Tag: Wendigo

BZproject – bemutatkozás

Bátky “BZ” Zoli ugyan nem valószínű, hogy bemutatásra szorul, hisz olyan bandák éléről ismerhetjük többek között, mint a Stonehenge, a Wendigo, a H.A.R.D., az After Crying vagy az At Night I Fly, illetve számtalan lemezen közreműködött vokalistaként is. Most Facebook oldalán az új szólóprojektjét mutatta be egy videó kíséretében:

“Sok mindent kívánhatnék 2014-re, és sokféle fogadalmat tehetnék, de ez most (szinte) mindennél fontosabb lesz számomra. 2014 tavaszán elindul a BZproject, amely sok szinten kopogtatott már a fejemben és a szívemben. Odacsapós új dalok mellett koncerteken végre sokan újra meghallgathatják korábbi zenekaraim dalait is. Kiváló zenészek álltak mellém a terv megvalósításában, és már keményen dolgozunk a tavaszi “belépőn”. Részletek hamarosan, tavasszal pedig szívesen találkoznék mindannyiótokkal!”

http://www.youtube.com/watch?v=xA9fOqPLW0Y&

Pagan’s Mind – Nils a norvég “tehetségkutatóban”

A tévés tehetségkutatók(?) nagyon elterjedtek manapság. Ahogy a hazai X-Faktorban most BZ próbál szerencsét, úgy a norvég power metalos Pagan’s Mind énekese is jelentkezett az ottani The Voice című műsorba.
Kezdésként egy Iron Maiden nótát adott elő.

http://www.youtube.com/watch?v=RFurRv_QBPA&


AT NIGHT I FLY – September Kills [EP] – 2012

Biztos vagyok benne, hogy az AT NIGHT I FLY nevű új, hazai prog. metal formációt sokan a supergroup jelzővel fogják illetni. Én nem, pedig valóban kipróbált, a színtéren évek óta aktív, és nemzetközi viszonylatban is jegyzett muzsikusok alkotják a csapatot. Egyszerűen ódzkodom a “szupergruppozástól”, főleg, hogy manapság ez is egy elcsépelt kifejezéssé silányult. Másrészt elég […]

At Night I Fly – bemutatkozás

Az At Night I Fly zenekart a magyar progresszív zenei színtér elismert szereplői alapították.

Bátky ‘BZ’ Zoltán énekes neve a nemzetközi fronton is nevet szerzett Stonehenge, valamint a világszerte elismert After Crying révén ismert, de alapító tagja volt a Fonogram díjas Wendigo zenekarnak, dolgozott a legendás Beau Hill producerrel a H.A.R.D. Traveler című lemezének dalain, valamint a Queen Emlékzenekar frontembere.
Horváth András Ádám gitáros a Dreyelands gitárosa, dalszerzője és vezetője: a zenekar debütáló albumát a finn Lion Music adta ki. A nemzetközi szinten elismert After Crying gitárosa, emellett produceri, dalszerzői feladatokkal foglalkozik más zenekarok lemezein.
Nagygyörgy Gábor dobos neve az igényes, instrumentális zenét játszó K3 soraiból lehet ismerős: a kritikusok által is nagyra értékelt lemezeiken többek között a Dream Theater billentyűse, Jordan Rudess is vendégszerepelt.
Hegyaljai-Boros Zoltán basszusgitáros zenei élete igen sokrétű, hiszen komolyzenészként brácsán játszik sokféle produkcióban, emellett basszusgitározik a Reason nevű formációban, de gitárosként és dobosként is több projektben érdekelt.

November 5-én jelenik meg hivatalosan a zenekar első EP-je, a négy számot tartalmazó September Kills. A Horváth András Ádám és Hidasi Barnabás producer-páros által felügyelt felvételeket és utómunkákat követően az anyag egyrészt ingyenesen, teljes egészében meghallgatható lesz a zenekar weboldalán valamint egyéb közösségi oldalain, megvásárolni pedig a magyar és nemzetközi digitális terjesztői hálózatokban lehet.

A zenekar honlapján a mai naptól megtekinthető egy videós beharangozó, amelyben már egy kis részlet hallható is az egyik dalból. Emellett a weboldalon a stúdiózás folyamatát is vissza lehet követni blogbejegyzések formájában. Az At Night I Fly Facebook oldala szintén ma indult.

Interjú Vörös Attilával a Leander turnéról

– Összességében a turné milyen volt? Egy pár szót mondjál erről? – Az eddigiekről bátran elmondhatjuk, hogy nagyon komoly sikereket értünk el szerencsére a közönség nagyon vette a lapot gyakorlatilag a szegedi buli is a debreceni is és a pesti is olyan szinten teltházas volt, hogy mindenhol kinn is maradtak emberek. Szegeden egy 130 férőhelyes […]

Vörös Attila interjú

Major Flóra: Bár sokan ismernek, de mégis mondanál magadról pár szót? Vörös Attila: Sziasztok! Vörös Attila vagyok, 1986-ban Budapesten születtem, 16 éves koromig aktívan sportoltam, majd a „rokkzene” hatására minden addigi hobbimat félresöpörve kezdtem el foglalkozni a zenéléssel, azon belül a gitárorzással. Az első 1,5-2 év tanulás és gyakorlás után sikeresen felvételiztem a Kőbányai Zenei […]

