Szerző: Lambach

Niburta – Komoly változások


A csapat hírlevele:

„Az elmúlt években rengeteg szeretet, megbecsülést, örömet kaptunk Tőletek, amit talán soha nem fogunk tudni érdeme szerint meghálálni, de rajta vagyunk!
Számos dolog változófélben van a zenekarban, úgy gondoltuk, ezeket egy kalap alatt elétek tárjuk. Íme:
Először is köszönjük az EP remek fogadtatását, reméljük a koncerteken is hasonlóképpen fogjátok élvezni a dalokat. Szeretnénk megnyugtatni mindenkit, hogy nem ülünk egy percig sem a ’ReSet’ EP babérjain, javában készül az új lemez, amit mindenképpen szeretnénk a fa alá rakni idén. Ezen az albumon azonban másképpen fogunk dolgozni, mint az előbbieken.
Az egyik legfontosabb bejelenteni valónk, hogy Horváth Martina Veronika és a Niburta zenekar útjai elváltak, szeretetben és barátságban. Sokat köszönhetünk egymásnak és magas színvonalú és kitartó munkájáért hálásak vagyunk.
Álljanak itt az ő szavai :
„Kedves barátok, rajongók!
Zenei együttműködésem a Niburta zenekarral 3 mozgalmas év után véget ért.
Köszönöm a kedvességet, szeretetet, rajongást és az energiát, amit kaptam tőletek ez alatt az időszak alatt és remélem, hogy a produkciómmal sikerült ezt viszonoznom nektek
Természetesen az énekléstől nem veszek búcsút.
Láthattok és hallhattok majd új zenei projektekben, formációkban, szóval legyetek résen!
A zenekarnak további sok sikert kívánok, nektek pedig további jó ugrálást a koncerteken!
m/”
Utódját februárban jelentjük be, megtaláltuk már a megfelelő énekesnőt, aki passzol ahhoz az irányhoz, amerre a zenekar tart.
Ez az irány pedig olyan hangzásvilágot, koncepciót jelent, amit a ’ReSet’ EP-vel megalapoztunk.



Akik követik ezt a zenekart egy ideje, azok tudják, hogy mindig is szerettük a kihívásokat és az újdonságokat. Nos, ez most sincs másképp.
A ’Dive into Ascension’ címre keresztelt anyagon mélyebb, komolyabb, filozofikusabb kérdéskörökkel foglalkozunk mint eddig, zeneiségben is elkalandozunk a Közel- és Távol-Kelet tájaira.
Az elmúlt néhány év sok tapasztalatot hozott a számunkra. Sajnos néhány koncert alkalmával nem tudtuk azt a hangzást visszaadni Nektek, amit mi elvártunk volna illetve megérdemeltek azért, amiért eljöttök, kifizetitek a belépőt, sőt, gyakran több száz kilométert utaztok. Sokszor a hely szűkössége, sokszor a technika (hiánya), sokszor a szervezési problémák tréfáltak meg minket, és minden alkalommal letörtünk, ha nem tudtuk az elvárható minőséget nyújtani. A 9, de néha 10 fős csapat erejét felülmúlva ment, csinálta, de sokuktól már nem elvárható, hogy civil életük mellett beletegyék azt a munkát, amit eddig.
A tanulságok levonása után a következőkre jutottunk: a Niburta zenekart a jövőben 5 állandó tag fogja alkotni, Krieser János gitáros, Hormai Balázs frontember, Rab Attila basszusgitáros, Leindler Milán dobos, és az ötödik, bejelentésre váró énekesnő. Ez nem jelenti azt, hogy az eddigi zenészekkel, úgy mint Szilágyi Mártonnal, vagy Kristóf Istvánnal, Nagy Balázzsal, Simon Istvánnal és Gerényi Dórival nem találkozhattok majd, nem hallhatjátok a játékukat a készülő albumon. Az együttműködés megmarad velük, a Niburta zeneiségéhez elengedhetetlenek, az ő kezük nyomán alakult ki, általuk is lett olyan, amilyen most.
Koncerteken a minőségi hangzást és előadást ez az 5 fő és a sampler fogja garantálni. Rengeteg vívódás, fejcsóválás, kásás hangzású koncert és sípoló mikrofon után jutottunk erre a döntésre.
Ami biztos, hogy a Niburta töretlenül dolgozik, merítünk abból a szeretetből, amit kapunk Tőletek, és olyan koncertekkel és albummal örvendeztetünk meg Titeket 2015-ben, amire reményeink szerint elismerően lehet csettinteni majd és azt mondani utána egy sör mellett: na, ez valami újdonság megint!”

