A portlandi bázisú Shabti harmadik nagylemeze, a Haze, Cacophony, And White Light a death metal fullasztó, mégis fagyos atmoszféráját kívánja kidomborítani elénk augusztus 21-én.

A felállás ismeretében a komplexitás szinte borítékolható. A ritmusszekciót alkotó Ray Capizzo dobos és Brendan Hayter basszusgitáros olyan bandák háza tájáról lehetnek ismerősek, mint a Falls of Rauros, az Obsidian Tongue vagy a Fires in the Distance, a tekerést pedig Rob Cook énekes-gitáros fogja össze. A háttérben meghúzódó depresszió és a párhuzamos zenekari kötelezettségek miatt az album befejezése éveket csúszott, de a srácok végül sikeresen átrágták magukat a holtponton.

A Contemn Light gondozásában, kazettán és digitálisan landoló korong egy progresszív csavarokkal és fekete fémes élekkel felvértezett death metal darálás. A szövegek a gyász, az elidegenedés és a vallási illúziók ködös, mitologikus képeit keverik egy teljesen kilátástalan jövőképpel, keretek közé szorítva az egyébként burjánzó zenei alapokat.

Aki előszeretettel pörgeti a Death, az Atheist vagy a maiak közül a Tomb Mold lemezeit, annak érdemes rápróbálnia az anyagra.

Amikor egy formáció már több mint három évtizedet lehúzott a metal világ sűrűjében, ott már ritkán beszélhetünk hirtelen jött trendhullámok meglovagolásáról. Az olasz Memories Of A Lost Soul esetében pontosan erről a makacs, időtálló kitartásról van szó, a veterán brigád pedig szeptember 18-án már a hatodik nagylemezével jelentkezik a My Kingdom Music istállójából.

A Lost Memories zeneileg nem ragad le egyetlen jól bejáratott sablonnál. Az anyag a skandináv ízű melodikus death metal harapósságát keveri a black metal komorabb árnyalataival, amit időnként gótikus, már-már szimfonikusba hajló atmoszférával sűrítenek be, hogy teljes legyen a sötét összkép. A fizikai gyűjtőknek külön jó hír, hogy a dupla lemezes kiadás egy bónusz koncertanyagot is rejt: a The Darkest Live felvételeit a palermói Mindhouse klubban rögzítették, így a csapat nyers színpadi energiája is kézzelfoghatóvá válik.

Aki annak idején rongyosra hallgatta a korai Dark Tranquillity, a nyersebb At The Gates vagy éppen a Cradle Of Filth kazettáit, az nagy valószínűséggel ebben a dallamos, de kifejezetten borongós anyagban is megtalálja majd a számítását.

A tradicionális doom metal színterén mindig is különös tisztelet övezte azokat az elszánt arcokat, akik a teljes alkotói folyamatot a saját nyakukba veszik. A brit Desolate Pathway mögött álló Vinny Konrad – akit a legendás Pagan Altar soraiból is ismerhetünk – pontosan egy ilyen magányos farkas, aki azért szereti a háta mögött tudni a falkáját (a korábbi dobos hölgy, Maz most is besegített a dalszerzésbe, valamint a doom veterán Jonahtan Seale is visszatért az élő fellépésekhez basszusgitáron). Sok év kihagyás után a Vinny szeptember 25-ére időzítette a legújabb, Visions In Death című nagylemezét, amely a Meuse Music Records gondozásában lát napvilágot. Az elkészítés kőkemény öt évet emésztett fel, ráadásul Vinny nem bízott semmit a véletlenre: a stúdióban egyedül rögzítette a gitárokat, a basszust, a dobokat és az éneket is.

Az eddigi anyagokhoz képest a zenei irányvonal némileg módosult, teret engedve az évek múlásával felgyülemlett keserűségnek. A végeredmény egy masszív, gitárközpontú, régivágású vánszorgás, amit Maz Magzilla társdalszerzői segítségével kifejezetten sötét, démoni és vámpíros tematikába csomagoltak a korábbi klasszikus mitológiai elemek helyett. Olyan tételek, mint a The Dark Prince vagy a Vampire’s Kiss a klasszikus gótikus horrorponyvák és az éjszakai rémek világába rángatják le a hallgatót, néhol Barry Copestake háttérvokáljával kísérve.

