Candlemass

A Candlelight Records februárban adja ki a kultikus doom zenekar speciális kiadványát, mely 4 forgalomban nem kapható albumból, 1 koncertlemezből és a zenekar CD/DVD gyűjteményéből fog állni.

Február 7-én indul a sorozat kiadása. Az 1986-ban kiadott Epicus Doomicus Metallicus album remaszterizált változata egy bonus CD-vel megtámogatva fog napvilágot látni. A live CD-n egy 1988-as felvétel lesz hallható 51 perc körűl.

Ugyancsak február 7-én jelenik meg az 1988-ban napvilágot látott Ancient Dreams. Az album remaszterizálva kerül CD-re és bonuszként ugyancsak egy live felvétel lesz mellécsatolva.

A 2001-es reunion turné felvétele Doomed for Live címmel kerül újrakiadásra, ugyancsak február 7-én. A koncert a legendás zenekar visszatérését örökítette meg.

A sorozat második része február 21-én folytatódik. A Marcolin korszak kezdetét jelentő és egyben legismertebb, legkedveltebb (egyesek szerint) album, a Nightfall is remaszterizálva kerül újrakiadásra. Bonuszként egy CD-nyi ritkaság lesz mellécsatolva, és soha ki nem adott koncertfelvételek.

Az 1989-ben kiadott Tales of Creation konceptlemez minden idők legsikeresebb Candlemass kiadatlan dalokkal lesz megbónuszolva. Megjelenés február 21.
Az Essential Doom egy CD/DVD páros lesz, melyen a legismertebb 20 Candlemass dal lesz halható, és a Bewitched videó.

A Candlemass idén friss lemezzel jelentkezett, melyet szimplán Candlemass címmel jelentetett meg a Nuclear Blast kiadó.

Children of Bodom

A Children of Bodom turnéjának állomásain a két másik csapat is érdekes lehet a rajongók számára.
Az egyik előzenekar a One Man Army And The Undead Quartet lesz, ami az ex-The Crown énekes Johan Lindstrand új bandája.
A másik csapat pedig a hazai extreme metal jeles képviselője, az Ektomorf lesz.

Pontos dátumok:

Dec. 27 – Köln, GER @ Live Music Hall
Dec. 28 – Tilburg, NETH @ 0 13
Dec. 29 – Antwerp, BEL @ Hof Ter Loo
Dec. 30 – Leipzig, GER @ Haus Auensee
Dec. 31 – Pratteln, SWI @ Z 7
Jan. 02 – Milan, ITA @ Rolling Stone
Jan. 03 – Wörgl, AUT @ Komma
Jan. 04 – Ljubljana, SLO @ Vpk Mediapark
Jan. 05 – Zagreb, CRO @ Tba
Jan. 06 – Wien, AUT @ Planet Music
Jan. 07 – Linz, AUT @ Posthof
Jan. 08 – Graz, AUT @ Orpheum
Jan. 09 – Budapest, HUN @ Petöfi Hall
Jan. 11 – Nürnberg, GER @ Löwensaal
Jan. 12 – Berlin, GER @ Columbia Fritz
Jan. 13 – Erfurt, GER @ Centrum
Jan. 14 – Kaufbeuren, GER @ All-Karthalle
Jan. 15 – Strasbourg, FRA @ La Laiterie
Jan. 16 – Paris, FRA @ Elysee Montmatre
Jan. 17 – Lyon, FRA @ Transbordeur
Jan. 19 – Porto, POR @ Hard Club
Jan. 20 – Madrid, SPA @ Aqualung
Jan. 21 – Barcelona, SPA @ Razzmatazz I
Jan. 22 – Bergara, SPA @ Sala Jam
Jan. 24 – Lille, FRA @ Splendid
Jan. 25 – Dudley, UK @ Jbs
Jan. 26 – London, UK @ Astoria
Jan. 27 – Amsterdam, NETH @ Melkweg
Jan. 28 – Hardenberg, NETH @ Podium
Jan. 29 – Stuttgart, GER @ Lka
Jan. 31 – Langen, GER @ Stadthalle
Feb. 01 – Bochum, GER @ Zeche
Feb. 02 – Hamburg, GER @ Markthalle
Feb. 03 – Göteborg, SWE @ Trädgarn
Feb. 04 – Oslo, NOR @ Rockefeller
Feb. 05 – Stockholm, SWE @ Arenan
Feb. 07 – Umea, SWE @ Sky Com Arenan
Feb. 08 – Oulu, FIN @ Teatria
Feb. 09 – Tampere, FIN @ Pakkahuone
Feb. 10 – Kuopio, FIN @ Työnkulma
Feb. 11 – Helsinki, FIN @ Tavastia

Green Carnation

Letölthető az együttes új albumáról (The Acoustic Verses) az Alone című szám.
A lemez 2006. január 24-én jelenik meg.