Pygmalion – Itt az új klip!


Új klippel jelentkezett az eklektikus punk-rockban utazó Pygmalion zenekar, ennek apropóján kaptuk tőlük ezt a hírlevelet: ,,A banda legutóbbi, 2014 nyarán megjelent, 5 számos self-titled kislemezéről választotta a Saving Face c. számot, ami egy politikai és közéleti töltetű darab: a büszkeség által mindenáron fenntartott helybenfutást kérdőjelezi meg – tényleg csak azért nem tudunk előrelépni, mert nem tudunk szembenézni önmagunkkal? A dal zeneileg a jellegzetes punk-rock vonaltól a funk-on keresztül még swinges betéteket is felvonultat, jól mutatván a srácok sokoldalúságát.
A Budapest különböző látványos helyszínein játszodó klipet a zenekar teljesen önállóan forgatta le és rakta össze, valamint a banda dinamikus élő fellépéseiből is szemezgetett hozzá képeket, végül megspékelte a világ válogatott politikusainak elmaradhatatlan bakijaival. A Pygmalion következő 3 számos kislemeze a tél végére várható, egy újabb klip kiséretében. Ezek után sincs megállás, ugyanis tavasztól pedig országos turnéra indulnak a Solidmen zenekarral karöltve, melynek állomásaira mindenkit várnak akiket érdekelnek az igazán lendületes, kaotikus, friss magyar bandák.”



Imagine – Megérkezett a budapesti banda első nótája


 
Az alternatív ízekkel fűszerezett rockot játszó Imagine zenekar basszusgitárosától, Pozsgai Szilárdtól kaptuk ezt a hírlevelet: „A zenekar hivatalosan 2013 augusztusában kezdte meg működését. Az alapító tagok Zagyi Krisztina(dobok) és Varga László(gitár) voltak majd később csatlakozott Pozsgai Szilárd(basszusgitár,vokál) és Farkas Tímea(ének). Az első koncert már nagy sikert aratott mert a 4 tagú rockzenekar teltház előtt lépett fel egy budapesti szórakozóhelyen. Innentől megkezdődtek a sorozatos koncertek mind Magyarországon mind pedig szlovák és román motorostalálkozókon. 2014-ben felvették első stúdiós dalukat a „Majdnem nagyon jót” ami mint a vírus terjedt az interneten és a Youtube-on. Ismételt stúdióba vonulást terveznek megint a közel jövőben. Nyáron ismét megmutatják magukat fesztiválokon és motorostalálkozokon.”



Aornos – Megérkezett az első album


A jelenleg a Frostban is zenélő Tátrai Csaba a következő infókat tudatta velünk Aornos nevű új zenekarával kapcsolatban: ,,Megjelent a kifinomult, mély black metált játszó Aornos zenekar Orior című bemutatkozó anyaga. Ha kedveled az Emperor zenéjét, ez sem okozhat csalódást. Valami különleges… valami mély… valami sötét… valami monumentális… Filozofikus, személyes hangvételű szövegek. No Cliche!”




Rave The Reqviem – Itt az első videó


 
A svéd Borgholmból indult, industrial metalban utazó csapat elkészítette első videóklipjét az „Aeon” című dalra. Az ipari muzsikákat súlyos fémzenével vegyítő Rave The Reqviem egy valódi családi vállalkozás, ugyanis Filip Lönnqvist énekes/zeneszerzőhöz az édesanyja, Carola is betársult, hogy szépséges hangjával erősítse a produkciót.