Ismerem a projekt bemutatkozását és jó 10 éves második lemezét, melyeken akadt pár jó dal, de összességében átlagosak voltak, a friss dalok viszont igencsak bizalomgerjesztőek. Hallgassátok meg őket!

A szimfonikus metal és a dallamos hard rock metszete sokszor pont úgy működik, mint egy túlhúzott, kosztümös színházi dráma: ha az érzelem és a díszlet nincs a maximumra tekerve, a végeredmény pillanatok alatt komolytalanná válik. Ezt a nagyívű, operai vonalat viszi tovább a spanyol Xeria is, akik október 16-án küldik a boltok polcaira az Agua címre keresztelt új kislemezüket az Art Gates Records istállójából.

A Marina Sweet énekesnő vezette formáció teljes mértékben a műfaj hagyományainak megőrzésére, ápolására törekszik. A Félix Gacho, César Manjarrés és Carlos Z alkotta hangszeres szekció egy kifejezetten sűrű, nagyzenekari és elektronikus betétekkel vastagon megtámogatott hangképet pakolt össze a stúdióban, grandiózusságban tehát nem lesz hiány.

Aki a Nightwish, a Within Temptation vagy éppen a Symphony X slágeresebb, könnyebben emészthető pillanataira esküszik, annak érdemes rápillantania az alábbi listára, és a megjelenéshez közeledve letesztelni a spanyolok aktuális felvételeit.

Xeria – Agua

(Art Gates Records)

1. Arena Entre Los Dedos
2. Tormenta
3. Luciérnaga
4. La Jaula De Los Días Dóciles

Egy ködös, bizonytalan kimenetelű utazásba hívogat minket frissen közzétett szerzeményével a stuttgarti Bees Made Honey in the Vein Tree zenekar, anélkül, hogy nyers agresszióval próbálná ránkrúgni az ajtót. Az általuk régóta preferált doomos, post-metalos, finomabb, pszichedelikus textúrákból építkező atmoszférát hozza el a német banda, akik szeptember 18-án a Magnetic Eye Records istállójából jelentkeznek az In Between Strides című negyedik nagylemezükkel.

A jól összeszokott négyes (Simon Weinrich, Marc Dreher, Lucas Dreher és Christopher Popowitsch) a korábbi masszívabb doom vonalat most egy jóval dallamosabb, shoegaze elemekkel átszőtt irányba terelte. A munkafolyamat során a srácok hagyták, hogy a spontaneitás irányítson: a dalokat teljesen eltérő, sokszor meglehetősen nomád helyszíneken rögzítették. Az anyag egy része egy dohos pincében, egy üres koncertszínpadon, de még egy lakás erkélyén és nappalijában is formálódott, amíg össze nem állt a teljes, kísérletezős kép.

A koncepció egyfajta útkeresés, ahol a korábbi lemezek sötétségét felváltotta a befelé forduló, nyugodtabb reflexió. Aki kedveli a tágas, organikusan hömpölygő, a post-rock és az elszállós rockzene határmezsgyéjén egyensúlyozó formációkat, annak kifejezetten ajánlott egy próbát tennie a teljes lemezzel is.

Elég csak rálesni a stáblistára, és azonnal egyértelművé válik, hogy az amerikai Maidenhead legénysége nem aprózta el a második nagylemezét. A bandához nemrég csatlakozott Vance Simmons gitáros és Zeping „Bella” Song énekes mellé ugyanis olyan nevek ugrottak be vendégeskedni a stúdióba, mint a korábbi Megadeth tag Chris Poland és Glen Drover, a basszustémák többségéért pedig az Annihilator soraiból ismert Rich Gray felelt.

A mai napon szerzői kiadásban megjelenő Maximum Clonage a műfaj alapvető pörgését ötvözi a klasszikus death metal kimért aprításával. A nyolcszámos anyagról a fő dalszerző-gitáros, Zack Roberts a következőket emelte ki:

„A Maximum Clonage hatalmas lépést jelent előre a Maidenhead első lemezéhez képest a dalszerzés, a technikai komplexitás és a tálalás terén egyaránt. Ez a lemez garantáltan végig ugrásra készen tartja majd a hallgatót.”