Wendigo – Audio Leash – 2009

Vegyes érzések motoszkálnak bennem, miközben ezt az ismertetőt írom. Egyrészt örülök, hogy elkészült az új Wendigo lemez. Másrészt pedig szomorú vagyok, hogy egy újabb nagyszerű hazai banda, hogy szó szerint idézzem: „meghatározatlan ideig felfüggeszti aktív működését”. De „legyünk optimisták”, ahogy BZ írja az Entropia című dal bevezetőjében, és bízzunk benne, hogy a meghatározatlan idő nem […]

Wendigo hír – letölthető a lemez, de temethető a zenekar

Bátky Zoltán, a Wendigo énekese küldte az alábbi híreket:

Furcsa hírekkel szolgálhatunk – egyszerre szomorú és örömteli, újszerű és sajnos már jól megszokott dolgokat kell elmondanunk. Ne is húzzuk sokáig, jöjjön a dolog szomorú része: a Wendigo zenekar meghatározatlan ideig felfüggeszti aktív működését. Hosszú a miértek és hogyanok sora, ezért ennek a témának külön oldalt szenteltünk: ha érdekel, olvasd el a teljes közleményt a Wendigo honlapjának új szekciójában, a www.wendigo.hu címen.
Azonban gyorsan leírjuk azt, aminek – reméljük – nagyon sokan örültök majd. Úgy döntöttünk, hogy a régóta, aprólékos munkával készülő új albumot, melyet Audio Leash névre kereszteltünk, teljesen ingyen letölthetitek, méghozzá egyszerűen és gyorsan, tökéletes minőségben, a szövegekkel és az artworkkel együtt. A lemezt kétféle formátumban (sávszélesség-barát mp3 és minőségi wav) szerezhetitek be, és direktben a Wendigo szerveréről, illetve folyamatosan frissített torrent linkekről is elindíthatjátok a letöltést.
Köszönjük az érdeklődéseteket, a kitartást, azt, hogy ott voltatok a koncertjeinken, hogy énekeltétek a dalainkat… kinek mit. Többünkkel találkoztok még mindenféle színpadokon…
(Jómagam, Jozzy és Crow a PhoeniX Files zenekarban folytatjuk, bemutatkozó koncertünk október 30-án lesz a Crazy Mamában!)

PhoeniX Files bemutatkozó

Bátky Zoltán, küldte legujabb projektjével kapcsolatban a bemutatkozó anyagot:

A Wendigo és a H.A.R.D. zenekarokból ismert tagok álltak össze egy új zenekarba, melynek neve PhoeniX Files. Ének fronton Bátky Zoltán (BZ) kapcsolja össze a társaságot, aki a fent említett zenekarokon kívül a Stonehenge vagy az After Crying soraiban is bizonyított. A Wendigo-ból Takács Jozzy gitáros és Varjú “Crow” Attila dobos csatlakozott a Főnixekhez, míg Szebényi Dániel billentyűs a H.A.R.D.-ban mutatkozott be a szélesebb közönségnek. A csapatot Juhász “Beren” Viktor basszusgitáros teszi teljessé, aki session zenei háttérrel rendelkezik, de BZ egyik legkorábbi zenekarában is játszott, még a 90-es évek elején, és kisegítő jelleggel a H.A.R.D.-ban is zenélt beugróként.
A névválasztást így indokolják: “A PhoeniX Files névben a főnix a megújulásra, a soha-fel-nem-adásra utal. Itt van öt fickó, akit már egy csomó zenekarban kinyírtak, de szörprájz, újra itt vagyunk, megint zenélünk! Ha pedig már adott volt az X, akkor belekombináltuk az X-Files-t is, jelezvén, hogy többek és önmagunk szerint is ufók vagyunk…”
_ELVALASZTO_
A zene pedig…?
Átmenet, vagy egyveleg – majd a közönség dönti el. Változatos dalok, melyek hol metalosan súlyosak, hol rockosan könnyedek, de mindvégig igényesek és érzésekkel teliek. Ahogy a zenekar is megfogalmazta: “Feladtuk, hogy egyetlen markáns stílusirányt kövessünk, mert az állítólag könnyebben eladható. Azt játsszuk, ami kikívánkozik, és mi magunk leszünk a dalok közötti összekötő kapocs.”

A csapat első koncertjét október 30-án adja a Crazy Mama falai között, melyen az új, saját dalok mellett szintén eklektikus hangvételű feldolgozások kerülnek műsorra. Az estét a Lovegun és a Crossholder is színesíti. Várunk mindenkit!

Wendigo hírlevél

BZ, a Wendigo énekese küldte az alábbi újdonságokat:

A 2004-ben alakult zenekar 2006-os lemezével több díjat is nyert, a Hungarian Metal Awards-on a legjobb debütáló lemez kategóriában első lett és dobogós helyen végzett a legjobb album kategóriában is. Azt pedig talán sokan tudják, hogyan lettek másodikak a Fonogram díjátadón, több mint 30 000 szavazattal – és “furcsa” 30 szavazattal Rúzsa Magdi mögött. Most itt az alkalom, hogy másodszor is megmutassák,mire képesek, méghozzá egy még kimunkáltabb albummal. A lemez legalább olyan különleges lesz, mint amilyen speciális a terjesztése – ezt szeptember legvégén a közönség is megtapasztalhatja. Addig pedig itt az Audio Leash névre keresztelt album beharangozó videója stúdiós jelenetekkel, dalrészletekkel, és magával Jack Bauerrel!

http://www.youtube.com/watch?v=Mzaa4-2i68k&



123
szeptember 20.,
szeptember 24.,