 

Hatvan City Hard Core – Bemutatkozik a hatvani keménymag

  
 
A hatvani székhelyű hardcore brigád nemrég rögzített egy négy számos kislemezt, és bár közel sem számítanak újonc bandának, most érkezett el az idő arra, hogy kicsit jobban is megmutassák magukat lapunk hasábjain. Orjovics Ferenc így mesélt a Hatvan City Hard Core-ról: „Jajj…hol is kezdjem. Talán a dátumokkal: 1991 első próba Bertiék nappalijában, 1992 Schizoid zenekar összeáll, 1995 Clone és Corleone bandák megalakulnak, 1999 újra Schizoid,….kis szünet….. 2007 Magor zenekar összeáll, megérkeztünk a jelenbe. 2012 Hatvan City Hard Core első próbák.. Csatai Zoltán dob, Fekete Bálint gitár, Ribár Károly gitár, Fónagy László bass, Balogh Krisztián ének, Orjovics Ferenc ének. Ebben az évben indult egy országosan egyedülálló kezdeményezés Hatvanban, mégpedig a Jam Garden. A cél az volt, hogy a régmúltú és igen híres hatvani zenész társadalmat felkeltsük Csipkerózsika álmából és újra legyenek rock koncertek, a zenével kapcsolatos rendezvények. Szerencsére a város is igen jelentős dologgal patronálta az esemény. A hatvani és környékbeli zenészek, zenekarok kaptak egy felszerelt próbahelyet, amit ingyen használhatnak. Ennyi az elejére elég is, nézzük a HCHC-t. A tagok többsége valamilyen formában már zenélt együtt, vagy külön – külön. A kezdő dátum (mármint az első próbálkozások) 1991! Több mint 20 éve…azta! Azóta nyomjuk a metált! 2014-ben az XLR Stúdióban Hatvanban felvettük az első kislemezünket, amelyre 3 régi és egy új nóta került fel. Havi 1-2 koncert amit be szoktunk vállalni. A zenélés nálunk hobbi, nem akarjuk megváltani a világot! Mi szórakoztatni szeretnénk a közönséget, tisztán a zenével. Politika kizárva! A csapat úgy él mint egy nagy család! „For my family, for my friends” ahogy a nagykönyvben meg van írva! Szövegeinkben helyet kap a környezetvédelem, az otthon szeretete, és önmagunk megértése is. Koncertjeink igazi underground hangulatban zajlanak (hála a fantasztikus közönségeknek). Az előadásunkban nagy klasszikusok (Agnostic Front, Sick of it all, Ignite) mellett, a saját számainkkal is fokozzuk a hangulatot. Aki volt már koncertünkön, az tudja miről is beszélek, aki nem, az feltétlenül jöjjön el a következőkre és tegye oda magát! Rajtunk nem fog múlni!
HCHC legyen veletek!”
Következő koncertek: Február 28-a Esztergom Sportalsó, Március 28-a Hatvan Jam Garden, Április 25-e Szeged Live Music Club, Május 22-e Gödöllő Trafó Club.
 

Rave The Reqviem – Rave The Reqviem – 2014

A Sötétség Szent Anyja és démoni gyermeke eljött hozzánk, hogy csikorgó igékkel ítélet mondjon romlott fajtánk felett… A Rave The Reqviem nem mindennapi családi vállalkozás: Filip Lönnqvist és az ő csalogányhangú anyukája Carola hívta életre ezt a súlyos ipari zöngékkel tűzdelt metal projektet. Az ötlet Filip agyából pattant ki valamikor az Úr 2011-ik esztendejében, majd […]

Tovább »

Luca Turilli’s Rhapsody – Már keverik az új lemezt

 
 