A klasszikus göteborgi melodikus death metal pontosan az a zenei skatulya, amiből a skandináv formációk a mai napig képtelenek – és talán nem is akarnak – kitörni. A tavaly tavasszal összeállt svéd Beyond Defiance triója is ezt a jól bejáratott csapásirányt követi, némi thrash és fekete fémes karcossággal felütve a napokban érkező, Utopia címre keresztelt debütáló anyagán.

A Lars Karlsen, Torbjörn Andersson és Sven Erik Fritiofsson alkotta tagság az anyagot a saját otthoni stúdiójában rögzítette, a végső keverési teendőket pedig Sven Erik pofozta helyre, méghozzá a banda állítása szerint a többiek árgus, szigorú felügyelete alatt. Bár az efféle sufnituning megoldások néha meglehetősen erőtlen eredményt szülnek az undergroundban, a srácoknak hallhatóan sikerült egy elég masszív, vaskos megszólalást kikeverniük.

Ha a Dark Tranquillity, az Arch Enemy vagy mondjuk a Sylosis korongjai amúgy is sűrűn forognak a lejátszódban, érdemes rápillantani a formáció vizuális anyagaira is. A Cry című dalhoz összerakott videót már megtaláljátok a digitális térben, pörgessétek le őket a nyár végi hőségben, hátha nem olyan lesz, mint amit a borítóképen láthatunk.

A funeral doom esztétikája mindig is a felfoghatatlan emberi veszteség és a fizikai fájdalomig lassított gyász érzése körül forgott. Ebben a zenei közegben a melankólia nem csupán egy hangulati elem, hanem egy kíméletlen, sűrű massza, ami szép lassan maga alá temeti a hallgatót. A műfaj sokat próbált projektjeként számontartott Aphonic Threnody pontosan ezt a fullasztó atmoszférát rángatja ismét a felszínre a legújabb, Grace My Heart címre keresztelt nagylemezén. A napokban megjelent kiadvány már a nyolcadik a sorban, amit ezúttal is Riccardo Veronese hozott tető alá a vonal több neves előadóját vengédül hívva.

A The Great Hatred és a When Death Comes albumok nyomdokain haladó friss kiadvány nem csupán az üres kétségbeesésben dagonyázik. A koncepció sokkal inkább a kitartásra fókuszál: arra a töréspontra, ahol a gyász elviselése szép lassan elfogadássá alakul. Zeneileg a formáció egy roppant dinamikus, mégis kilátástalan világot épített fel. A földbe döngölő, mázsás gitártémákat és a mélyről szakadó hörgéseket tiszta énekdallamok, valamint hűvös zongora- és orgonabetétek teszik kontrasztossá. A végeredmény egy olyan folyamatosan hullámzó, hol a fellegekbe emelő, hol a sárba rántó utazás, amely alaposan próbára teszi a hallgató lelki teherbírását annak ellenére, hogy a szokásos 15-20 perces tételekhez képest most rövidebb dalokat kapunk. A lemez természetesen már teljes egészében meghallgatható.

A progresszív doom metal az underground egyik kimondottan izgalmas, de ritkán felbukkanó zenei határmezsgyéje: pontosan ott mozog, ahol a mázsás súlyú, klasszikus melankólia és a komplexebb, kísérletezős dalszerkezetek metszeni tudják egymást. Ezt az atmoszferikus kettősséget igyekszik minél sötétebb formába önteni az ausztrál és finn tagokat tömörítő The Eternal kollektívája is. A kontinenseken átívelő formáció legújabb, Obscured Horizons címre keresztelt nagylemeze szeptember 18-án lfog megjelenni a Reigning Phoenix Music kiadásában, amiről máris itt van Colours Fade daluk videója.

The Eternal – Obscured Horizons

(Reigning Phoenix Music)

1. Lament For The Hollow
2. Existing To Expire
3. Colours Fade
4. Harmony Breaks
5. I’ve Seen The Dream
6. Liminality
7. Obscured Horizons
8. Yesterday’s Gone
9. Awaken