Tizenkét éve jött létre Oslóban az Urkraft, ám az alapító, Andreas Wærholm nem az a kapkodó típus: eddigi pályafutása során mindössze két nagylemezt engedett a felszínre. A 2020-as debütálás és a három évvel ezelőtti Lyset Skinner Best I Mørket után június 5-én érkezik a projekt eddigi legambiciózusabb vállalkozása, a Naturens Skrik. Wærholm tudatosan kerüli a modern kor kényszeres online jelenlétét, hívője annak a régi iskolás elvnek, miszerint a valódi atmoszférához csendre és árnyékokra van szükség. Ez a fajta háttérbe vonulás biztosítja, hogy az új anyag ne csupán egy legyen a heti megjelenések tengerében, hanem egy sűrű, kreatív energiáktól feszülő kinyilatkoztatás.

A Naturens Skrik (a természet sikolya) zeneileg a progresszív black metal hideg, számító méltóságával operál. Az anyagban a korai Arcturus és az Ulver avíttasabb eleganciája találkozik a Dødheimsgard vagy az Oranssi Pazuzu pszichedelikus és modern disszonanciájával.

Bár a finn Enemies Everywhere csupán 2022 óta koptatja az északi klubok deszkáit, aktivitásukra nem lehet panasz: a szeptemberi Endless Discord EP után máris a Nummirock és a Tuska fesztiválok környékén találták magukat. A tavaly érkezett új vokalista, Sasu Mikkola csatlakozása óta a csapat érezhetően emelte a tétet, amit a most bemutatott Atonement című kislemez is bizonyít. A Ranka Kustannus gondozásában megjelent tétel a zenekar ígérete szerint a modern metalcore és a sötétebb deathcore házasságából született, egyfajta előhírnökeként az őszre tervezett első nagylemeznek.

A dal érdekessége, hogy a kreatív folyamat gyeplőjét ezúttal átengedték producerüknek, Atte kezei közé, aki a szövegektől a hangszerelésig komplett víziót vázolt fel a bandának. A végeredményben Otso gitáros a saját bevallása szerint elméje legsötétebb zugaiba nyúlt le inspirációért, ami a death metalos riffelésben és a monumentális, szinte már a Lorna Shore-t idéző zenekari kíséretekben öltött testet. A blast beat-ekkel és kórusokkal megtámogatott „vezeklés” jól mutatja, hogy a srácok nem elégednek meg a biztonsági játékkal: a dal egyszerre próbál eleget tenni a modern hangzás követelményeinek és a régisulis brutalitásnak.

Ausztrália legelszigeteltebb városából, Perth mélyéről jelentkezik újra a Woewarden, hogy június 12-én a Dusktone kiadó segítségével szabadjára engedje negyedik nagylemezét. A The Roots Of My Neglect címmel érkező anyag szerves folytatása a 2023-as, még a bezártság lélektanát vizsgáló In The Art Of My Caged Existence albumnak, ám ezúttal a hangsúly a romokon való továbblépésre és az elhanyagoltság okozta belső rothadásra kerül. A korábban Cancer néven futó formáció az évek alatt felhalmozott terheket és traumákat öntötte tíz tételbe, amelyek minden korábbinál nyersebben és zsigeriebben szólalnak meg.

A zenei alapokat továbbra is a depresszív black metal melankóliája adja, ahol a Psychonaut 4 és a Silencer tébolya találkozik az Insomnium dallamvilágával. A zenekar azonban ezúttal bátrabban nyúlt a kilencvenes évek skandináv legendáinak, így az Emperor vagy a Dissection dühödt és kíméletlen riffeléséhez is. Ez a kettősség teszi lehetővé, hogy a dalok a legsúlyosabb, kásás darálásokból pillanatok alatt váltsanak át keserédes akusztikus passzusokba vagy kísérteties dúdolásba. Az énektémák skálája a mániákus vonyítástól a torokéneken át a fájdalmas üvöltésekig terjed, hűen tükrözve azt az állapotot, amikor a reményt végleg felváltja az abszolút üresség.

A nashville-i Saidan nem éppen a tipikus déli muzsikák nagykövete: a duó a vizuális esztétikát a japán visual kei világából meríti, zeneileg pedig azt a fajta sebes, dallamos black metalt míveli, amivel a kiadótárs Moonlight Sorcery is nevet szerzett magának. Június 19-én az Avantgarde Music gondozásában érkezik negyedik nagylemezük, a Fangdriller: Scars Beneath Memories Wrist, amely egyben új fejezetet nyit a zenekar kiadványait összekötő narratívában. A koncepció középpontjában ezúttal egy Junko nevű hallgató áll, aki az elszigeteltség és a depresszió elől egy titokzatos szekta, az Ethereal Blood karjaiba menekül, nem sejtve, hogy sebezhetősége tökéletes áldozattá teszi.