A saját bevallása szerint „epic cinematic metal”-ban utazó olasz Luca Turilli’s Rhapsody január harmadikával megkezdte új albumának keverési munkálatait. A szimfonikus zenét energikus power metallal ötvöző formáció új lemezének címe Prometheus — Symphonia Ignis Divinus lesz. A 2012-es Ascending To Infinity lemez folytatásáról a banda főnöke, a gitáros Luca Turilli a következőket nyilatkozta a legnépszerűbb közösségi oldalon: ,,Egy napnyi pihenőt nem tartottam tavaly nyáron, de még most az ünnepek alatt sem. 2014 márciusa óta dolgozom ezen a korongon, és mind én, mind a banda többi tagja hatalmas erőfeszítéseket tettünk azért, hogy ez az ambiciózus produkció megvalósulhasson. De végre szerencsésen megkezdődtek a keveréssel kapcsolatos munkálatok. Jelenleg a németországi Kemptenben vagyok hűséges hangmérnökünkkel Sebastian Roederrel, és az első munkahetünkön azon leszünk, hogy összerakjuk a nótákat a meglévő darabokból. Több ezernyi kórus és vokál sáv várja, hogy a helyére kerüljön, mielőtt Sebastian megkezdheti az keverést az első dalnál. Ez kb. 4-5 napon belül meg is történhet, aztán visszamegyek Olaszországba, hogy előkeverjem a nagyzenekari részeket, amelyeket én rendeztem. Imádom ezt a cuccot, színtiszta adrenalin és hatalmas érzelmek keveréke, köszönet Istennek a muzsika ajándékáért!”
 

   

Ashen Horde – Sanguinum Vinidicta – 2014

Az ünnepek alatt végre jutott egy kis időm – a gyomrom elcsapásán kívül – mélyebben belemászni Trevor Portz tavalyi lemezébe, amely az utolsó azok közül, amelyeket tőle recenzálási célzattal megkaptam. Lényegében ez az amerikai úriember fogta, és elküldte Ashen Horde elnevezésű projektjének összes eddig produktumát, ezekről a három számos EP-kről az elmúlt hónapokban már megosztottam veletek […]

Tovább »

Hellcome – Pokoli Fizetség



A dögös rock and rollban utazó Hellcome háza tájáról kaptuk az alábbi híreket: ” A békéscsabai Hellcome zenekar albumot jelentetett meg ‘Pokoli fizetség’ címen! Év elején négy rocker srác (Máté, Szabi, Endi és Attila) úgy érezte, alapítaniuk kellene egy olyan rockbandát, ami a manapság kissé elfeledett hard-rock irányvonalat tűzné a zászlajára. Az idén februárban Békéscsabán megalakult együttes a Hellcome nevet adta magának a keresztségben, és először a szokásos úton indult, hiszen feldolgozásokkal kezdte a pályafutását, de csakhamar érezhető volt a tagok közötti közös hullámhossz, melynek eredményeképp sorra íródtak a saját dalok. Pár hónap elteltével úgy érezték a fiúk, hogy az elmúlt időszakban íródott saját szerzeményeket ideje egy csokorba szedni, és kiadni lemezen. A zenekar jelenleg öt tagból áll: Tóth Attila (ének), Arany Máté (gitár, ének), Kisdi Endre (dob), Nagy Szabolcs (basszusgitár), és az együtteshez nyáron csatlakozó Radics Róbert (gitár). Azonban az albumon csak az eredeti négyes munkája hallható, mivel Robi játéka nehezen lett volna összehozható a stúdiómunkálatokra. Az anyag a ‘Pokoli fizetség’ címet kapta, amely kifejezés egy kiragadott rész a nyitódalból, de röviden és velősen tükrözi a srácok mondanivalóját. A dalok stílusa a heavy metal és a hard rock, valamint a dallamos rock között ingázik hol ide-hol oda.. A zenekar mottója így fest: Izomautók-jócsajok-szeszesitalok! Ez a „szentháromság” alkotja a tipikus Hellcome-feeling lényegét, amely a legerőteljesebben a Padlógáz című dalnál jön felszínre. Több olyan szerzemény is van az albumon, amely „slágergyanús” lehet a rockerek körében, ilyen például a Boston Tea Party, a Szerelem dzsungel, vagy a Forró és nedves, de a balladák kedvelői is megtalálhatják a nekik valót: A boldogság nincs fényévekre című szentimentális dal hangulata és szövegvilága is kiemelkedő. A stúdiómunkálatok a csabai Tribal Rhytms Studio-ban folytak Bali Gergő vezetésével novemberben. Az anyag megjelenése december 26-án várható, amikor is a Hellcome egy lemezbemutató koncerttel lepi meg a Csehó Romkocsma közönségét.”



Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.