Tag: neolunar

Kátai Tamás: Holdak és mezők

A 2003-as Távolodó, távolodó című verseskötetet sajnos csak elektronikus formában tudtam megszerezni, ezért nagyon megörültem, amikor Tamás a Facebookon kihirdette, hogy újabb kötet érkezik, amely a teljes zenei pályafutásából válogat össze dalszövegeket. Mi, akik szeretjük Kátai Tamás munkáját, jól tudjuk, hogy ezek a dalszövegek igazából versek, irodalmi művek, Kátai pedig, minden egyéb mellett, költő is. […]

Beszélgetés Kátai Tamással a Neolunar lemez kapcsán

Amikor a Rengeteg kijött a Thy Catafalque-tól, egy kicsit értetlenül néztem, mert a korábbi anyagokon konszolidálódva több kísérleti / atmoszférikus részre számítottam. Az a lemez nekem túlságosan metalos lett. Nem szeretem az úgy kezdődő mondatokat, hogy “ha nem pont ő csinálta volna, akkor”, mert azt hiszem, ez lenne a szubjektív értékítélet esete, így bele sem […]

Neolunar – Neolunar – 2016

Amikor hírét vettem, hogy Kátai szólóprojectekkel nyomul (na, mintha a Thy Catafalque nem az lenne), az első tippem az volt, hogy ezeknek majd különböznie kell valamelyest az eddigi dolgaitól. Nagy örömömre ez jelen esetben a popos vonal megerősödésében és a metal elhagyásában öltött testet. Az eddigi munkásságát tekintve hozzám ezek a dolgai álltak közelebb, nem […]

Neolunar – új Kátai projekt



“Július 1-én jelenik meg a Neolunar nevű projektem első lemeze – írja hírlevelében Kátai Tamás. A zene a Thy Catafalque-hoz képest sokkal inkább urbánus és éjszakai. A szövegek egy kivételével angol nyelvűek, van szaxofon, hegedű és nagyon sok elektronika. Az első publikus dal meghallgatható:



CD-n 100 példányban jön ki, ez is kézzel sorszámozott lesz és a projekt Bandcamp oldalán már elő lehet rendelni.

Aki Magyarországról szeretne rendelni, az inkább hagyjon üzenetet Bandcamp-en vagy Facebookon (www.facebook.com/neolunaruk), olcsóbban is megoldható.”



szeptember 20.,
szeptember 24.,