A Splatterpvnk (minden hangszer) és Hundosai (dobok) alkotta formáció friss anyaga tíz tételben bontja ki ezt a tragikus történetet, a borítóért pedig ismét a japán vizuális művész, Seiyak17 felelt. A hangzásvilág a korábbiaknál is csiszoltabb, amiről a már közzétett Kara No Bara videója alapján bárki meggyőződhet: a fagyos riffek és a fülbemászó melódiák aránya patikamérlegen lett kiszámítva. A gyűjtők számára igazi csemege a megjelenés, hiszen az Avantgarde Music több limitált vinyl-változatot is piacra dob, köztük az „Onyx” és a „Crimson Flood” variánsokat, de a kazetta és a digipak CD mellett egy exkluzív, Bandcamp-en elérhető csomaggal is készülnek a legelszántabb „vérfüggők” számára.

A finn Astral Sleep tagsága láthatóan nem riad vissza a formabontó kísérletezéstől, még akkor sem, ha éppen az ötödik nagylemezük stúdiómunkálatainak befejezése előtt állnak. A csapat a Bandcamp-felületén tette közzé legújabb, Tomuinen Tie című szerzeményét, amely ingyenesen letölthető formában vált elérhetővé. A tétel érdekessége, hogy a legendás amerikai folk-ikon, Woody Guthrie egyik legismertebb tiltakozó dalának, a Going Down The Road-nak az átirata, méghozzá finn nyelven és meglehetősen sajátos hangszerelésben.

A zenekar meghatározása szerint a produkció a funeral doom és a funk nehezen elképzelhető házasságából született, egyfajta stúdiós melléktermékként. Ritka alkalmak egyikeként a formáció ötös fogatban rögzítette a dalt: Markus Alavire (gitár/ének), Santeri Kangasmetsä (gitár), Jaakko Oksanen (basszusgitár) és Jiri Pyörälä (dob) mellé Rolle Heinonen billentyűs is csatlakozott. A rögzítés folyamata a lehető legőszintébb módon zajlott, hiszen a végeredményt egyetlen nekifutásra, vágások nélkül rögzítették a stúdióban, megőrizve az egyszeri előadás nyers energiáját és spontaneitását.

Az amerikai Connecticut államból származó Fires In The Distance harmadik nekifutásra végérvényesen rátalált arra a sötét, mégis monumentális ösvényre, amelyen az Amorphis és az Insomnium legjobb pillanatai osztoznak. Június 12-én a Prosthetic Records gondozásában érkezik a Circadian Promise, amely a zenekar eddigi legkomorabb, egyben leginkább magával ragadó alkotásának ígérkezik. A hat tételt felsorakoztató, helyenként kilencperces monstrumokkal operáló anyag a spirituális halál és az elkerülhetetlen végzet elfogadását járja körül, miközben a szintetizátorokkal dúsított dallamos death és doom metal legnemesebb hagyományait csiszolja tovább.

A kreatív motorért felelős Yegor Savonin gitáros szerint a lemez a 2024-es, a Dark Tranquillity társaságában végigtolt turné tapasztalataiból is táplálkozik. A felvételek során visszatértek Dave Kaminsky producerhez és Randy Slaugh hangmérnökhöz, hogy a monumentális nagyzenekari díszletek ne nyomják el a dalok húsbavágó őszinteségét. Ez az első kiadvány, amelyen a mikrofont is megragadó új gitáros, Brendan Hayter hallható; az ő reszelős hörgése és tiszta énekhangja adja meg a lemez kettős karakterét.

A stúdiómunkálatok a Power Station New England és az észak-karolinai Studio Wormwood falai között zajlottak, ahol a ritmusszekciót – Craig Breitsprecher basszusgitárost és Jordan Rippe dobost – közösen rögzítették, így megőrizve a hangzás természetes melegségét. A dalok között felbukkan egy különleges vendég is: a By This Time Tomorrow tételében a Dark Tranquillity és az Andromeda sorait erősítő Johan Reinholdz gitárjátéka hallható. A Fires In The Distance láthatóan nem csupán egy újabb lemezt készített, hanem egy szépia tónusú dokumentumot az elmúlásról, amelyben a Paradise Lost gótikus súlya és a modern atmoszférikus metal eleganciája találkozik.

