacles of Zen








Semlah – Semlah – 2009

Az igencsak idióta nevű svéd csapat elsősorban a doom metál rajongóinak fog sokat mondani, a stockholmi csapatot erősíti Tommy „Wilbur” Eriksson négy húroson a Count Raven-ből, amely legyünk őszinték egy iszonyat erős svéd acélos doom lépegetés volt – s elméletileg van is, hiszen 2003 óta újra léteznek – ezt csicsergik a halott verebek az avarban […]

Tovább »
12
Hexvessel Hexvessel
április 24.
Akela, Innistrad Akela, Innistrad
április 25.