Tracklist:
1. Sweet leaf
2. The Burden is mine… Alone
3. Maybe?
4. Alone
5. 9-29-045 (3 parts)
– My greater Cause
– Homecoming
– House of Cards
6. Childs Play part III
7. High Tide Waves

Illdisposed

A dán metal csapat Illdisposed elkezdte új lemezének felvételeit. A csapat a Combi Sound Stúdióban (Aarhus) Dániában dolgozik Ziggy
producer segítségével. A korong 2006 elején a Roadrunner Records gondozásában látja majd meg a napvilágot. Dalcímek: „Case of the Late Pig”, „Nothing to Fear…Do It”, „Master and Servant”, „The widow Black”, „Back to the Street”, „Shine Crazy” és „Our Heroin Recess”.

Moon of Soul Interjú

Igazság szerint Gábor lesz a fő szóvivőnk, de még ketten beledumálunk ebbe-abba… remélem, nem gond. Üdvözöllek a femforgacs.hu webzine lapjain. Kérlek, mutasd be a zenekart? Rövidke történelem is jöhet melléje. Csernyánszky Gábor: 1996 októberében alakult meg a zenekar. Az alapítótagok: Csernyánszky Gábor (gitár, ének), Pongó Tamás (dob), Csernyánszky Tamás (gitár), Gróza Ferenc (basszus gitár). 2001-ben […]

Tovább »

Haggard – Eppur Si Muove – 2004

Húsz másik albummal jött, de már első hallgatáskor messze kiemelkedett az összes közül változatosságával; azzal, hogy a végtelenségig fenntartja az érdeklődést önmaga iránt. Ez az érzés azonban nem fajul patetikussá, az ötven perc mindegyike merő élvezet és meglepetés. Ezernyi dolog találkozik itt és folytatja együtt az útját. Mindenféle nyelv (angol, német, olasz), énekstílus (operai férfi/női, […]

Tovább »

Hard

Az Égi Jel album 5 dalának részleteit, illetve az Égni Kell klipet lehet letölteni innen.

Satariel

A rég várt Hydra album amerikai megjelenésének dátuma február 7. lett. A Candlemass és korai In Flames keverékeként meghatározott zenét játszó srácok a Hydra albumot az upsalai Dug-Out stúdióban rögzítették. A producerek Daniel Bergstrand (MESHUGGAH, IN FLAMES, STUCK MOJO) és Örjan Örnkloo (MISERY LOVES CO.) voltak.

A teljes Vengeance Is Hers dal letölthető a következő linkre kattintva: Vengeance Is Hers MP3

Pete Flesh

Dödsångest címmel jelent meg az az album, melyet a jelenlegi DECEIVER-ben (ex-MAZE OF TORMENT) játszó Pete Flesh adott ki, mint első szólólemeze. A dobokon kívül mindent Pete játszott föl, a dobokat a DECEIVER-es Flingan kezelte.

Az albumot ez év júniusában rögzítették röpke 3 nap alatt az Abyss stúdióban, Tommy Tägtgren-el. A lemezt a Iron Fist Productions kiadó terjeszti. A lemezen hallható muzsika old-school death/black metal, az AUTOPSY, DEATH, POSSESSED, TORMENTOR és NECROPHAGIA stílusában.

Dalok:

01. Crave Death
02. Rotten
03. Endless Suffering
04. Hells Damnation
05. Bell People of the Dead
06. Taste for Blood
07. Six Evil Eyes
08. Strike Dead
09. Feeding on the Flesh

The Deviant

A norvég Deviant friss lemeze Ravenous Deathworship címmel jelenik meg jövő év február 13-án. A zenekar nemrég szerződött a Tabu Recordings kiadóhoz. Az amerikai terjesztést a Candlelight Records vállalja.

A The Deviant zenekar magját a legendás 122 STABWOUNDS zenekar alkotja, vagyis:
Blod (Jan Egil Fosse) – dobok
E.N.Death (Frode Sivertsen) – bassuzsgitár
Violator – gitár

Az énekesi posztot egy bizonyos Dolgar tölti be, akit a GEHENNA és FORLORN zenekarokból ismerhettek.

A zenekar eddig egyetlen demot adott ki, a 2004-es Intimate Skinning-et.

Bring Me the Horizon Bring Me the Horizon
június 16.
Hatebreed, Crowbar Hatebreed, Crowbar
június 17.
Agnostic Front Agnostic Front
június 18.
Wayfarer, Dreadnought Wayfarer, Dreadnought
június 19.