Tag: Helmet

Helmet – Gun Fluf – új videó

A hamarosan nálunk is fellépő Helmet a napokban tette közzé november 10-én, Left címmel megjelenő kilencedik nagylemezének második előzeteseként, amint Gun Fluf daluk hivatalos videója képében mutattak be.

Page Hamilton gitáros/ énekes már többször is kinyilatkoztatta, Budapest az egyik kedvenc városa. Természetesen a zenekar magyar rajongóik már most izgatottan várják őszi koncertjüket, ami november 25-én, az  Analog Music Hallban lesz. Addig is itt van hamarosan érkező új lemezük első videója, a Holiday.

Helmet – hat év után lemez

Jó hírünk van, hat év szünet után után végre új lemezt ad ki a kilencvenes évek egyik legnagyobb hatású rockzenekara, a Helmet, ami még jobb hír, hogy a lemezt bemutató turné nem kerüli el Magyarországot és ismét a Dürer Kertben láthatjuk március 2-án Page Hamiltont és társait. 

Az október 28-án megjelenő Dead To The World című stúdióalbum az ígéretek alapján követi a hamiltoni receptet, azaz 150 százalékos, okosan megtervezett energiabomba hard rock-alternatív-posztpunk daloknak álcázva, nehéz riffekkel körbebugyolálva, amelyekbe szokás szerint sokan belehallhatják a dzsesszista múltat is. A Jay Baumgartner által producerelt albumot természetesen egy harminchat állomásos amerikai turné követi, mely kis szünet után Európában folytatódik és ér el Magyarországra.

Az 1989-ben alapított, New York-i Helmet a kilencvenes évek egyik legnagyobb hatású amerikai rockzenekara és talán szerencse is, hogy nem ért el „olyan” sikereket, mint mondjuk a Nirvana. A Helmet ugyanis mindig kilógott a sorból, nem tartozott egyik trendhez sem, valahogy úgy, ahogy a Rolllins Band vagy a Jesus Lizard tette, járta a maga útját, mindent beszippantott a maga mániákus poszt-hardcore-dzsessz
minimáljába, mégis hivatkozási pont mind a Deftones, mind, a Tool, mind a Pantera számára. Ilyen következetességgel, ilyen muzsikával valahol egészen elképesztő, hogy még Grammy-díjra is jelölték a zenekart.
_ELVALASZTO_

A Helmet nem először jár Magyarországon, legutóbb pont a Dürer Kertben jubiláltatta legendás Betty című albumát és most ismét ide tér vissza, hogy bemutassa legfrissebb lemezét, ahol persze elhangoznak a Strap It On (1990), a Meantime (1992), a Betty (1994) vagy az Aftertaste (1997) legemblematikusabb dalai is.

Az este vendége Illinois leghangosabb zenekara, a veterán chicagói Local H power duó, amelynek produkciója után nem az előzenekari szerepre fogunk asszociálni, hanem sokkal inkább két rettenetesen erős, baráti zenekar közös estjére.

Időpont: 2017. március 2.
Helyszín: Dürer Kert (XIV. Ajtósi Dürer sor 19-21.), Room 041
Fellépők: A Lángoló Gitárok és a New Beat bemutatja: Local H (USA), Helmet (USA)
Esemény: https://www.facebook.com/events/1069965366386575/

OST – Judgment Night – 1993

Nagyon rég volt már 1993. Ez az év pedig többek között arról is nevezetes, hogy ekkor került a mozikba a Judgment Night – nálunk: Az ítélet éjszakája – című film, melyben olyan színészekkel találkozhatunk, mint Emilio Estevez, Cuba Gooding Jr., Dennis Leary vagy Stephen Dorff. Megpróbálom a filmet röviden összefoglalni, de igazából a filmzenealbumról szeretnék […]

Tovább »

Dropra hangolt nosztalgia

Azt hiszem annak, aki a 90-es évek kemény gitármuzsikáin szocializálódott, aligha kell bemutatni a New York-i Helmetet. Az említett nagyváros pezsgő hardcore színteréről indult, ám a szokvány NYHC hordáknál mindig is sokkal agyasabb, fifikásabb muzsikát játszó banda nagy erénye, hogy több különböző szubkultúra képviselőit is egy parkettre tudta terelni: zenéjüket éppúgy élvezheti a Biohazard, Madball […]

Tovább »

Helmet – videó a tavalyi lemezhez

A Helmet tavaly megjelent Seeing Eye Dog lemez So Long c. dalára forgatott klipet Eddie Granillo rendezővel. A klipben felhasznált koncertrészletek az a St. Vitus, a Crowbar, a Kylesa, a Red Fang, a Howl és az Atlas Moth társaságában lezajlott áprilisi Metalliance turnén készült.




