Tag: Biohazard

Biohazard – jubileumi turné

Biohazard – 2008.11.20.

A hardcore-történelem egy igen jelentős fejezetét alkotó new york-i csapat idén harmadszor jár Magyarországon méghozzá az eredeti felállásban. Miután 1992-ben kijött az Urban Discipline c. lemez – amely világszerte ismerttét tette a csapatot és több mint egymillió példány fogyott belőle -, egyértelművé vált, hogy ez a sajátos metal/hardcore/hip-hop egyveleg biztos út a siker felé.
A csapat utolsó lemeze a Means to an End (2005) volt, melyet az első felvételek megsemmisülése miatt újra teljes egészében rögzíteni kellett, még inkább megrontotta a tagok közötti, akkoriban már egyáltalán nem felhőtlen viszonyt, s azóta nem is adtak ki új anyagot.
Ez év januárjában mégis úgy határoztak, hogy az idén 20. születésnapját ünneplő csapat az eredeti felállásban indul turnézni, s ennek keretében nézheti meg őket a hazai közönség is.
Hamarosan kiderül, hogy a Dieselben (a volt E-Klub) ki lép fel a legendás csapat előtt.

Biohazard – ősszel jön az eredeti felállás

Ugyan már nem friss a hír, de november 19-én a 20. születésnapját az eredeti felállásban újjáalakuló turnéval ünneplő New York-i Biohazard ismét Budapestre látogat.

A koncertnek a Petőfi Csarnok ad otthont. További infók hamarosan.
_ELVALASZTO_

A csapat örökérvényű Punishment című daláról májusban, Sao Paolo-beli konvertjükön készült felvételt pedig kedvcsinálóként ajánlom:



Az eredeti felálás:

Evan Seinfeld – baszusgitár/ének
Billy Graziadei – gitár/ének
Danny Schuler – dob
Bobby Hambel – gitár
123
Bring Me the Horizon Bring Me the Horizon
június 16.
Hatebreed, Crowbar Hatebreed, Crowbar
június 17.
Agnostic Front Agnostic Front
június 18.
Wayfarer, Dreadnought Wayfarer, Dreadnought
június 19.