Disembowel – 24 év után adták ki új lemezüket

Sacraments of Torture and Spiritual Desecration címmel április 28-án engedte szabadjára új albumát a mexikói death metalos Disembowel. A zenekar új lemeze 24 évvel Brutal Face Wounds debütáló lemeze után jött ki. Első lemezük megjelenése után 2005-ben feloszlottak, majd 2020-ban újjáalakultak. A lemezről Damnation című számuk egy prómó videót is kapott, ami alatt az egész lemez végighallgatható.

Långfinger – Klasszikus és egyben modern is lett az új lemezük

Pendulum címmel adta ki negyedik albumát a svéd heavy rock trió, a Långfinger. A csapat két évtizede tevékenykedik svéd underground rock szcénába, Új lemezükre 10 olyan dalt ettek fel, melyek bemutatják zenéjük közvetlen, játékos és intenzív, egyben magával ragadó hangulatát. „Ez az album épp annyira klasszikus, mint amennyire modern is.” – mondták.

200 Stab Wounds – Brutális lemezzel jönnek

Nyáron érkezi az amerikai groovy death metalos 200 Stab Wounds második albuma, a Manual Manic Procedures. A lemez a Metal Blade gondozásában  jelenik meg június 28-án, aminek első videójaként a Hands of Eternity nézhető meg, amit a No Classban tartott teltházas koncertjükön rögzítettek.

A Manual Manic Procedures a klasszikus gore-metal – horror témák skáláját öleli fel, amelyet a banda és a gyorsan növekvő közönsége szeret.” – mondta Steve Buhl énekes/gitáros. „Ez a dal jól példázza azt, hogy zeneileg merre akarunk haladni. A súlyos riffek ott vannak, de azért van benne egy csomó jó dallam is. Ez nem csak egy elcseszett, őrült blastbeat és ’riff riff riff riff’ egyveleg. Ez sokkal strukturáltabb annál: groove-os és dallamos, de még mindig nagyon kemény. Ez az egyik kedvencem.”

200 Stab Wounds – Manual Manic Procedures

(Metal Blade Records)

1. Hands of Eternity
2. Gross Abuse
3. Manual Manic Procedures
4. Release the Stench
5. Led to the Chamber / Liquified
6. Flesh from Within
7. Defiled Gestation
8. Ride the Flatline
9. Parricide

Supposition – $traightjacket – új videó

A Supposition egy Tennessee-beli metalcore / darksynth banda, akiknek tagjait a névtelenség homálya fedi. A zenekar nemrégiben tette közzé második dala, a $traightjacket videóját.

A $traightjacket a januárban megjelent Kaiju című daluk folytatása, amit az alábbiakban ismerhettek meg.

The Narrator – Devastator – új videó

A metalcore vonalas német The Narrator kiadott egy videót Devastator címmel. A videót Kathi Sterl rendezte. A dal a zenekar szeptember 13-án Lore címmel megjelenő debütáló albumán fog szerepelni.

Korábbi videójuk, a No Answer itt látható. A klipben Maik Nehrkorn (Elwood Stray) vendégszerepel.

Tulpa – The Tower – Új live-session videó

Új videójával jelentkezett a tavalyi év során frontember váltáson átesett Tulpa. 2023. áprilisban Székely Marci kilépett a zenekarból helyére Galambos Dorina érkezett, akivel már közösen léptek fel a Black-Out Barba Negra-beli 30. szülinapi buliján. A napokban pedig első közös szerzeményükként, a The Tower daluk live-session videóját osztották meg. Elmondásuk szerint hamarosan két újabb dalukkal jönnek, nyáron pedig érkezik a Tulpa Akusztik.

Igor – Dicsak… lemezt adnak ki

A családcentrikus sludge core-t játszó Igor zenekar közel 30 évnyi működés, valamint több tonnányi (ez leginkább riffeik súlyát mérve igaz) EP után úgy döntött, hogy végre valahára kiadja első albumát. Saját nevük alatt megjelenő nyolc dalos debüt-lemzük a Metal.hu gondozásában került kiadásra, amiről máris itt van a hazai és nemzetközi színtéren egyaránt elismert black metal legenda, Csihar Attilával (Mayhem, Tormentor stb.) közös My Plague daluk hivatalos videója.

Az Igor legközelebb élőben május 15-én, Budapesten a Dopaminban, a német Ancst és a hazai VLKN  társaságában, ahol is mind a három banda lemezbemutatót tart. Lemezük először itt lesz beszerezhető kazetta és digipak CD formátumokban.

Hand Of Kalliach – Corryvreckan

Teremtés és pusztítás, élet és halál kettőségét zengi a Hand Of Kalliach zenekar 2024-es Corryvreckan című lemeze. A formáció a folk metál műfajában alkot, de a tudományuk bőven meghaladja a hupa-hupa riffelést és alkoholos italok nevének ritmusos ismételgetését. Nem mintha abban bármi rossz is volna, félre ne értsétek, megvan annak a fajta zenének is a […]

Tovább »

Asenblut – Érkezik az ötödik lemezük

A 2006-ban alakult német melodikus death/pagan/black metalos Asenblut augusztus 2-án adja ki ötödik nagylemezét Entfesselt címmel, melyre 10 dal került fel. A Massarce Records-nál megjelenő lemezről máris elkészült az Unbesiegbar dalhoz készült klip. Tim „Tetzel” Schmidt (All for Metal) másik bandája több mint négy esztendő elteltével jelentkezik új lemezzel, Amon Amarth rajongók előnyben.

Asenblut – Entfesselt
(Massacre Records)

1. Das Ende der Götter
2. Entfesselt
3. Unbesiegbar
4. Wie Ein Berserker
5. Arm in Arm
6. Hexengericht
7. Wölfe des Meeres
8. Blut und Sand
9. Dagon
10. Nox Nostra Est

Sunnata Sunnata
május 13.
SzegeDEATH fest. 7. SzegeDEATH fest. 7.
május 16.