Helmet – készülj a koncertre

A Dürer kertben november 28-án  fellép a Helmet. Az új lemezhez (Seeing Eye Dog) kapcsolódó turné pesti állomásához kedvcsinálóként itt láthattok két rajongói videót, melyek nov. 5-én készültek a Nyugat-Hollywood-i Key Clubban.

http://www.youtube.com/watch?v=gtUhVkQPIo4&

_ELVALASZTO_

http://www.youtube.com/watch?v=W7p4URRXnok&



kettőnégy – ajánló

Mielőtt belevágnánk a hazai nyári fesztiválok bemutatásába még gyorsan leadunk nektek egy viselkedős interjút a Helmet zenekarral, melyben leginkább maga a zenélés áll a középpontban.

Tagek: helmet, page hamilton, bartók, nu metal, kritikusok

Link:
http://www.webcsatorna.hu/page/helmet
többi rész:
http://www.webcsatorna.hu/kettonegy
mail:
kettonegy@kettonegy.hu
máj:
http://www.myspace.com/kettonegy

Helmet, Life of Agony, Down koncertek

Az Anti Silence Productions három nagy dobással is megörvendezteti a magyar metálrajongókat július hónap folyamán:
július 1-én Helmet, 9-én Life of Agony, 23-án pedig a legendás Down lép fel…
_ELVALASZTO_

Július 1-én, kedden a Helmet látogat hazánkba. Helyszín az A38 Hajó. Bemelegít a VL45 és a Saint Petrol.
Jegyek elővételben az A38 Hajón 4500 Ft-ért (Helyszínen 5000 Ft)

Július 9-én, szerdán Life of Agony – Budapest, A38 Hajó.
Előzenekar a Spoiler NYC, ami a Life Of Agony-s basszer, Alan Robert másik zenekara; valamint a szintén side-project, My Mortality, ahol Sal Abruscato dobol, aki a LOA előtt a Type O’Negative-et erősítette.
Jegyek elővételben az A38 Hajón 5900 Ft-ért (Helyszínen 6500 Ft)

Július 23-án, szerdán a Petőfi Csarnokban fellép a Down.
Philip Anselmo
Rex Brown
Jimmy Bower
Kirk Windstein
Pepper Keenan

A Down nem egy tipikus mocskos southern-metal banda. A Down-t nem lehet beskatuláyzni, nem lehet felcímkézni. Nem lehet leegyszerűsíteni annyival, hogy az egykori Pantera-, Crowbar-, Corrosion Of Conformity-, EyeHateGod-tagok sztárcsapata.
A Down egy olyan zenekar, melyet az általuk imádott közvetlen környezet facsart ki és öntött formába. Egy zenekar, akikről mindenki azt hazudja majd, hogy kezdetektől fogva ismerte és szerette. Szenvedélyes, őszinte és büszke.
Louisiana mocsarában sodródva, hurrikánok és termeszrágta magnóliák közepette felnőve, egy Katrina-utáni New Orleans-ben született meg a zenekar harmadik albuma, az Over The Under 2007 szeptemberében.

A csapat Magyarországon első ízben lép színpadra és ki tudja, lesz-e még ilyen alkalom az életben?!

Előzenekar a Stereochrist és a VL45.

Belépőjegy elővételben 7900 ft-ért kapható a Pecsa pénztárban illetve a Ticketexpress irodákban és honlapján (www.eventim.hu)

Ha jegyet váltasz a Helmet és/vagy a Life Of Agony koncertre, a Down jegyet kedvezményesen 7400 ft-ért kapod meg.

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.