Szófia sötétebb bugyraiból egyre határozottabb életjeleket ad a Carcerous, amely április 19-én szabadította rá a világra debütáló, Doomsday Factory című nagylemezét. A bolgár black/death metal kvartett most a To The Last című szerzeményhez forgatott videóval igyekszik fenntartani a feszültséget, amely az AmpsOnAir csatornával és a Pepinio Records stúdiójával közműködésben készült. A felvétel célja nem titkoltan a csapat nyers, élő erejének prezentálása, hiszen a dalt már 2025 nyara óta csiszolják a színpadokon, a közönség nem kis örömére.

A lemez tematikája hű marad a műfaji hagyományokhoz: gyilkosságok, háborús borzalmak és vallási üldöztetés köré épülnek a dalszövegek, némi fiktív horrorral fűszerezve. A hangzásért Peter Bratanov felelt, míg a vizuális megvalósítást Alexander Nakov dirigálta. A Konstantin Milev énekes vezette formáció zenéje a tavalyi New Age God EP után érezhetően súlyosabb és komorabb irányt vett, amit a Doomsday Factory címadó tételében Eva Vergilova vendéggitáros szólója, valamint Vasil Geshev billentyűs játéka tesz még rétegeltebbé.

Úgy tűni, az olasz heavy metal egyik veterán harcosa, a Burning Black nem tud nyugodtan ülni a babérjain, és egy kis filmes nosztalgiával fűszerezve tért vissza a köztudatba. A csapat feje, Max De Nardi énekes bejelentette, hogy a zenekar újra rögzítette a harmadik, Remission Of Sin című albumuk egyik alapvetését, a Soulless Stone-t. Az inspirációt nem egy sötét rituálé, hanem egy maratoni Rocky-nézés adta; a zenészek szerint ugyanis a dal simán elférne bármelyik újabb Sylvester Stallone mozi stáblistája alatt. Amíg várják a hívást Hollywoodból, addig egy klasszikus metal-egyveleggel is kedveskednek a közönségnek, amelyben a Judas Priest, a Manowar és az Accept himnuszai előtt tisztelegnek.

A nosztalgia mellett komoly személyi változásokról is érkeztek hírek a taljánok háza tájáról. A zenekar búcsút vett Davide Carraro gitárostól, aki két évig erősítette a soraikat és a mostani felvételeken is ő kezelte a hathúrost. A helyére Albert Marshall érkezett, akit a rajongók június 5-én, a Vicenzában megrendezésre kerülő SuperMetalFest színpadán láthatnak először élesben. A koncertezés mellett a háttérben már gőzerővel zajlanak az előkészületek az ötödik nagylemezhez is: a dalszerzés folyamata lezárult, a csapat pedig ezen a nyáron vonul stúdióba, hogy rögzítse az új szerzeményeket. A zenekar menedzsmentjét segítő, és a basszusgitáros poszton is jól ismert Alberto Rigoni felügyelete alatt készülő anyag a tervek szerint egy új korszakot nyit a banda életében.

Húsz esztendő távlatából a doom metal már nem csupán zenei választás, hanem krónikus állapot, amelyből a hampshire-i Witchsorrow láthatóan nem is keresi a kiutat. A formáció július 3-án a Church Road Records gondozásában szabadítja a világra ötödik, The Devil And All His Works című nagylemezét, amely nyolc évvel követi a legutóbbi, boszorkánypörölyként suhintó anyagukat. Az alapító páros, azaz Necroskull énekes-gitáros és Emily Witch basszusgitáros továbbra is a Saint Vitus és a Reverend Bizarre által kikövezett, sárral és megbánással teli ösvényen halad, ahol a fémzene súlya legalább annyira hangsúlyos, mint a temetői hangulat.

A friss mű címe és koncepciója Dennis Wheatley okkult írásaiból merít, azt a gondolatot boncolgatva, hogy a gonosz minden emberi rezdülésben ott bujkál, a kérdés csupán az, mikor nyitunk neki ajtót. Necroskull szerint a szövegek a dekadencia öröme és a veszteség traumája között egyensúlyoznak, miközben a valóság peremén ólálkodó sötét erőkre figyelmeztetnek. A lemez érdekessége, hogy a dobszerkó mögött még a távozó Wilbrahammer játéka hallható, ám az élő fellépéseken már Scott Taylor tartja majd a vánszorgó tempót.

A dalok között felbukkannak izgalmas kollaborációk is: a Hades Chains tételeiben a Svalbard soraiból ismert Serena Cherry vendégszerepel, míg az A Quintessence Of Dust epikus hömpölygését Sammy Urwin gitárszólója teszi teljessé. Kedvcsinálóként a napokban közzétett Bacchus című szerzeményt érdemes vizsgálni, amely a bűn és az élvezetek oltárán áldoz. Az album producere a műfajban megkerülhetetlen Chris Fielding volt, a borítóért pedig Bumblepunk felelt.