Nos, végre lehetőségem van arra, hogy írjak egy olyan bandáról, ami az általam legkedveltebb zenei műfaj, az ízig-vérig amerikai power-prog-metál berkein belül tevékenykedik. Már az első albumukkal (The Dark Discovery – 1998) meggyőztek, tudatták velem, hogy itt egy őrült energikus, tájfunként tomboló, mégis mély érzelmeket megmozgató, a metált művészi módón művelő svéd (természetesen) fogatról van […]
Tovább »
Akár kezdhetném ezt a cikket úgy is, hogy mesélek egy történetet. Azt, hogy hogyan ismertem és szerettem meg a doom stílust, hogyan lettem doomster: 3 éve találkoztam a Mental Home egyik számával, a Pagan Freedom-mal, ezzel kezdődött minden, hamarosan beszereztem az egész albumot is, ekkor még azt sem tudtam mi az a doom, csak a […]
Tovább »
Nem tudom, hogy egyáltalán van-e rockkedvelő a világon, aki ne hallott volna egy bizonyos gitárvirtuóz tevékenykedéséről, aki megalapozta a neoklasszikus gitármuzsikák elterjedését, aki már olyan sok fiatal zenekarra hatással volt, hogy szinte megszámolni sem lehet. Yngwie Malmsteen-nek hívják a bácsit és ha te nem is, a Space Odyssey és ezen belül Richard Andersson (természetesen svéd) […]
Tovább »
Pelikános barátaink ott folytatják, ahol abbahagyták a legutóbbi albumon, bár a basszust és dobot jobban a háttérbe rakták, mint az előzőn, ami picit lágyabbá varázsolja az új számokat. Last Day Of Winter nyitószám. Mint mondottam, akár az előző album átvezetője is lehetne az új hangzásba, ami rögtön a 3. perc körül kibontakozik. Laza kis riffelés […]
Tovább »
Hát szóval miután megírtam az Underworld kritikáját, úgy éreztem, igazságtalan lennék a zenekarral, ha ennek a gyöngyszemnek a kritikáját kihagynám, tehát elemezzük picit a Sanctus Ignis-t. Mint azt már az Underworld-nél is említettem, az Adagio volt Európa válasza a Symphony X-re. Aki ismeri az amerikai szimfónikus-power-prog királyokat, nyugodtan be is szerezheti magának az Adagio eddigi […]
Tovább »
Hogy őszintén bevalljam, mindig kétségek közepette, és eleve negatív érzelmekkel telve teszem be a cd-lejátszóba a magyar előadók szerzeményeit. Igazán egy-két kivétellel nem is hallottam még olyan magyar ZENÉT, amely külföldön is megállná a helyét. Plusz még ha hozzáteszem, hogy maga a magyar nyelv nem épp a leghangulatosabb hangzású nyelvek egyike, főként ha metál zenéről […]
Tovább »
Hogy őszintén bevalljam, már régóta várom ezt az albumot! Ha megnézitek én csináltam az előző kritikát is, és ha van valami, ami leírja az ízlésemet, akkor az Evergrey előző két albuma (In a search of truth, Recreation day) az az, ez a megfejtés Philo zenei ízléséhez :-). Olyannyira betaláltak nálam ezek a zenék, hogy a […]
Tovább »
Nagyon kevés olyan zenekar van, amire azt lehet mondani, hogy nem csupán egy csapat stílusát követi, hanem egy kis Pantera, egy kis Static-x, vagyis sok csapat zenéjének stílusát viseli magán. De olyan zenekar talán csak egy van, amelyre azt lehet mondani, hogy senki és semmi nem volt rájuk hatással azért, mert ilyen zenét senki sem […]
Tovább »
A csolnoki Stainless Steel zenekart 1994-ben alapította 4 rockzene iránt rajongó fiatal, majd csatlakozott hozzájuk egy újabb gitáros, így lett teljes a felállásuk. A kritika tárgyát képező Wigant album előtt két demót is rögzítettek (Tűzpróba – 1997, The Fable of Prowess – 1999), ennek ismeretében talán már nem tűnik túl merész vállalkozásnak, hogy első albumként […]
Tovább »
Amikor 2001-ben egy új zenekar debütált egy „Sanctus Ignis” című albummal, biztos voltam benne, hogy találtam valamit, amit esetleg rajtuk kívül csak a Symphony X-nél hallhattam. Sokan úgy is emlegették a bandát, mint „Európa válasza a Symphony X-re”. Hát igen ez szimfónikus progresszív metal, klasszikus ízekkel megfűszerezve. Amikor végighallgattam a 2001-es albumot, rögtön azt ordítottam […]
Tovább »
